A Sportdöntőbíróság elutasította a DAC fellebbezését

H. Á.H. Á.
Vágólapra másolva!
2025.07.14. 19:29
null
A Mol Arénában idén nem rendeznek nemzetközi kupameccset (Fotó: DAC)
Mint ismert, az Európai Labdarúgó-szövetség illetékes testülete a többklubos tulajdonlásra vonatkozó szabályok alapján úgy döntött, hogy a dunaszerdahelyi DAC nem indulhat a Konferencialigában, míg az ETO FC Győr igen. A DAC a nemzetközi Sportdöntőbíróságnál fellebbezett a döntés ellen, ám a szervezet honlapján hétfő este megjelent közlemény szerint – sikertelenül.

A két héttel ezelőtti határozatban ugyan nem szerepel, de az UEFA vonatkozó szabályai rögzítik: a többklubos tulajdonlás (a DAC és az ETO tulajdonosa egyaránt a dunaszerdahelyi Világi Oszkár) miatt eljárás alá vont csapatok közül annak a nevezését fogadják el, amelyik (a) nagyobb presztízsű sorozatban érdekelt (Bajnokok Ligája, Európa-liga, Konferencialiga a sorrend); amelyik (b) jobb helyezést ért el a hazai bajnokságban; amelyik (c) országának magasabb az UEFA-együtthatója. Az ETO a magyar, a DAC a szlovák bajnokságban lett negyedik, ennek értelmében közöttük a (c) kritérium döntött (magyar bajnokság: 21.875, szlovák bajnokság: 19.625).

A dunaszerdahelyi klub a honlapján közleményt adott ki, amelyben bejelentette, hogy fellebbez a nemzetközi Sportdöntőbíróságon, s a svájci székhelyű testület most ezt a jogorvoslati kérelmet utasította el. A dunaszerdahelyiek egyrészt azzal érveltek fellebbezésükben, hogy az UEFA által a többklubos tulajdonlásra vonatkozó értékelési időpont előrehozatala 2025. június 3-ról 2025. március 1-re nem végrehajtható, ezért érvénytelen, valamint hogy a DAC és az ETO tulajdonosi szerkezetében nincs az UEFA előírásait sértő összefonódás.

„A DAC fellebbezését július 4-én vette nyilvántartásba a CAS, és gyorsított eljárást indított. Három tagú döntőbíróságot nevezett ki, amelynek tagjai július 14-én virtuális meghallgatást tartottak, ami után döntést is hoztak. A CAS döntőbírósága egyhangúlag megállapította, hogy az értékelési dátum megváltoztatása összhangban állt az UEFA előírásaival, valamint hogy a DAC megsértette az UEFA Klubversenyszabályzatát, mivel ugyanaz a személy az ETO FC ügyvezető (és egyedüli) igazgatója, miközben a DAC vezérigazgatója, alelnöke és igazgatósági tagja is, ezért ez a személy nemcsak közvetlenül részt vesz mindkét klub irányításában, hanem döntő befolyást is gyakorolhat mindkét klub döntéshozatalában. Összefoglalva, a döntőbíróság elutasította a fellebbezést” – áll a CAS honlapján megjelent rövid, médiának szánt indoklásban, amely azzal zárul, hogy a részletes indoklást a szervezet később hozza nyilvánosságra, feltéve, hogy a klubok nem kérnek titoktartást.

A fellebbezés elutasítására a dunaszerdahelyi klub közleményében reagált, amelyben sietett leszögezni: tudomásul veszi a CAS elutasító döntését.

„Amint megismerjük a CAS részletes indoklását – amelyet később hoznak nyilvánosságra – klubunk megteszi a szükséges lépéseket annak érdekében, hogy hasonló helyzet a jövőben ne fordulhasson elő. Bár az eredménnyel nem értünk egyet, tiszteletben tartjuk a döntést. A DAC a folyamat során végig az UEFA integritási szabályainak megfelelően és jóhiszeműen járt el. Minden tőlünk telhetőt megtettünk annak érdekében, hogy a két érintett klub függetlenül működjön, és az UEFA előírásainak szellemével összhangban járjon el – beleértve azokat az intézkedéseket is, amelyek teljes mértékben biztosítják az UEFA 2025–2026-os Konferencialiga-versenyének tisztaságát” – áll a dunaszerdahelyiek közleményében.

 

 

Legfrissebb hírek

Atlétikai vb: a CAS felfüggesztette a női 1500 méter budapesti ezüstérmesét

Atlétika
2 órája

Visszatért Bilbaóba az Európa-bajnok hátvéd – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2025.09.11. 22:34

Egyelőre nincs döntés arról, játszhat-e külföldön bajnokit a Barca és a Milan

Spanyol labdarúgás
2025.09.11. 20:03

Madridban rendezik a 2027-es Bajnokok Ligája-döntőt – hivatalos

Bajnokok Ligája
2025.09.11. 18:48

Közel félszáz gólt dobtak a DAC kézilabdázói az idénynyitón

Kézilabda
2025.09.07. 11:59

A Dunaszerdahely hosszabbított a volt FTC-játékossal – hivatalos

Minden más foci
2025.09.05. 17:28

KONFERENCIALIGA 2025–2026, PROGRAM, EREDMÉNYEK, TUDNIVALÓK

Európa-konferencialiga
2025.09.04. 12:53

EURÓPA-LIGA 2025–2026, PROGRAM, EREDMÉNYEK, TUDNIVALÓK

Európa-liga
2025.09.04. 11:50
Ezek is érdekelhetik