Barca: „Messi olyan, mint akit megérintett egy varázspálca”

Vágólapra másolva!
2014.09.28. 10:21
null
Lionel Messi négy gólban vállalt jelentős szerepet a Granada ellen (Fotó: Action Images)
Luis Enrique, a spanyol élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (Premier League) szereplő FC Barcelona vezetőedzője nem győzte magasztalni Lionel Messit a Granada elleni 6–0-s sikert követően.

Mint ismert, Neymar triplázott a meccsen, az argentin klasszis duplázott, valamint előkészített két további találatot, és Ivan Rakitic is feliratkozott a gólszerzők közé.

„Messi olyan, mint akit megérintett egy varázspálca. Annyira élvezem nézni a játékát, hogy mindig a pályán szeretném látni – dicsérte négyszeres aranylabdás klasszisát a katalánok edzője, aki kitért a két fiatalra, Munir El Haddadira és Sandro Ramírezre is. – Munir és Sandro is csapatjátékos, akiknek a legfontosabb, hogy segítsék az együttest. Ez az első évük, ami próbaidőszak, és arról szól, hogy a felnőttcsapat jelentette szintbeli ugrást megtegyék.”

A barcelonai szakembert az október 25-i el Clásicóról is faggatták, de ő ennyire nem akart előre tekinteni.

„Nem foglalkozom a Bernabéuval, nem is tudom, mikor játszunk ott – felelte Luis Enrique. – Ami érdekel, az a Paris Saint-Germain és a Rayo Vallecano elleni meccs. Nem vagyok biztos a PSG elleni kezdőcsapatban. Olyan ez, amikor a szekrényed tele van kabátokkal, és egyet kell kiválasztani belőle. Bizonyítjuk képességeinket és hatékonyságunkat attól függetlenül, hogy éppen ki lép pályára.”

A katalánok parádésan kezdték a szezon, az első hat fordulót követően 17–0-s gólkülönbséget tudnak felmutatni.

A mérkőzés gólösszefoglalója

Legfrissebb hírek

Messi, Haaland, Bryant, Ronaldo – velük készül visszavonulására a legendás pankrátor

Egyéb egyéni
17 órája

La Liga: hatezres stadionban fogadja a Barcelona a Valenciát

Spanyol labdarúgás
2025.09.10. 15:58

„Csak a jó dolgok maradtak meg” – Lionel Messi az utolsó hazai vb-selejtezője után

Minden más foci
2025.09.05. 10:13

Színházból érkezik utolsó hazai vb-selejtezőjére Lionel Messi

Foci vb 2026
2025.09.04. 07:01

Az Atlético, a Betis, a Girona, a Villarreal és a Real Sociedad tüsténkedett leginkább a hajrában

Spanyol labdarúgás
2025.09.03. 19:36

Balhé Mallorcán: felfüggesztette csapatkapitány-helyettesét a baleári klub

Spanyol labdarúgás
2025.09.03. 14:27

A Real Madridtól eltanácsolták, Barcelonában kivirágzott – Pedri elmesélte igaz történetét

Spanyol labdarúgás
2025.09.02. 19:32

Jackson mégis a Bayernben folytatja, a Pool egyik üzlete kútba esett – így telt a transzferpiac záró napja az elitligákban

Minden más foci
2025.09.02. 01:30
Ezek is érdekelhetik