Barcelona: „Messi addig lesz a legjobb, ameddig csak akar"

Vágólapra másolva!
2014.08.25. 09:41
null
Munir El Haddadi (balra), Lionel Messi és Jordi Alba gólt ünnepel (Fotó: Reuters)
Luis Enrique, a Barcelona vezetőedzője szerint a két gólt szerző Lionel Messi világklasszishoz méltó teljesítményt nyújtott vasárnap este, és egyáltalán: a bajnoki rajt nagyszerűen sikerült (hazai pályán 3–0-s győzelem az Elche ellen), a katalán labdarúgócsapat drukkereinek tehát minden okuk megvan arra, hogy boldogok legyenek.

 

Luis Enrique szerint az Elche kezdetben nagyon szervezetten futballozott, de aztán kidomborodott a nagyobb tudás, a Barcelona ízelítőt adott az erőforrásaiból – még Javier Mascherano korai piros lapja ellenére is.

„A kiállítás megnehezítette a dolgunkat, de jól alkalmazkodtunk, már nem kockáztattunk annyit. Támadóink megvillanásai nagy segítségünkre voltak – fogalmazott Luis Enrique, aki roppant elégedett volt a duplázó Lionel Messi formájával. – Messi a világ legjobb labdarúgója, méghozzá a játék szinte minden elemében. És addig lesz a legjobb, ameddig az akar lenni. Amíg gólokat lő és készít elő, ameddig így támad le és védekezik..."

A nyáron kinevezett tréner beszélt arról is, hogy Xavit erőnléti okokból hagyta ki; hogy nem osztja mereven kezdő tizenegyre és tartalékokra a keretét; és hogy lenyűgözi a vasárnap szintén a kapuba találó, 18 éves kora ellenére igen éretten futballozó Munir El Haddadi szárnybontogatása.

„Munir olyan viharos gyorsasággal robban be, hogy követni is nehéz. És teszi ezt úgy, mintha a világ legtermészetesebb dolga lenne. Kiváló a hozzáállása, nagy hasznára lesz a csapatnak, ahogyan persze jó néhány más futballistánk is."

A tréner úgy fogalmazott: soha rosszabb napja ne legyen edzősködése során, és a maga részéről nagyon örül, hogy vasárnap este „a Barca-szurkolók boldogan térhettek haza".

Legfrissebb hírek

Nuno Mendes volt a Barca elleni BL-meccs hőse – ő volna a világ legjobb balbekkje?

Bajnokok Ligája
7 órája

Hansi Flick megérdemeltnek tartja a PSG győzelmét

Bajnokok Ligája
9 órája

Sorozatban harmadszor nyert a Barcelona otthonában a PSG!

Bajnokok Ligája
18 órája

„Olyan nincs, hogy nem akarok játszani” – Valverde reagált a kritikákra

Spanyol labdarúgás
Tegnap, 16:52

Harry Kane megdöntötte Lionel Messi egyik rekordját

Bajnokok Ligája
Tegnap, 16:06

Aranylabdás csatára és más kulcsjátékosai nélkül lép pályára a PSG Barcelonában

Bajnokok Ligája
Tegnap, 13:12

Sokba került a kihagyott tizenegyes a Valenciának, az Oviedo mindhárom pontot elvitte a Mestallából

Spanyol labdarúgás
2025.09.30. 22:08

Tovább íródik a Camp Nou-saga: most október közepe az újranyitás várható időpontja

Bajnokok Ligája
2025.09.30. 15:09
Ezek is érdekelhetik