Barca: Fabregas távozik, Londonban megegyezett egy angol klubbal

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.06.02. 10:37
Cesc Fabrgeas döntött, elhagyja a spanyol élvonalbeli Barcelona labdarúgócsapatát – írja a Mundo Deportivo hozzátéve, a középpályás Londonban járt, s egy angol első osztályú klubbal megállapodott.

Cesc Fabregas elhagyja a Barcelonát, s minden bizonnyal visszatér a Preamier League-be – számolt be róla a Mundo Deportivo. A lap tudni véli, hogy Fabregasszal nem számolnak a katalán klubnál, a korábban az Arsenalban is megfordult világ- és Európa-bajnok játékos pedig visszatér az angol élvonalba.

Azt azonban még nem tudni, mely klub hajlandó kivásárolni Fabregast a barcelonai szerződéséből, amely 2016-ig él. Úgy tudni, a 27 éves spanyol futballistáért az Arsenal mellett a Manchester United, a Manchester City és a Liverpool is érdeklődik. A Mundo Deportivo úgy értesült, a City végül kiszállt a Fabregas-versenyből, de a játékos nemrég Londonban járt, ahol egy angol klubbal megállapodást kötött, s már csak az átigazolási díjban kell megegyezni a meg nem nevezett klubnak a Barcával.

Legfrissebb hírek

Rashford fél órát bírt csereként, győzelemmel kezdte a felkészülést a Barcelona

Spanyol labdarúgás
Tegnap, 14:39

Az FTC-ből távozó Ramírez a Lokomotiv Moszkvában folytatja – hivatalos

Minden más foci
2025.07.26. 16:55

Ismét megműtik Ter Stegent, nem hagyja el a Barcelonát – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2025.07.24. 18:49

„Olyan, mintha hazatértem volna” – Rashford a Barcelonáról

Spanyol labdarúgás
2025.07.24. 11:01

Marcus Rashford az FC Barcelonában folytatja – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2025.07.23. 18:57

Legkorábban 2026-ban térhet vissza a Barcelona a Camp Nouba

Spanyol labdarúgás
2025.07.22. 13:43

Futsal: Veszprémből érkezik a Barcelona új edzője – hivatalos

Minden más foci
2025.07.22. 12:17

Az Atalanta 70 millió euróért adta el Szaúd-Arábiába az olasz válogatott támadót – hivatalos

Minden más foci
2025.07.21. 21:48
Ezek is érdekelhetik