Ötöt vágott a Barcelona a kupavisszavágón

Vágólapra másolva!
2014.01.29. 21:57
null
A légibalettet előadja: Juanfran (balra) és Bartra (Fotó: Reuters)
Igen kedvező helyzetből várhatta a Levante elleni visszavágót a Barcelona a spanyol Király-kupa negyeddöntőjében, a katalánok ugyanis az első mérkőzésen 4–1-re győztek. A Levantét a visszavágón sem kímélte a Barcelona, hiszen a kiadós esőben kiadós vereséggel küldte haza a vendégeket.

Rendkívül cudar időben, zuhogó esőben kezdődött Barcelonában a lényegében teljesen tét nélküli kupamérkőzés. A Levante aktívan kezdett, nem keltette ijedt csapat benyomását. Az biztos, hsogy a fergeteges szurkolás nem nyomhatta a vendégeket, mert a Camp Nouban alig lézengett néző.

Jól kezdett a Barcelona, de a gólt a Levante szerezte. A 9. percben, jobb oldali szöglet után Vyntra tudta elfejelni a labdát. Kaput nem ért volna a fejes, de éppen Sergi Robertóra pattant, onnan meg a bal alsó sarokba. Öngól. 0–1

A gól után heves rohamokat indított a Barcelona, de a vendégek lelkesen védekeztek. Kidolgozott akcióból nem sikerült betalálnia a hazaiaknak, de egy jól eltalált, távoli lövéssel igen.

A 28. percben Iniesta készítette le a labdát Adrianónak, aki 24 méterről, kissé balról lőtt, csavart lövése meglepte Javi Jiménezt, aki mellett a bal alsó sarokba vágódott a Barcelona egyenlítő gólja. 1–1

A félidő hátralévő részében elsősorban a Barcelona birtokolta a labdát, a Levante pedig megszállta a tizenhatosa előterét. A Barca mezőnyfölénye azonban helyzeteket nem szült, csak egy gólt!

A 44. percben bal oldali szöglet után Puyol érkezett a legjobb ütemben, és a Barca csapatkapitánya 6 méterről befejelte a hazaiak vezető gólját. 2–1

A második félidőt ellenállhatatlanul indította a Barcelona, és alig hét perc alatt háromgólosra hizlalta az előnyét.

Az 50. percben Montoya tűnt fel a tizenhatoson belül, kapta is a labdát, kapura lőtt, a gyenge lövés megpattant Jiménezen, éppen a hosszú saroknál érkező Alexis Sánchez elé, aki a hálóba küldte a labdát. 3–1

Két perccel később ismét a Levante hálójában táncolt a labda. Adriano lőhetett 18 méterről, és a csípős kis próbálkozás megpattant egy védőn, ez alaposan becsapta Jiménezt. A Levante kapusa lábbal még bravúrral beleért a labdába, amely a kapufáról jött ki, de a kipattanóra rajtolt Alexis Sánchez, aki közelről bevágta a Barcelona negyedik gólját. 4–1

A Levante még megpróbált kozmetikázni valamit az eredményen, de Ríos kihagyta a helyzetet, a Barcelona viszont nem állt le, mert vérszemet kaptak a hazaiak.

A 68. percben már egy ötösnél járt a Barca. Pedro cselezgetett, majd a tizenhatos jobb oldali sarkánál álló Fabregashoz játszott. A középpályás kicsit csalta a távolságot befelé, majd lőtt, labdája megpattant Juanfran lábán, így a meglepett Jiménez mellett a rövid sarokba vágódott. 5–1

Az ötödik gól után sem állt le a Barcelona, úgy rajtoltak minden labdára, mintha hátrányban lettek volna, pedig nagyon nem így volt... A vendégek mindenesetre hősiesen kivédekezték a maradék időt, és legalább annyit elmondhatnak magukról, hogy nem kaptak összesítésben egy tízest a Barcától. És a mai teljesítményük alapján már ez is valami.

Továbbjutott a Barcelona, 9–2-es összesítéssel.



SPANYOL KIRÁLY-KUPA
NEGYEDDÖNTŐ, VISSZAVÁGÓ
Barcelona–Levante5–1 (2–1)
Barcelona: Pinto – Montoya, Adriano, Puyol, Bartra – Song, Sergi Roberto, Iniesta (Pedro) – Alexis Sánchez (Mascherano), Fabregas (Afellay), Tello.
Levante: Javi Jiménez – Karabelasz, Juanfran, Vyntra, Nagore – Camarasa, El Adoua, Sergio Pinto (Nong) – García (Delgado), Ríos, Ángel (Pallardó).
G: Adriano (28.), Puyol (44.), Alexis Sánchez (50., 52.), Fabregas (68.), ill. Sergi Roberto (öngól, 9.)
Továbbjutott: a Barcelona, 9–2-es összesítéssel.

PERCRŐL PERCRE

90. perc: Vége a mérkőzésnek, biztosan jutott az elődöntőbe a Barcelona. 5–1
80. perc:
Afellay lőhetett 17 méterről, de Jiménez szépen védett.
78. perc: Alexis Sánchez
helyett Mascherano a hazaiaknál.
72. perc: Rubén García
helyett Delgado jött be még a Levantéba.
69. perc:
A gól után Fabregas gyors mozgással elhagyta a pályát, hogy játsszon egy kicsit Afellay is.
68. perc: Újabb gól! MÉG EGYET LŐTT A BARCA!
Pedro cselezgetett, majd a tizenhatos jobb oldali sarkánál álló Fabregashoz játszott. A középpályás kicsit csalta a távolságot befelé, majd lőtt, labdája megpattant Juanfran lábán, így a meglepett Jiménez mellett a rövid sarokba vágódott. 5–1
62. perc:
A jobb oldalon ugrott ki Pedro, aki estében, 4 méterről, kiszorított helyzetből lőtt, de elég jól, mert Jiménez vállát találta el, de gól nem lett a lehetőségből.
60. perc: Mit hagyott ki a Levante!
Jobb oldali beadás után Ríos 6 méterről, a kapuval szemben egyszerűen fölé lőtt.
59. perc:
Cserélt a Levante, Ángel helyett Pallardó.
54. perc:
Beindult a Basrca, nem vitás. Most éppen Pedro, akit hátulról buktatott El Adoua egy sárgáért.
52. perc: MEGINT GÓÓÓL! MEGINT ALEXIS SÁNCHEZ!
Adriano lőhetett 18 méterről, és a csípős kis próbálkozás megpattant egy védőn, ez alaposan becsapta Jiménezt. A Levante kapusa lábbal még bravúrral beleért a labdába, amely a kapufáról jött ki, de a kipattanóra rajtolt Alexis Sánchez, aki közelről bevágta a Barcelona negyedik gólját. 4–1

50. perc: GÓÓÓÓL! Alexis Sánchez!
Montoya tűnt fel a tizenhatoson belül, kapta is a labdát, kapura lőtt, a gyenge lövés megpattant Jiménezen, éppen a hosszú saroknál érkező Alexis Sánchez elé, aki a hálóba küldte a labdát. 3–1
46. perc: Iniesta
helyett Pedro játszik a második játékrészben.
46. perc: Elkezdődött a második félidő.
45. perc: Vége az első félidőnek, vezet a Barca a zuhogó esőben. 2–1
44. perc:
GÓÓÓÓÓL! Bal oldali szöglet után Puyol érkezett a legjobb ütemben, és a Barca csapatkapitánya 6 méterről befejelte a hazaiak vezető gólját. 2–1
41. perc: Camarasa
is „besárgult”, mert hátulról rugdosta Iniestát.
40. perc: Song
kapott sárga lapot, mert elsodorta a Levante játékosát.
32. perc: Sergio Pinto
megsérült, Nong jött be a helyére.
28. perc: GÓÓÓÓL! ADRIANOOOO!
Iniesta készítette le a labdát Adrianónak, aki 24 méterről, kissé balról lőtt, csavart lövése meglepte Javi Jiménezt, aki mellett a bal alsó sarokba vágódott a Barcelona egyenlítő gólja. 1–1
26. perc: Sergio Pinto
rossz becsúszását Iniesta bánta, a Levante játékosa pedig azt, hogy sárgát kapott érte.
25. perc:
Iniesta cselezgetett a levante tizenhatosának bal sarkánál, Fabregashoz játszott, de Pinto eltakarította a középpályást. A szabadrúgásból Tello csúnyán fölé lőtt.
17. perc:
Montoya játszott középre az ötösön álló Sergi Robertóhoz, aki az ötös jobb oldali sarkáról alig lőtt a rövid sarok fölé.
14. perc:
Fabregas próbálkozott lövéssel, de El Aduáról lepattant a labda.
12. perc: Sergi Roberto
páros lábbal csúszott be, ráadásul rossz ütemben, jogosan villant a sárga.
9. perc: GÓÓÓÓÓL! VEZET A LEVANTE!
Jobb oldali szöglet után Vyntra tudta elfejelni a labdát. Kaput nem ért volna a labda, de éppen Sergi Robertóra pattant, onnan meg a bal alsó sarokba. Öngól. 0–1
5. perc:
El Adua rosszul nyúlt a labdához a saját tizenhatosánál, lényegében indította Tellót, aki 10 méterről Javi Jiménezbe püfölte a labdát.
4. perc:
Montoya jobb oldali beadásáról alig maradt le a kapu előtt Tello, igaz, lesen állt a barcelonai.
Néző szinte alig van a Camp Nouban. A továbbjutás kérdése már eldőlt, ráadásul rossz az idő is...
1. perc: Zuhogó esőben kezdődött el a mérkőzés.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik