Real Madrid: C. Ronaldo hat gólra Puskástól, 71-re Messitől

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.09.23. 14:52
Duplázott a vasárnapi, Getafe elleni mérkőzésen, így pályafutása 150. spanyol bajnoki gólját szerezte Cristiano Ronaldo, a Real Madrid aranylabdás klasszisa. A 28 esztendős támadó ezzel holtversenyben az örökranglista 18. helyén áll, de az előtte álló játékosok közül már csak hárman aktívak, közülük pedig ketten játszanak a Primera Divisiónban.

Minden idők eddigi legeredményesebb játékosa a spanyol élvonalban Telmo Zarra, aki 1940 és 1955 között 252-szer talált a kapuba. A második helyet Hugo Sánchez (234) foglalja el, míg a harmadik jelenleg Raúl (228).

A még aktív, és a spanyol első osztályban szereplő játékosok közül Lionel Messi áll a legelőkelőbb helyen, a Barcelona támadója a hatodik 221 góllal, tehát már csak hét találatra van a dobogótól, míg David Villa eddig 174-szer volt eredményes, így jelenleg a tizenharmadik.

A gólátlagot tekintve ellenben C. Ronaldo magabiztosan vezet, hiszen 150 találatát 140 meccsen érte el (1.07), míg Zarrának 278 mérkőzésre volt szüksége a 252 gólhoz (0.91), Messi pedig 250 összecsapáson jutott el 221-ig (0.88).

Ronaldo szépségdíjas gólja a Getafe ellen


ريال مدريد 4 : 1 خيتافي by kooralive

A SPANYOL BAJNOKSÁG LEGEREDMÉNYESEBB JÁTÉKOSAI
Félkövér betűkkel a még aktív és a Primera Divisiónban játszó futballistákat jelöltük.
Helyezés
Játékos
Gólok száma
Mérkőzés
Gólátlag
1.
Telmo Zarra
252
278
0.91
2.
Hugo Sánchez
234
347
0.67
3.
Raúl
228
550
0.41
4.
Alfredo di Stéfano
227
329
0.69
5.
César Rodríguez
223
353
0.63
6.
Lionel Messi
221
250
0.88
7.
Quini
219
448
0.49
8.
Pahino
210
278
0.76
9.
Edmundo Suárez
195
231
0.84
10.
Carlos Santillana
186
461
0.40
...13.
David Villa
174
320
0.54
...16.
Puskás Ferenc
156
180
0.87
...18.
Cristiano Ronaldo
150
140
1.07
Legfrissebb hírek

Alexis Sánchez is betalált, a Sevilla legyőzte a Barcelonát

Spanyol labdarúgás
3 órája

Real Madrid: Mbappé megsérült a Villarreal elleni bajnokin

Spanyol labdarúgás
7 órája

Vinícius Júnior tizenegyeséről is beszélt Xabi Alonso a Real Madrid győzelme után

Spanyol labdarúgás
14 órája

Vinícius Júnior duplázott, Kylian Mbappé is betalált, nyert a Real Madrid

Spanyol labdarúgás
22 órája

Az Athletic Bilbao megtörte rossz sorozatát; már nem nyeretlen a Girona

Spanyol labdarúgás
Tegnap, 20:45

Egy 90. percbeli fejessel gyűrte le az Osasuna odahaza a Getafét

Spanyol labdarúgás
2025.10.03. 23:10

Kiújult Lamine Yamal sérülése, további hetekre dőlt ki a Barca ásza – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2025.10.03. 21:43

Pintér Dániellel, Lionel Messi magyar csapattársával találkoztunk – exkluzív riportunk Miamiból

Minden más foci
2025.10.03. 11:30
Ezek is érdekelhetik