Real Madrid: íme, az új mezek és az új főszponzor - fotók

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.05.30. 15:46
Csütörtökön hivatalosan is bemutatták a Real Madrid labdarúgócsapat által a következő idényben használandó mezeket, valamint az új főszponzort, a Fly Emiratest. Közben a Marca szerint Luis Suárez megegyezett a spanyol klubbal.
Az első számú mez a főbb vonásokat tekintve hasonló lesz a Real Madrid-játékosok által a mostani szezonban használthoz, továbbra is a fehér szín dominál. A legszembetűnőbb változás a galléron, az ujjak végén, valamint a mez oldalán megjelenő narancssárga (vagy ha úgy tetszik, aranyszínű) csík, no meg a főszponzor neve. A klub ugyanis ötéves szerződést kötött a Fly Emiratesszel, amely eddig is már több neves európai egyesülettel működött együtt.

Florentino Pérez, a Real Madrid elnöke, valamint az Egyesült Arab Emírségek legnagyobb légitársaságát képviselő Ahmed bin Szaid al-Maktum sejk is azt mondta az ünnepélyes sajtótájékoztatón, hogy megtiszteltetés a másik féllel együttműködni.

„Új időszak kezdődik két világmárka életében, aminek segítségével újabb trófeákat nyerhetünk. Ez a klub történetének egyik legfontosabb szerződése” – nyilatkozta Pérez.

Konkrét számokról nem esett szó, de az új szerződés állítólag évenként mintegy 30 millió eurót hoz a Real konyhájára. A fővárosi klub mezszponzora az utóbbi hat évben a bwin volt, amely a Sport+Mark tanácsadócég szerint 23 millió eurót fizetett a madridiaknak idényenként. Az online sportfogadással foglalkozó cég a továbbiakban a Real Madrid hivatalos digitális partnere lesz.

Végül a csapat játékosai felsorakoztak az első számú mezben, a második, illetve harmadik számú „öltözékük” kék, illetve narancssárga lesz a tervek szerint.

 

 

A második számú szerelés
A második számú szerelés

 

És a harmadik mez
És a harmadik mez

 

Legfrissebb hírek

Múltidézés modern köntösben – bemutatta új mezeit a Diósgyőr

Labdarúgó NB I
2025.07.24. 12:11

Marcus Rashford az FC Barcelonában folytatja – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2025.07.23. 18:57

Bellinghamet szerdán megműtik, októberig nem számíthat rá a Real Madrid

Spanyol labdarúgás
2025.07.15. 18:44

Barcelonában megsértődtek, és bezárták a kapukat Nico Williams előtt – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2025.07.04. 18:51

Októberben és májusban el Clásico – megvan a La Liga menetrendje

Spanyol labdarúgás
2025.07.01. 22:54

Az FC Barcelona kész kifizetni Nico Williams kivásárlási árát

Spanyol labdarúgás
2025.06.28. 18:42

Raúlhoz hasonlította a Real Madrid új csatártehetségét Xabi Alonso

Klub-vb
2025.06.27. 07:01

La Liga: kirúgták a spanyol bírói testület két fejesét

Spanyol labdarúgás
2025.06.26. 13:54
Ezek is érdekelhetik