Osasuna: hivatalosan is bejelentették Vadóczék edzőjének menesztését

Vágólapra másolva!
2011.02.14. 11:55
A spanyol élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban szereplő Osasuna hivatalos honlapján bejelentette, hogy a klub vezetősége menesztette a pamplonai csapat vezetőedzőjét, José Antonio Camachót.

„Szomorú vagyok, és már most unom, hogy nem edzhetek csapatot. Az elnök felhívott, és közölte, hogy felbontják a szerződésemet. Mindenkinek köszönöm, hogy elviselt engem, és sok szerencsét kívánok! Nem számítottam erre a döntésre, de ilyen az edzők sorsa. Azért szerződtettek annak idején, hogy az élvonalban tartsam a csapatot, és most az élvonalban hagyom itt az együttest” – mondta Camacho.

Mint beszámoltunk róla, a Vadócz Krisztiánt is foglalkoztató csapat tegnap 1–0-ra kikapott a Real Sociedadtól (a 81. percben beálló magyar középpályásnak volt egy helyzete a hajrában), és a spanyol lapok már nem sokkal ezután arról írtak, hogy az Osasuna leváltja a korábban a spanyol válogatottat is irányító szakembert.

Legfrissebb hírek

Labdarúgás: öttel nyertek az U19-es lányok az Eb-selejtezőn

Utánpótlássport
15 órája

Labdarúgás: több mint 1100 fiatalperc az NB I 10. fordulójában

Utánpótlássport
23 órája

A nyakvágó hely – Kő András publicisztikája

Minden más foci
2025.10.20. 23:44

„A siker nem véletlen” – Cristiano Ronaldo üzent a bombagólja után

Minden más foci
2025.10.19. 13:55

Csereembereknek köszönheti a győzelmet az Atlético

Spanyol labdarúgás
2025.10.18. 23:01

Labdarúgás: az Eb-selejtezőben a csoportelsőség az U19-es lányok célja

Utánpótlássport
2025.10.18. 16:38

Yamal a legjobban kereső futballisták között, De Bruyne és Neymar lemaradt a listáról

Minden más foci
2025.10.17. 08:06

Labdarúgás: Argentína és Marokkó játssza az U20-as vb-döntőt

Utánpótlássport
2025.10.16. 15:07
Ezek is érdekelhetik