Barcelona: Iniesta szerint több türelem kellett volna Ibrahimovichoz

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2010.10.24. 06:45
Andrés Iniesta, az FC Barcelona spanyol válogatott labdarúgója szerint több türelemmel kellett volna lenni Zlatan Ibrahimovichoz, és akkor a svéd csatár nem távozik egy év után Milánóba a katalán elitklubtól.

„Senkinek sem könnyű az első év a Barcában. Úgy vélem, ha türelmesebbek lettünk volna Ibrával, talán marad – nyilatkozta a La Gazzetta dello Sportnak a világbajnok játékos. – Az is elképzelhető, hogy nekünk is változtatnunk kellett volna a játékfelfogásunkon egy keveset, így jobban kihasználhattuk volna az ő tudását."

Ibrahimovic korábban a Juventusban, majd a másik milánói sztárcsapatban, az Internazionaléban szerepelt, ahonnan tavaly nyáron került a spanyol klubhoz. Barcelonában ugyanakkor nem igazán tudott alkalmazkodni Josep Guardiola együttesének játékstílusához, ezzel együtt 42 meccsen 22 gólt lőtt. Augusztus végén aztán az AC Milannál kötött ki.

Legfrissebb hírek

Yaakobishvili Áron meghosszabbította szerződését a Barcelonával – hivatalos

Spanyol labdarúgás
8 órája

Labdarúgás: szombaton kezdődik az U10-es Bardolino Champions Cup

Utánpótlássport
20 órája

Dupla Tízes: minden idők egyik legjobb elődöntője után Inter–PSG a BL-fináléban

Bajnokok Ligája
2025.05.08. 19:48

Rutinos játékvezető bíráskodik a vasárnapi El Clásicón

Spanyol labdarúgás
2025.05.08. 11:13

Mindkét spanyol gigásznak a szénhidrát a veszte, előre ivott a medve bőrére a Barca? – BL-mémek

Bajnokok Ligája
2025.05.07. 15:26

Szavazás: milyen volt a játékvezetés az Inter–Barcelona BL-elődöntőn?

Bajnokok Ligája
2025.05.07. 13:51

Martínez, Dumfries és Raphinha is illusztris társaságban, pazar formában védő Sommer – BL-legek

Bajnokok Ligája
2025.05.07. 11:52

Néhány Inter-drukker ráfizetett arra, hogy Raphinha góljánál elindult hazafelé – videó

Bajnokok Ligája
2025.05.07. 11:03
Ezek is érdekelhetik