Spanyolország: egy másodpercig sem gondol az Aranylabdára Iniesta

Vágólapra másolva!
2010.07.13. 19:15
A spanyol szurkolók és a sajtó is érthetően a fellegekben jár a labdarúgó-válogatott világbajnoki győzelme kapcsán, és az egekig – vagy még azon is túl – magasztalja a játékosokat. Különösen a meghatározókat, azokon belül is a Hollandia elleni döntőben győztes gólt szerző Andrés Iniestát. A középpályás, valamint Xavi Hernández esetében már a 2010-es Aranylabdát sem tartanák túlzásnak. A felvetést Iniesta kellően sportszerűen és udvariasan hárította el.

„Vannak dolgok, amikre nincs az embernek ráhatása, hiszen arról mások döntenek. Így egy másodpercig sem gondolok arra, hogy megnyerhetem az Aranylabdát" – nyilatkozta Iniesta.

A 2010-es évben első alkalommal a FIFA és a France Football közös díját, a FIFA Aranylabdáját kapja meg az esztendő legjobbnak ítélt labdarúgója. A díjat 2011. január 10-én adják át első alkalommal. Korábban Lionel Messi és Wayne Rooney versenyfutása volt várható, ám a vb-n mindketten a vártnál gyengébb formában futballoztak – egyikük sem szerzett például gólt.

Legfrissebb hírek

Labdarúgás: eredményes fiatalok a Bajnokok Ligája negyeddöntőjében

Utánpótlássport
2025.04.17. 18:18

A Corinthian FC, avagy Viktória királynő amatőr futballművészei

Népsport
2025.04.16. 09:16

Labdarúgás: „Kemény munka, együttműködés…”

Utánpótlássport
2025.04.16. 09:03

Labdarúgás: egy híján 1200 fiatalperc az NB I 27. fordulójában

Utánpótlássport
2025.04.15. 09:00

Hétvégén lesz a döntő – elfogadták a Magyar Kupa versenykiírásának változásait

Labdarúgó NB I
2025.04.08. 10:31

Labdarúgás: csaknem 1400 fiatalperc az NB I 26. fordulójában

Utánpótlássport
2025.04.08. 09:00

Csoportban jobb – Bács Zoltán publicisztikája

Minden más foci
2025.04.06. 23:13

Népsport: csak majdnem lettek Puskások

Népsport
2025.04.05. 09:10
Ezek is érdekelhetik