Barca: még nem érkezett ajánlat Milánóból Ronaldinhóért

Vágólapra másolva!
2008.04.07. 23:46
Napok óta folyik a találgatás Ronaldinho jövőjéről, a brazil zseni iránt különösen az AC Milan érdeklődik. A Barcelona szerint azonban hivatalos megkeresés még nem érkezett Olaszországból.
„Meg kell várnunk a szezon végét, hogy lássuk, mi történik, most csak abban reménykedhetünk, hogy felépül a sérüléséből” – jelentette ki Txiki Begiristain, a katalán klub sportigazgatója.„Nem ez a megfelelő pillanat arra, hogy erről a témáról beszéljünk, majd elemezzük a helyzetet, amikor annak eljön az ideje. A Milan ajánlata? Erről nem tudok semmit…”A sportvezető azt az értesülést is cáfolta, hogy a napokokban tárgyalnának a brazil támadó bátyjával és egyben ügynökével, Roberto Assisszal.Közben Adriano Galliani, az AC Milan alelnöke is ejtett szót Ronaldinhóról a Sky televíziónak adott interjújában.„Élénk az érdeklődés a játékos iránt, azaz nagyon nagy a tömörülés Ronaldinho körül” – összegzett a BL-címvédő második embere.
Legfrissebb hírek

La Liga: hatezres stadionban fogadja a Barcelona a Valenciát

Spanyol labdarúgás
22 órája

Az Atlético, a Betis, a Girona, a Villarreal és a Real Sociedad tüsténkedett leginkább a hajrában

Spanyol labdarúgás
2025.09.03. 19:36

A Real Madridtól eltanácsolták, Barcelonában kivirágzott – Pedri elmesélte igaz történetét

Spanyol labdarúgás
2025.09.02. 19:32

Nemcsak a Barcelona, a VAR is besült a Rayo Vallecano otthonában

Spanyol labdarúgás
2025.09.01. 16:13

Yamal büntetője kevés volt, Madridban vesztette el hibátlan mérlegét a Barcelona

Spanyol labdarúgás
2025.08.31. 23:30

Sokáig szenvedett a Milan, de az érvénytelen gólok után megnyerte a mérkőzést

Olasz labdarúgás
2025.08.29. 23:00

Visszavonult az Eb-győztes Alessandro Florenzi

Olasz labdarúgás
2025.08.27. 12:39

„Rendesen el kellene magyarázniuk a szabályt...” – Pedri az el Clásicón elmaradt tizenegyessel érvelt

Spanyol labdarúgás
2025.08.24. 09:04
Ezek is érdekelhetik