Guti megsérült, kérdésessé vált a játéka vasárnap a Nou Campban

Vágólapra másolva!
2007.12.21. 19:31
Vasárnap este a Nou Campban rendezik meg a spanyol élvonalbeli bajnokság szezon kezdete óta leginkább várt rangadóját, az El Clásicót. A Barcelona és a Real Madrid összecsapása mindig tartogat izgalmakat, meglepetéseket, különösen olyankor, amikor a két gigász múltjához és jelenéhez méltón a tabella első két helyén éppen egymással versenyez. Mint jelen esetben. Ebből az izgalomból maradhat ki José María Gutiérrez, vagyis Guti, aki a pénteki edzésen kisebb sérülést szenvedett, minek köszönhetően a további gyakorlás helyett az orvosi stábot is fel kellett keresnie.
Xavi csak akkor léphet oda a vasárnapi derbin Gutinak, ha utóbbi tudja vállalni a játékot és Schustertől bizalmat kap
Xavi csak akkor léphet oda a vasárnapi derbin Gutinak, ha utóbbi tudja vállalni a játékot és Schustertől bizalmat kap
Xavi csak akkor léphet oda a vasárnapi derbin Gutinak, ha utóbbi tudja vállalni a játékot és Schustertől bizalmat kap
Xavi csak akkor léphet oda a vasárnapi derbin Gutinak, ha utóbbi tudja vállalni a játékot és Schustertől bizalmat kap

Az ezúttal házigazda Barcelona szinte már harcra kész, legalábbis ami a kezdőcsapat összeállítását illeti. Frank Rijkaard kevésbé titkolózik, mint német kollégája, Bernd Schuster. A hétközi edzéseken látottak alapján a katalánoknál Ronaldinho és Deco is csak a kispadon kezdhet, Thierry Henry még nem teljesen fitt. Bár, hozzájuk hasonló klasszis esetében egy szakvezető még az utolsó pillanatban is visszakozhat. Kivételt képez Lionel Messi, aki egy hete, Valenciában összeszedett térdsérülése miatt hetekre kidőlt a sorból. Az argentin szélső biztos hiányzik, a katalánoknak legfőképpen.

Schuster dolgát, a kezdőcsapat összeállítását illetően nem könnyítette meg, hogy a rutinos, sok rangadót, köztük El Clásicót is megélt Guti kiesett a képből. A technikás középpályás a pénteki edzésen sérült meg, így a folytatásban a csapattársak helyett az orvosi stáb társaságát élvezhette.

Az első diagnózisok szerint a jobb bokájának a szalagja húzódott meg, ami kérdésessé teszi szereplését vasárnap. A baj azonban nem nagy, hasonló esetben akár még a kockázatot is bevállalják az edzők, már ami a pályára küldést illeti. Viszont olyan „helyettes” áll bevetésre készen, mint a szezont parádésan kezdő, de a kezdeti lendületből azóta már visszavevő Wesley Sneijder, akinek a helye így Guti kiesésével atombiztossá válhat.

Guti kiesése az egyetlen komolyabb problémája a Real Madridnak, hiszen a hétközi Spanyol Kupa-mérkőzésen több olyan játékos is visszatérhetett a pályára, akik a közelmúltban kisebb-nagyobb problémákkal bajlódtak. Arjen Robben, Gabriel Heinze és Christoph Metzelder kezdőként kapott lehetőséget az Alicante ellen, míg Javier Balboa csereként beállva egyenlített a 91. percben.

Bernd Schuster csak a szombati edzést követően hirdeti ki a vasárnapi kezdőt - addig Gutinak is van ideje gyógyulni -, de történjék bármi, nyolc hely már elkelt a tizenegyből. Iker Casillas, Sergio Ramos, Cannavaro, Pepe, Diarra, Robinho, Raúl és Van Nistelrooy biztosan kifuthat a Nou Camp legendás gyepére, a többiek ebben egyelőre csak reménykedhetnek.

Julio Baptista az egyik, aki a kezdőben kiadó három hely egyikére pályázik. A brazil középpályás még nem venné ezer százalékra biztosra, hogy az ellenfél két klasszisa, Ronaldinho és Deco is csak a kispadon kezd.

„Nincs okunk az aggodalomra, ha mégis kezdenek - mondta a Bestia becenévre hallgató futballista -, de azért nekünk jobb lenne, ha ők ketten a kispadon kapnának csak helyet.”

„Győzni akarunk Barcelonában” - fogalmazta meg tömören a királyi terveket a brazil légiós.
Legfrissebb hírek

La Liga: sikerével BL-indulást érő helyen az Atlético

Spanyol labdarúgás
2022.03.06. 23:01

La Liga: az Osasuna és az Elche sorozata is folytatódott

Spanyol labdarúgás
2021.11.29. 23:03

Barcelona: megvan, ki az új csapatkapitány

Spanyol labdarúgás
2021.08.09. 15:33

Videó: ezért küldték le a Barca védőjét az olaszok ellen

Minden más foci
2021.03.29. 18:42

Kilian Jornet elbeszélgetne Kipchogéval

Csupasport
2020.02.09. 15:04

La Liga: két góllal verte meg a Granadát a Valencia

Spanyol labdarúgás
2019.11.09. 18:07

Lucía Martino a szörfözésnek él

Csupasport
2019.06.18. 17:08

A tűzzel és a kilométerekkel is küzdenek

Csupasport
2019.05.19. 09:33
Ezek is érdekelhetik