A jelek szerint a következő állomás Anglia lehet Cassano számára

Vágólapra másolva!
2007.08.07. 08:19
Végre pont kerülhet az Antonio Cassano körülötti átigazolási káosz végére. Miután számos hírbe hozott csapat jelezte, hogy nem tart igényt a problémás viselkedésével többször is botrányt okozó olasz támadóra, a minap az El Mundo Deportivo spanyol sportnapilap angol klubokkal hozta hírbe az érintettet. Jelen állás szerint a csatár a Bolton Wanderers vagy a West Ham United csapatát erősítheti a következő idényben, de csak kölcsönben, hiszen borsos vételárát és fizetését egyik klub sem hajlandó kifizetni.
Cassano szeretné már elhagyni Madridot, és jelenleg is várja az ajánlatokat
Cassano szeretné már elhagyni Madridot, és jelenleg is várja az ajánlatokat
Cassano szeretné már elhagyni Madridot, és jelenleg is várja az ajánlatokat
Cassano szeretné már elhagyni Madridot, és jelenleg is várja az ajánlatokat
Úgy néz ki, véget ér Antonio Cassano hosszú hetek óta tartó kálváriája, és a kiváló támadó távozhat Madridból.

Az El Mundo Deportivo című spanyol sportnapilap értesülései szerint ugyanis az olasz csatár Angliába tart, és a Bolton Wanderers vagy a West Ham United csapatánál folytatja pályafutását.

Az utóbbi időben Cassanót több csapattal is hírbe hozták, hiszen a Real Madrid egyértelműen jelezte: nincs szüksége a viselkedésével számos problémát előidéző játékosra.

Egy ideig nem nagyon lehetett hallani róla, majd váratlanul hírbe hozták az Interrel, a támadó pedig jelezte is, hogy szívesen folytatná pályafutását a milánóiaknál, végül azonban az átigazolásból nem lett semmi.

Később az AC Milan és az SSC Napoli neve is felmerült, de mindkét csapat vezetői jelezték: szükségük van ugyan csatárra, de az nem Cassano lesz.

Legutóbb a Red Bull Salzburg csapata is képbe került, elsősorban az ott edzősködő Giovanni Trapattoni miatt, de a tréner – elsősorban a magas árra hivatkozva – gyorsan pontot tett a pletyka végére.

Igaz, ami igaz: a problémás támadó fizetése 4,5 millió euró volt, ennyi pénzt pedig semelyik érdeklődő klub nem tud, és nem is akar kiadni érte.

A spanyol újság szerint az angol kérők valamelyike csak kölcsönbe igazolná le Cassanót, bár az is igaz, hogy a Real Madrid végleg szeretne túladni rajta.

A tízszeres olasz válogatott futballista viszonya 2006-ban romlott meg Fabio Capellóval, a királyi gárda akkor, de azóta elbocsátott edzőjével.

Cassano már a bajnoki cím elnyerése után rendezett ünnepségen sem vett részt, később pedig a csapat ausztriai edzőtáborába sem vitték magukkal, bár tény, az utóbbi időben sérülése sem engedte, hogy újra bizonyítson.

A 25 éves játékos jelenleg magányosan tréningezik.

ANTONIO CASSANO PROFI PÁLYAFUTÁSA

ÉV KLUB MÉRKŐZÉS GÓL
1999-2001 Bari (olasz) 48 6
2001-2006 AS Roma (olasz) 118 39
2006- Real Madrid (spanyol) 19 2
Olasz válogatott
Olasz válogatott
10 mérkőzés/3 gól
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik