Cassano: Akár BL-t nyer az Inter, akár nem, az idénye akkor is kudarc

V. H. L.V. H. L.
Vágólapra másolva!
2025.05.06. 18:45
Antonio Cassano továbbra is elégedetlen az Interrel (Fotó: Getty Images)
Az Intert a közelmúltban túlzottan defenzív futballja miatt kritizáló Antonio Cassano most sem tett lakatot a szájára a fekete-kékekkel kapcsolatban. A milánóiak egykori játékosának továbbra sem tetszik a csapat játéka, s az eredményeikkel is elégedetlen.

Továbbra is örömét leli volt klubja, az Internazionale kritizálásában Antonio Cassano − legalábbis erre enged következtetni a volt olasz válogatott játékos legutóbbi megszólalása a tuttomercatoweb.com-on. A pályafutása során az Interen kívül a Barinál, a Románál, a Real Madridnál, a Sampdoriánál, a Milannál, a Parmánál és a Hellas Veronánál is megforduló egykori fenegyerek a Barcelona elleni Bajnokok Ligája-elődöntő első mérkőzése után az olasz bajnoki címvédő túlzottan defenzív futballja miatt elégedetlenkedett, most pedig kerek perec kijelentette: az Inter akár megnyeri a BL-t, akár nem, az idényét kidobhatja a kukába.

„Még ha meg is nyerik a Bajnokok Ligáját, az idényük sz.r. Ott van Roberto Di Matteo: BL-t nyert a Chelsea-vel, aztán nem edzősködött többet” – füstölgött Cassano, majd részletesebben is kifejtette, miért gondolja úgy, hogy a klubfutball legértékesebb trófeájának elnyerésével végződő évad végén is lenne oka fanyalogni az Inter-híveknek.

„Szurkolóként remélem, az Inter megnyeri a sorozatot, de maga az évad kudarc. Az utóbbi négy évben toronymagasan most van a legjobb csapatuk, mégis már három címet elherdáltak. Di Matteo a Chelsea-vel megnyerte a Bajnokok Ligáját, csakúgy, mint Mourinho az Interrel, azzal, hogy leparkolta a buszt. Ez jól működött annak idején a Bayern ellen, és remélem, most is működni fog, de ettől még semmi sem változik. A Bajnokok Ligája különleges: a megfelelő pillanatot kihasználva még sok sérülttel is meg lehet nyerni, de ha nem teljesíted az elsődleges célod, az idényed akkor is kuka” – utalt arra Cassano, hogy a Filippo Inzaghi vezette csapat eddig sem az Olasz Kupát, sem pedig a Szuperkupát nem tudta megnyerni, s három fordulóval a bajnokság vége előtt három pont hátrányban van a listavezető Napolival szemben.

Bajnokok Ligája
2025.05.01. 16:10

„Így nem lehet játszani” – Cassano az Intert szapulta a barcelonai meccs után

A jó eredmény dacára finoman szólva sem volt elégedett volt csapatának, az Internek a barcelonai BL-elődöntőben mutatott játékával Antonio Cassano.

 

 

Legfrissebb hírek

Szoboszlai Dominik bekerült a neves portál BL-álomtizenegyébe

Bajnokok Ligája
17 órája

Szoboszlai Dominik lett a Liverpool legjobbja a Frankfurt elleni BL-meccsen

Bajnokok Ligája
21 órája

Van jövő, történelmet írtak a Chelsea tinédzserei a BL-ben

Bajnokok Ligája
22 órája

Elképesztő sorozatban a Bayern München és Harry Kane; gólrekordot állítottak fel az angolok

Bajnokok Ligája
23 órája

„Nem kell félnem az ellenféltől” – a 17 éves Lennart Karl történelmet írt a Bayernben

Bajnokok Ligája
Tegnap, 9:40

„Visszatértünk!” – üzente a gólt és gólpasszt jegyző Szoboszlai Dominik

Bajnokok Ligája
Tegnap, 8:17

Igor Tudor: Többet érdemeltünk volna

Bajnokok Ligája
Tegnap, 7:27

A Bayern megint kitömött egy ellenfelet, és avatott egy ifjú BL-gólrekordert is

Bajnokok Ligája
2025.10.22. 23:08
Ezek is érdekelhetik