„Így nem lehet játszani” – Cassano az Intert szapulta a barcelonai meccs után

V. H. L.V. H. L.
Vágólapra másolva!
2025.05.01. 16:10
Nem volt ilyen mosolygós az Inter barcelonai játékát látva Antonio Cassano (Fotó: Getty Images)
Bár Milánó fekete-kék felében vélhetően nagyon örülnek az Internazionale Barcelonában kivívott 3–3-as döntetlenjének, az olasz klub egykori játékosa, Antonio Cassano élesen kritizálta Simone Inzaghi csapatának a szerdai Bajnokok Ligája-elődöntőben mutatott teljesítményét.

Noha az Internazionalénak az FC Barcelona ellen a Bajnok Ligájában elért 3–3-as döntetlenje kifejezetten jó eredménynek mondható, Olaszországban nem mindenki volt elégedett fekete-kékek teljesítményével. A fanyalgók közé tartozik a milánói csapat egykori játékosa, a sarkos megnyilvánulásairól is híres Antonio Cassano, aki az fcinternews.it portálon nyíltan kritizálta Simone Inzaghi tanítványainak szerda esti produkcióját, míg a katalánok futballjáról szuperlatívuszokban beszélt.

„Azért mondom, hogy a Barcelona egyedi, és nem lehet hozzájuk hasonlót látni, mert egyszerűen nem engedik az ellenfelüket labdához jutni, elképesztően cseleznek, tökéletesen uralják a játékot” – dicsérte a gránátvörös-kékeket Cassano.

Az egykori csatár szerint nem született igazságos eredmény szerda este Barcelonában, ugyanis állítása szerint annak dacára, hogy az olaszok háromszor is betaláltak ellenfelük kapujába, nem sok közük volt a mérkőzéshez. Az Inter színeiben egy idényt játszó Cassano azt is elmondta, mire alapozza a korábbi csapatával szemben megfogalmazott kritikát.

„Egy olyan erős csapat, mint az Inter, egyszerűen nem játszhat így. Nagyon jó meccs volt, de extra defenzíven futballoztak. Olaszországban ők a legerősebbek, de nem lenne szabad, hogy ilyennek lássák őket Európában. Elégedetlen voltam a játék minőségével. Az Internek erős a középpályája, ám a Barcelona egyszerűen leiskolázta őket kreativitásban, minőségben, gyorsaságban. Csínján kellene bánni a dicséretekkel. Bastoni és Barella nagyszerű játékosok, de most láthattuk a határaikat” – jelentette ki Cassano.

 

 

Legfrissebb hírek

Dupla Tízes: Mbappé vagy Yamal? Alonso vagy Flick? Régi fényében csillogva jön az el Clásico

Spanyol labdarúgás
16 órája

Továbbra is hatalmas tartozások terhelik az FC Barcelonát

Spanyol labdarúgás
2025.10.22. 11:55

A Napoli hat gólt kapott Eindhovenben, kiütéssel nyert az Internazionale is

Bajnokok Ligája
2025.10.21. 23:11

Meghátrált a La Liga, mégsem Miamiban rendezik meg a Villarreal–Barcelona bajnokit

Spanyol labdarúgás
2025.10.21. 22:43

Ötgólos BL-győzelemmel hangolt a Barcelona a vasárnapi el Clásicóra

Bajnokok Ligája
2025.10.21. 20:39

„Érdekes, hogy pont most történt” – Laporta Flick kiállításáról

Spanyol labdarúgás
2025.10.20. 12:48

Flick a kiállításáról: Nem támadtam a játékvezetőt...

Spanyol labdarúgás
2025.10.19. 12:36

Bonny korai gólja döntött, az Inter mindhárom pontot elvitte a Stadio Olimpicóból

Olasz labdarúgás
2025.10.18. 22:55
Ezek is érdekelhetik