Juventus: Cassano szerint hiba volt C. Ronaldo átigazolása

MTI/B. D. K.MTI/B. D. K.
Vágólapra másolva!
2021.02.28. 11:15
null
Cristiano Ronaldóék sem a bajnokságban, sem a BL-ben nincsenek előnyös pozícióban (Fotó: AFP)
Antonio Cassano, korábbi 39-szeres olasz válogatott futballista szerint a bajnoki címvédő Juventus súlyosan hibázott, amikor 2018-ban 120 millió euróért megszerezte Cristiano Ronaldót a Real Madridtól.

 

A különböző itáliai élvonalbeli csapatokban, így az AS Romában, az AC Milanban és az Internazionaléban is megforduló, és a Serie A-ban négyszáz mérkőzésen szereplő, 38 éves támadó szerint azért tekintendő kudarcnak Cristiano Ronaldo leigazolása, mert a torinói klubnál azt várták, hogy a portugál sztárral a Juventus megnyeri a Bajnokok Ligáját, ez azonban már két alkalommal sem sikerült. Előbb 2019-ben az Ajax, tavaly pedig az Olympique Lyon ütötte el a továbbjutástól a BL-ben a csapatot.

„Érkezésével rosszabbul kezdett játszani a Juve, amely Cristiano nélkül is olasz bajnok lett volna. Ronaldo, bár képes dönteni fontos pillanatokban, nem veszi ki a részét aktívan az ellenfelekre irányuló nyomásból” – idézte a Corriere dello Sport a játéktól 2018-ban a Veronából visszavonult Antonio Cassanót, aki egy korábbi bírálatában azt vetette az ötszörös aranylabdás portugál szemére, hogy önző, és nem képes örülni csapattársai góljainak.

Legfrissebb hírek

„Hriszto Sztoicskov nagyobb durranás volt, mint CR” – szaúdi sorozat, 5. rész

Képes Sport
2025.06.20. 14:10

A ragyogóan sikerült ősz után tavasszal bukdácsolt az MTK

Labdarúgó NB I
2025.06.20. 11:31

Euro 2028: komoly kormányzati támogatást kap a kontinenstorna

Minden más foci
2025.06.20. 10:57

Kinevezte új vezetőedzőjét Balogh Botond csapata

Olasz labdarúgás
2025.06.19. 18:41

Serie A: Dzeko átment az orvosin, megérkezett Firenzébe

Olasz labdarúgás
2025.06.19. 17:23

Okos befektetések, képzett edzők, jó csapatok – felemelkedett a lengyel bajnokság

Minden más foci
2025.06.19. 10:00

Hatodszor rendezték meg a Gőgh Kálmán-emléktornát

Minden más foci
2025.06.18. 18:25

Buffon: A legjobb döntést hoztuk, Gattuso lesz az új olasz szövetségi kapitány

Olasz labdarúgás
2025.06.15. 09:18
Ezek is érdekelhetik