Spanyolország: Cesc Fabregast szeretné a Real Madrid

Vágólapra másolva!
2007.07.08. 12:13
Címkék
Az Arsenal fiatal spanyol középpályását, Cesc Fabregast (képünkön) szemelte ki magának a Real Madrid labdarúgócsapata – írja a Reuters brit írügynökség Madridból. Predrag Mijatovics, a királyi klub sportigazgatója a Marca című napilapnak azt nyilatkozta, hogy a húszesztendős Fabregas egyike azoknak, akiket a Real szeretne leigazolni, hogy megerősítse jelenlegi keretét.

„Persze, hogy érdekel bennünket Cesc – idézte a Marca a szerb sportvezetőt. – Már több mint egy éve a kiszemeltjeink között van. Nagyszerű játékos, és szerintem a többi nagy klub is szeretné őt.”

Ramon Calderon, a Real Madrid elnöke tavaly júliusban, amikor megválasztották, azt ígérte: a Bernabeu-stadionba hozza Kakát, az AC Milan brazil támadóját, Arjen Robbent, a Chelsea holland szélsőjét és Francesc Fabregast, az Arsenal játékosát.

Az AC Milan nemrégiben többször is kijelentette, hogy Kaká semmilyen körülmények között nem eladó, ám Calderon ennek ellenére még mindig reménykedik abban, hogy szerződtetheti.

Robben a Chelsea-nél marad, ugyanakkor a Real Madrid még nem tett le arról, hogy megszerezze a következő szezonban.
Legfrissebb hírek

Davide Lanzafame: Egyik álmom, hogy a Honvéd edzője legyek; Matheus Saldanha eladásából a Fradi után az NB I is profitálhat

E-újság
3 órája

Svédország jutott be a negyeddöntőbe a C-csoport győzteseként a női labdarúgó Eb-n

Minden más foci
3 órája

Vasárnapi sportműsor: PSG–Chelsea és Sinner–Alcaraz döntők

Minden más foci
3 órája

Mátyás és Funar városában – Ballai Attila publicisztikája

Európa-liga
3 órája

NB II-es felkészülés: a Videoton két meccset nyert meg szombaton, kétszer játszott a Honvéd is

Labdarúgó NB II
4 órája

Kosárlabda: győzelemmel kezdett az U19-es leányválogatott a brnói vb-n

Utánpótlássport
4 órája

„Senki sem áll a klub érdekei felett” – a Sporting klubelnöke Gyökeres átigazolásáról

Minden más foci
4 órája

Iga Swiatek: Nem is álmodtam arról, hogy nyerhetek itt Wimbledonban, annyira távolinak tűnt

Tenisz
4 órája
Ezek is érdekelhetik