Katalán-baszk futballmeccs 56 ezer néző előtt

Vágólapra másolva!
2006.10.09. 20:11
Vasárnap este barátságos mérkőzést vívott egymással Katalónia és Baszkföld labdarúgó-válogatottja, a két spanyolországi autonóm körzet így kívánta kinyilvánítani önállósági törekvéseit.
Luis Garcia is pályára lépett
Luis Garcia is pályára lépett
Luis Garcia is pályára lépett
Luis Garcia is pályára lépett

A barcelonai Nou Campban 56 ezer szurkoló volt kíváncsi a két gárda 2-2-re végződött találkozójára - amely az első volt 1971 óta -, ez meghaladja a spanyol nemzeti csapat átlagos nézőszámát.

"Skócia és Wales is részt vehet a nemzetközi tornákon, és Nagy-Britanniában senki sem háborog emiatt" - hangoztatta Pasqual Maragall katalán kormányfő. Baszk kollégája, Juan José Ibarretxe hozzátette: "Semmi kifogásom a spanyol együttes ellen, mint ahogy például az olasz ellen sincs. De az én válogatottam a baszk."

A nézőtéren sokan szeparatista szándékaiknak adtak teret: "Catalonia is not Spain" - hirdette egy transzparens, míg mások a bebörtönzött baszk ETA-terroristákkal rokonszenvező táblákat emeltek a magasba. Sőt, páran svéd zászlókat lengettek, emlékeztetve a spanyolok szombaton elszenvedett 2-0-ás vereségére Stockholmban. Azon az összecsapáson Carles Puyol, Joan Capdevila, Cesc Fabregas, Xavi és Luis Garcia személyében öt katalán is pályára lépett, így ők "természetesen" nem szerepelhettek a vasárnapi derbin...
Legfrissebb hírek

Luis Enrique odaszúrt Xavinak a dokumentumfilmjében

Spanyol labdarúgás
2024.10.08. 09:47

Luis Enrique szerint Xavi Barcája úgy játszott, mint az Eibar

Bajnokok Ligája
2024.09.24. 20:46

Még hogy az angolok ívelgetnek sokat? Guardiola és Xavi voltak a legpontosabbak

Foci Eb 2024
2024.07.13. 16:16

Barcelona: ezért rúgta ki Laporta Xavit?

Spanyol labdarúgás
2024.06.08. 22:35

Kukában landol a Barca-stílus? Ez várhat a katalánokra Flick kinevezésével

Spanyol labdarúgás
2024.06.03. 13:19

La Liga: Abidal Xavit dicsérte, és kizárta a visszatérését

Spanyol labdarúgás
2024.05.31. 13:12

La Liga: „A helyzet nem fog változni” – Xavi a búcsúmeccse után

Spanyol labdarúgás
2024.05.27. 08:37

La Liga: Xavi sevillai sikerrel búcsúzott a Barcelonától

Spanyol labdarúgás
2024.05.26. 23:05
Ezek is érdekelhetik