Kukában landol a Barca-stílus? Ez várhat a katalánokra Flick kinevezésével

CSELŐTEI MÁRKCSELŐTEI MÁRK
Vágólapra másolva!
2024.06.03. 13:19
Hansi Flick a Barcelona új vezetőedzője (Forrás: Getty Images, montázs: Dócs Ákos)
Nem mindennapi körülmények között váltott edzőt nemrég a La Ligában ezüstérmes FC Barcelona, amelynek vezetősége előbb kérlelte legendája, Xavi Hernández maradását, majd menesztette őt, s a héten hivatalosan is kinevezte Hans-Dieter Flicket a klub élére. A német edző úgy véli, stílusa nem tér el a Barca jól ismert játékfilozófiájától, és itt is a sikerre törekszik majd. Nos, előbbi hamarosan kiderül, de lássuk, mi szól mellette, s ellene.

 

MI VEZETETT XAVI BÚCSÚJÁHOZ?

Január végén az FC Barcelona 5–3-as vereséget szenvedett hazai pályán a Villarrealtól a La Ligában. Mindezt úgy, hogy az azt megelőző napokban a klub elbukta a Real Madrid elleni Spanyol Szuperkupa-döntőt, majd kiesett a Király-kupában, négy gólt kapva az Athletic Bilbaótól. A hangulat paprikás volt, Xavi bejelentése azonban – miszerint az idény végén távozik – így is sokakat meglepett. Joan Laporta elnök a döntés után azonnal reagált, s tisztázta, hogy a klub nem fontolgatta legendája menesztését, megpróbálja maradásra bírni.  

A következő hetekben visszatértek a Barca legfőbb sérültjei (pl. Marc-André ter Stegen), Xavi finomított a csapat kontravédekezésén, s volt pár remek húzása (többek közt az, hogy berakta hatosnak Andreas Christensent). Ennek köszönhetően sorra jöttek a kapott gól nélküli meccsek, a győzelmek, s még a BL-ben is sikerült negyeddöntőbe jutni. Egyre hangosabbak voltak azok a hangok, amelyek szerint Xavinak maradnia kell, s Laporta is így gondolkodott. Furcsa módon végül épp a PSG elleni Bajnokok Ligája-búcsú és az el Clásico-vereség után jött a nagy bejelentés: a felek mindenben megegyeztek, Xavi marad a helyén, kitölti szerződését. Mindezt persze több ölelkezős fotóval, érzelmes nyilatkozattal tálalta a klub, hogy aztán jöjjön az újabb fordulat...  

Fotók: Getty Images 

A Barca az idény hajrájában hiába kapott ki a Gironától, végül így is behúzta az ezüstérmet a La Ligában úgy, hogy az utolsó négy meccsét kivétel nélkül megnyerte. Az Almería elleni 2–0-s, 36. fordulós sikert követően Xavi tett egy nyilatkozatot, miszerint a klub nincs a legjobb anyagi helyzetben, így még fogalma sincs, hogyan tudnak erősíteni a nyáron. Nos, a többnyire üzletemerekből álló Barcelona-vezetőség ezen alaposan felháborodott, mondván, az ilyen kijelentésekkel az ő pozíciójukat gyengíti a vezetőedző, így hát Laporta úgy döntött, a klublegendának távoznia kell... Hatalmas, innen nézve némiképp érthetetlen pálfordulás néhány hét alatt. A Barca persze úgy küldte el Xavit, hogy már tudta, ki váltja a kispadon. Múlt szerdán a hivatalos bejelentés is megtörtént: Hansi Flick lett az új vezetőedző. 

MIÉRT PONT FLICK? 

Amikor január végén Xavi bejelentette távozását, a Barcelona egyből edzőkeresésbe fogott, de hamar rájött, nincs könnyű helyzetben. Utóbbi oka főként a pénz, hiszen a kiszemeltek között ott szerepelt többek között Roberto De Zerbi (Brighton), Rúben Amorim (Sporting) vagy éppen Míchel (Girona) is, de értük többmillió eurós kivásárlási árat kellett volna fizetni. Így jött szóba két német sztáredző, a korábbi német válogatott kapitány, Hansi Flick, s a jelenlegi német válogatott szövetségi kapitány, Julian Nagelsmann – utóbbi időközben hosszabbított a szövetséggel. Persze mellettük felmerültek olyan nevek, akik ízig-vérig ismerik a Barca-stílust, mint például a Barcelona B-t irányító klublegenda, Rafael Márquez, de Laportáék nagyobb nevet, nagyobb biztosítékot szerettek volna. Így esett a választásuk Hans-Dieter Flickre.  

Az 59 esztendős német szakember 2019-ig minimális vezetőedzői rutinnal rendelkezett, de a sikerek már előtte sem kerülték el, hiszen 2006-tól 2014-ig volt a német válogatott másodedzője (tehát tagja volt a világbajnok csapatnak), majd ugyanott töltött be igazgatói pozíciót további három éven keresztül. Ezt követően lett előbb a Bayern München másodedzője, majd Nico Kovac menesztésével a bajorok vezetőedzője. Még abban a 2019–2020-as évadban összerakta minden idők egyik legjobban letámadó csapatát, amely gálázva futott végig a Bajnokok Ligája egyenes kieséses szakaszán, hogy aztán a koronavírus-járvány miatt nyáron befejezett idényben triplázzon csapatával. Ezt követően még egy idényt húzott le a Bayern kispadján, bajnok lett, de 2021 nyarán távozott, ugyanis nézeteltérései voltak a vezetőséggel, különösképpen az akkori sportigazgatóval, Hasan Salihamidziccsal. Ekkor nevezték ki a német válogatott élére, ahol egy jó kezdést követően leszerepelt a katari világbajnokságon (kiesett a csoportkörben), majd következő hat meccséből négyet elvesztett, így 2023 őszén menesztették. 

 

Nos, azóta nem volt csapata a német szakembernek, de ennyi minta éppen elég volt ahhoz, hogy fel lehessen mérni, mire lehet számítani tőle. Inteznív letámadásra, fizikális futballra, magasan megszerzett labdák iránti szándékra, gyors centerezésekre, sebezhető kontravédekezésre. Több a pozitívum, mint a negatívum, a klubfutballban elért eredményeire pedig jobban alapozhattak Laportáék, mint a válogatottnál látott gyengeségeire, mégis akadnak kérdőjelek szép számmal. 

PASSZOL A KERETHEZ A JÁTÉKSTÍLUS ÉS BAJ LESZ-E A HIÁNYZÓ NYELVTUDÁS?

„A Barcelona filozófiája megegyezik az enyémmel: labdabirtoklás, támadójáték. Én is kedvelem ezt a felfogást” – nyilatkozta Hansi Flick kinevezését követően. Nem véletlen beszélt erről, hiszen a sportsajtóban, különösképpen a spanyol médiumokban sokat cikkeztek arról, mennyire térhet el az ő játékstílusa a „klasszikus” Barcelona-iskolától, amelyre oly büszkék a katalánok. Nos, abban kétségtelenül igaza van Flicknek, hogy a labdabirtoklás és a támadójáték az ő stílusát is meghatározza, de az eddig látottak alapján az általa játszatott futball koránt sem egyezik meg azzal a (sokszor tévesen „tiki-takának” nevezett) pozíciós játékkal, amit sokan Johan Cruyffnak és Pep Guardiolának köszönhetően Barcelona-stílusnak neveznek. Sokkal kevesebb labdajáratás, sokkal több direktség, magasabbra húzott védelmi vonal, elképesztően intenzív letámadás – erre lehet számítani Flicktől.  

 

Ami nagyobb probléma lehet, az a játékoskeret. Amennyiben a Flick-féle Bayernt vesszük alapul, a német szakember csapatainak motorja egy mélységi irányító, egy olyan hatos, aki elsősorban nem labdaszerzésekkel véteti észre magát, hanem hosszú labdák kiosztásában, támadóharmadba juttatott labdák kiosztásában jeleskedik, miközben remekül forog ki az ellenfél letámadásaiból, s elindítja a labdakihozatalokat. Nos, Sergio Busquets távozása óta nincs ilyen játékosa a Barcelonának. Frenkie De Jongot Xavi is kipróbálta itt, nem működött, Christensen pedig egy „kőműves” játékos – persze, eredetileg eleve belső védő. Egy ilyen profil alsó hangon 60-70 millió körül kezdődik a piacon (pl. Joshua Kimmich), erre pedig nem lesz pénze a klubnak – ha csak nem válik meg éppen De Jongtól...  

Ami a széleket illeti, Flick a két szélső védőjét szereti felengedni a támadásokkal, s presszingben is használja őket, míg a támadó szélsői jobbára befelé húznak. Itt Alejandro Baldé (balhátvéd) és Raphinha (jobbszélső) esetében van két remek profilja, de a Barcelonának nincs szélesség tartásában jeleskedő jobbhátvédje, míg a csapat jövője, a 16 évesen egészen kiemelkedő idényt futó, rekordokat sorra döntögető, Golden Boy-favorit Lamine Yamal egy dologban mutatott valódi gyengeséget, az épp a befelé törő játék. Egy az egyben, az ellenfél védelmeinek bontásában, a szélesség tartásában kiváló, de Flicknek őt is formálnia kell, ha marad eddigi elképzeléseinél. A keret többi része (például Robert Lewandowski, Pedri, Ilkay Gündogan, Pau Cubarsí, Ronald Araujó, stb.) tökéletesen illeszkedhet a Flick-futballhoz.  

 

Ha már bökkenők, két dolgot még mindenképp meg kell említeni. Az egyik a kontravédekezés, amely évek óta a Barcelona egyik legnagyobb problémája, Xavi alatt is ezzel gyűlt meg legtöbbször a gondja a katalánoknak, akik gyakorta szaladtak bele egy négyesbe, ha nem Ter Stegen hárította a majd' 100 százalékos ziccereket. Nos, Flicknek is épp ez, a rendezetlen védelem elleni átmenetek levédekezése a legnagyobb gyengesége, ezen mindenképp dolgoznia kell. A másik a nyelvtudás: a német szakember állítólag fél éve spanyolon tanul egy telefonos applikáció segítségével, de egyelőre koránt sem beszéli jól a nyelvet, pedig ez kiváltképp fontos lenne a katalán közegben. Nem véletlen, hogy úgy hírlik, hogy másodedzőt keres maga mellé, aki első barcelonai korszakában tolmácsként is funkcionálhat, amikor a csapattal beszél.   

Mindent összevetve Flick egy topedző, aki eddig egy komoly klubot irányított, ott pedig fantasztikus sikereket ért el. Erre akár Barcelonában is képes lehet, de ez a keret sokkal kevésbé illeszkedik a játékstílusához, mint a 2020-as Bayern München, márpedig drága átigazolásokra nem lesz pénze a katalánoknak – sem ezen a nyáron, sem a közeljövőben. A kérdés tehát az, mennyire tud alkalmazkodni az 59 éves szakember. Ha sikerül neki, s lehetőségeihez képest a Barcelona is jól erősít az átigazolási piacról, akkor meg lehet ugrani a Xavi-korszakban felállított szintet, de ha nem, akkor újabb hónapok mennek a kukába a klub újjáépítésében.       

 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik