Spanyolország: Morientes örül, hogy nem maradt tovább Angliában

Vágólapra másolva!
2006.09.21. 13:51
Címkék
Fernando Morientes, az FC Valencia csatára (képünkön balra) boldog, hogy sikerült elmenekülnie Angliából, és újra Spanyolországban futballozhat. Ezt a csatár a Sport című napilapnak nyilatkozta.

Szavazás

Melyik csapat nyeri a spanyol labdarúgó-bajnokságot?

Írja be az itt látható számot!
A 30 éves támadó a Liverpoolból igazolt a nyáron a Valenciához, és az angol élvonalban eltöltött sanyarú hónapjai után a Mestalla-stadionban újra a régi arcát mutatja: két bajnoki mérkőzésen két gólt szerzett, a Bajnokok Ligájában pedig mesterhármast ért el a görög Olympiakosz ellen.

"Ahhoz akartam visszatérni, amit ismerek, és azt a futballt játszani, amely, úgy érzem, jobban fekszik nekem" – fogalmazott Morientes, aki a Liverpool színeiben 61 mérkőzésen mindösze 12-szer talált a hálóba.

"Nincs ínyemre a rendkívül erőteljes, fizikális angol futball, és azt sem szerettem, hogy a játékvezetők többet megengednek, nem fújnak le annyi szabálytalanságot, mint itt" – folytatta a Real Madrid volt csatára.

"Angliában a csatárokat nem védik, ezért a hátvédek igen kemény perceket okoztak nekem" – tette hozzá.

Morientes jelenlegi csapata, a Valencia vasárnap igen komoly erőpróba elé néz, hiszen a Camp Nouba, a címvédő, Bajnokok Ligája-győztes FC Barcelona otthonába látogat a bajnokság soron következő fordulójában. Eddig mindkét együttes megnyerte valamennyi mérkőzését.
Legfrissebb hírek

Giroud és Lloris sem tudta megállítani a Chelsea-t a klubvilágbajnokságon

Klub-vb
21 perce

Döntött a CAS, nem indulhat a Kl-ben az ír kupagyőztes

Európa-konferencialiga
1 órája

Bemutatták a Nemzeti Sport filmjét a 40 éve UEFA-kupa-döntős Videotonról

Labdarúgó NB I
2 órája

Vízilabda: csoportgyőztes a magyar csapat az U20-as vb-n

Utánpótlássport
2 órája

Lezárult a sportállamtitkárság sportszervezői pályázata, országosan húsz szakember kezdheti meg a munkát

Egyéb egyéni
2 órája

Ovidiu Burca lett a Sepsiszentgyörgy új vezetőedzője

Minden más foci
2 órája

Juhász Dorka Sallai Roland klubtársa lesz – hivatalos

Kosárlabda
2 órája

Pogacar megnyerte, másnap átnevezték a versenyt

Kerékpár
3 órája
Ezek is érdekelhetik