Minden hangszeren játszunk. Fő profilunktól eltérően ezúttal nem írásban alkotott a Nemzeti Sport kollektívája, hanem egész estés dokumentumfilmet készített Videoton 1985 – A magyar futball utolsó nagy csodája címmel. Ezzel állít emléket a székesfehérvári labdarúgócsapat negyven esztendővel ezelőtti európai kupamenetelésének, amely csak az UEFA-kupa döntőjében ért véget. Mint emlékezetes: a döntő első, hazai felvonásán 3–0-ra kikapott a Videoton a Real Madridtól, de a Santiago Bernabéu Stadionban rendezett visszavágón győzni tudott 1–0-ra, ezáltal ugyanolyan felszabadultan ünnepelhetett, mint a kupát a magasba emelő madridi sztárcsapat.
Médiatörténeti pillanat: ez a Nemzeti Sport első önálló produkciójában készült film. A stáb három prominens tagja főmunkatársunk, a székesfehérvári kötődésű ötletgazda, Bobory Balázs, aki a riportokat, interjúkat készítette, továbbá Varga Zoltán és Szabóky Zsolt, akik a technikai megvalósítást hozták tető alá. De narrátorként közreműködött L. Pap István, lapunk vezető szerkesztője, a grafikákat pedig szintén munkatársunk, Dancsák András készítette, miközben Szöllősi György főszerkesztő a madridi forgatást szervezte meg.
„Télen álltam oda a lapvezetőség elé azzal az ötlettel, hogy érdemes lenne valamelyik fehérvári hőst visszavinni Madridba, bemenni vele a Bernabéuba, összehozni a régi ellenfelekkel, és engedni, hogy meséljen mindarról, ami egy egész országot tartott lázban negyven éve – mondta Bobory Balázs, aki korábban a Videoton labdarúgója is volt, édesapja pedig a klub első NB I-es csapatában játszott. – Szerencsére Bardóczy Gábor ügyvezetőnek és Szöllősi György főszerkesztőnek megtetszett az ötlet, és alkotótársaimmal, Varga Zoltánnal és Szabóky Zsolttal munkához láttunk. Nagyon hálásak vagyunk, hogy Cser-Palkovics András polgármester úr, a város, a klub és a Magyar Labdarúgó-szövetség is a kezdettől fogva támogatta a film megvalósulását, ennek is köszönhetően május elején Csongrádi Ferenccel, Disztl Péterrel és Szabó Józseffel elutaztunk az 1985-ös hőstett helyszínére, Madridba. A filmben azonban nemcsak ők szólalnak meg, hanem szinte az összes régi csapattárs, összességében mintegy húsz szereplő eleveníti fel emlékeit a nagy menetelésről.”
A 2018-ban elhunyt, legendás Kovács Ferenc vezetőedző által irányított piros-kékek nem akármilyen akadályokkal nehezített, kihívásokkal teli úton jutottak el a madridi fináléig. Aki átélte, máig fel tudja sorolni az akkor az egész országot lázba hozó csapat útjának állomásait, fiatalabb olvasóink kedvéért elevenítsük fel a mindmáig utolsó, európai kupadöntős magyar együttes menetelését: Dukla Praha (csehszlovák) 1–0, 0–0; PSG (francia) 4–2, 1–0; Partizan Beograd (jugoszláv) 5–0, 0–2; Manchester United (angol) 0–1, 1–0, tizenegyesekkel 5–4; Zseljeznicsar (jugoszláv) 3–1, 1–2; Real Madrid 0–3, 1–0.
Noha a mesébe illő történetet az elmúlt negyven évben többen, többféle műfajban is megénekelték, munkatársainknak sikerült új szempontokból megközelíteni azt, rengeteg új aspektusra derül fény, és olyan sztorik is felbukkannak, amelyeket nem hallhattunk még. Több, mint húsz ember – játékos, edző, szurkoló, újságíró – szólal meg a 75 perces alkotásban, amelynek első fele stílusos történeti visszatekintés, az események kronológiai sorrendje szerint haladva, a második fele pedig exkluzív „road movie”, amelynek célállomása a madridi Bernabéu-stadion, a régi sikerek végső, fináléba illő színtere.
Az alkotói stáb az új madridi szuperstadionban forgathatott, Disztl Péter, Csongrádi Ferenc és Szabó József pedig nosztalgiázhatott, milyen érzés volt kilépni anno a játékoskijáróból a százezres, tömött stadionba, amelynek alig-alig látszott a teteje a gyepről, melyik kapura rúgta a nyolcadik percben tizenegyest az argentin világbajnok, Jorge Valdano, amelyet Disztl Péter bravúrosan hárított, vagy hogyan esett – a fiatalon elhunyt – Májer Lajos győztes bombagólja a hajrában. A Real Madrid múzeuma, gazdag trófea- és éremgyűjteménye szemmel láthatóan nagy hatással volt a visszatérő legendákra, akik a „királyiak” 1985-ös UEFA-kupája mellett elmerenghettek: ez a serleg akár a Sóstói Stadion vitrinjét is díszíthetné most. De ha már nem így esett, büszkeség számukra, hogy milyen sok közük volt ehhez, és csak karnyújtásnyira voltak tőle.
Nagy érdeme a filmnek, hogy a Real Madrid akkori sztárjai közül Emilio Butragueno és Ricardo Gallego is megszólal.
„Nagyon fiatal voltam még, épphogy felkerültem az első csapathoz, és az, hogy ennyi év után megszereztük az első európai trófeát, különleges napot jelentett mindannyiunknak” – emlékezett vissza a „Keselyű”, Emilio Butragueno, a klub mai nemzetközi igazgatója.
Ricardo Gallego pedig úgy fogalmazott: „Az az év vízválasztó volt a klub életében. Sok fiatal játékos csatlakozott, és hosszú ideje nem nyertünk semmilyen nemzetközi kupát. Az első meccs eredménye kissé kényelmessé tette a hazai visszavágót, ennek ellenére komolyan vettük, nem akartunk újra ugyanabba a hibába esni, mint két évvel korábban, amikor nem összpontosítottunk eléggé a KEK-döntőben. Az akkori UEFA-kupa rendkívül erős volt. A Videotonra akkor figyeltünk fel, amikor kiejtette a Manchester Unitedet. Tisztán emlékszem a stadionra, és az útra is, ahogy busszal mentünk Budapestről Fehérvár felé. Nyitott stadion volt, egészen más, mint a Bernabéu, de tele volt, nagyon kulturált, barátságos volt a légkör, a fogadtatás, amit ott kaptunk, egyszerűen csodálatos volt.”
Nekik is örök emlék.
Nekünk pedig negyven év után is az eddigi utolsó európai kupadöntőnk.
![]() Jó érzés, hogy még gondolnak az emberek erre a nagy sikerünkre ennyi év után is. A három nap Madridban fantasztikus élmény volt, nem jártam a döntő óta a városban. Még inkább grandiózus lett azóta a stadion, de a kapu ugyanakkora. Rá is mutattam a filmben, melyikben védtem ki Jorge Valdano büntetőjét. Az 1985-ös kupa láttán arra gondoltam: ha a hazai meccset nem veszítjük el három nullára, bármi lehetett volna, most akár a miénk is lehetne ez a trófea. Így a visszavágón már a becsületünkért játszottunk, de a kinti győzelemmel így is kerek lett a történet. Jó volt újra találkozni Emilio Butraguenóval, akit a tizenötödik évfordulón láttam legutóbb, akkor szegény Májer Lajos mezében játszott egy félidőt. Ment közöttünk a zrika, még arra is emlékezett, hogy volt egy meg nem adott gólja a meccsen. Látszott, nekik is fontos siker volt ez, mivel előtte tizenkilenc évig nem nyertek nemzetközi kupát. |
![]() Madridba visszatérve tovább erősödött bennem a meggyőződés, hogy a nagy sikereknél is fontosabb jellemzője a Real Madridnak a kultúra: példaértékű, ahogyan őrzik ennek az UEFA-kupa-győzelmüknek is az emlékét a múzeumukban, holott ők aztán gyakran nyernek. A madridi visszavágó előtt arról beszéltünk, a hazai nulla három után nem venné ki jól magát, ha nagy különbséggel kikapnánk ott is, de szépen meg lett így komponálva, hogy mi nyertük meg a visszavágót. Amikor negyven éve ott játszottunk, nem a körülményekre figyeltünk, nem tudtuk igazán élvezni a felhajtást, hanem a meccsre készültünk. Óriási eredménynek tartom, hogy emberek ezrei zarándokolnak el naponta a Real Madrid múzeumába, és van ott egy trófea, amelyet ellenünk nyertek meg. |
![]() Fantasztikus élményt jelentett ismét elmenni Madridba! Újraéltük azokat az élményeket, megmondom őszintén, kicsit meg is hatódtunk. Az új stadion félelmetes, és ha belegondolok, hogy csaknem százezer ember előtt ott mi nyerni tudtunk, még most is beleborsózik a hátam. Magyarországon akkoriban inkább csak sportpályák voltak, nem stadionok a Bernabéuhoz viszonyítva. Annak idején is bevittek minket a múzeumba a meccs előtt, akkor hatszoros BEK-győztes volt a Madrid, mutatták a serlegeket, és ahol volt egy üres hely, jelezték, hogy oda fogják kitenni az UEFA-kupát, volt egy ilyen pszichikai hadviselés a részükről. Megnéztük a kupát, amit előlünk nyertek meg, és voltak ott fényképek, videófelvételek, mezek is arról a döntőről. Jó érzés, hogy ők is őrzik ezt a számunkra örök emléket. |
Kevésnek bizonyult az előzetesen bekészített százhúsz szék, továbbiakat kellett hozni: nagyon sokan voltak kíváncsiak hétfőn este Székesfehérváron, a Sóstói Stadion VIP-termében a Nemzeti Sport alkotói által készített dokumentumfilmre, amely a Videoton negyven évvel ezelőtti, 1984–1985-ös UEFA-kupa menetelésének állít emléket. Ott volt a filmbemutatón az akkori székesfehérvári játékosok közül Disztl Péter, Csongrádi Ferenc, Szabó József, Vadász Imre, Burcsa Győző, Borsányi István, Végh Tibor, Wittmann Géza is, továbbá Fejes Gábor technikai vezető. De kíváncsi volt Bobory Balázs, Szabóky Zsolt és Varga Zoltán közös filmjére Juhász László, a Vidi Baráti Kör elnöke, Végvári László, a Vidi-induló szerzője vagy Óházy Bálint, a fehérvári futballcsapat sajtófőnöke is.
Szöllősi György, a Nemzeti Sport főszerkesztője köszöntötte a megjelenteket, külön kiemelve Cser-Palkovics András székesfehérvári polgármestert, a filmhez ugyancsak sok támogatást nyújtó Magyar Labdarúgó-szövetséget képviselő Dinnyés Márton kommunikációs osztályvezetőt és Vámos Tibor versenyigazgatót, továbbá Bardóczy Gábort, a Nemzeti Sport kiadó vállalat ügyvezető igazgatóját.
„Akkor egy rövid időre úgy tűnt, a magyar futball ismét felvirágzik. Megnyertük 1984-ben az ifjúsági Európa-bajnokságot, szárnyalt a Verebes-féle Győr, UEFA-kupa-döntőt játszott a Vidi, a válogatott pedig elsőként jutott ki Európában az 1986-os mexikói világbajnokságra – idézte fel a korszakot Szöllősi György. – Voltak azóta kisebb-nagyobb felvillanások, az elmúlt tizenöt évben pedig már stabil eredményesség is van, de európai kupadöntős csapatunk azóta sincs. Látva a PSG öt nullás győzelmét a Bajnokok Ligája-döntőben, vagy négy nullás sikerét most, a klubvilágbajnokságon, még inkább felértékelődik, hogy akkor mi vezettünk négy nullára a PSG ellen. Több mint százhúsz éves újságunk sok mindenben volt már úttörő, most kollégáink elszántságának köszönhetően belevágtunk ebbe a dokumentumfilmbe, hogy méltó emléket állítsunk a Vidi negyven évvel ezelőtti menetelésének.”
Cser-Palkovics András székesfehérvári polgármester – aki immár a fehérvári klubot is képviseli, mivel a napokban megvásárolta a helyi önkormányzat – így fogalmazott: „A negyven évvel ezelőtti sikertörténet is azt bizonyítja: ha van összefogás, van eredmény is. Kevesen érték el azóta is, hogy egy idényben a PSG-t ne csupán kétszer, hanem háromszor is megverjék.”
A film végén a Videoton egyesével pódiumra szólított, legendás játékosait vastapssal, „szép volt, fiúk” kiáltással ünnepelte a közönség, Csongrádi Ferenc akkori csapatkapitány pedig reményét fejezte ki, hogy hamarosan lesz egy olyan Videoton, amelyet így lehet majd ünnepelni, mint őket.
A film kedden 18 órától megnézhető lesz a legnépszerűbb videómegosztó portálon is.