Hector Cúper önként távozott

KRASZ EMILKRASZ EMIL
Vágólapra másolva!
2006.02.14. 19:02
Címkék
A spanyol élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban szereplő, huszonhárom fordulót követően tizenkilenc ponttal azt utolsó, huszadik helyen álló Mallorca vezetőedzője, Hector Cúper felállt a csapat kispadjáról.
Hiába törte a fejét...
Hiába törte a fejét...
Hiába törte a fejét...
Hiába törte a fejét...
Az argentin szakember együttese csak rosszabb gólkülönbsége miatt szorul az ugyancsak tizenkilenc pontos Bilbao mögé a tabellán, ám a mallorcai szurkolókat mindez a legkevésbé sem vigasztalja.

A bajnokságból hárman esnek ki, és a középmezőny alja nincs beláthatatlan távolságban tőlük, mindössze három-hat pontra.

A szezonból még tizenöt forduló van hátra, hátha az utód egy új impulzussal lökést ad a csapatnak, felrázza a fásult keretet és előrelépnek. Vélte Cúper, aki jobbnak látta, ha önként adja át a helyét.

Az ötvenéves Cúper 2004 októberében vállalta el a Mallorca szakmai munkájának irányítását, munkásságát azonban ezúttal jóval kevesebb siker kísérte, mint korábban.

A 2004-2005-ös bajnokságban a tizenhetedik helyen végeztek, mindössze két ponttal előzték meg a legtöbb pontot összegyűjtő kiesőt, a Levante gárdáját.

Idei szereplésük így nem akkora meglepetés.

A szigorú tekintetű, szúrós nézésű tréner 1997 és 1999 között ugyanis már dolgozott a Mallorcánál, akkor azonban bronzérmet szereztek a bajnokságban, valamint a Spanyol Kupában és a KEK-ben is döntőt játszhattak.

Útja egy nagycsapathoz, a Valenciához vezetett, amely gárdánál két alkalommal vezette tanítványait a BL-döntőbe.

Ezt követően milánói évek jöttek, 2001-től az Internazionale szakmai munkáját irányította, de saját árnyékát a kék-feketékkel sem tudta átlépni, munkásságát két bajnoki ezüstéremmel tette felejthetetlenné.

Vagy éppen felejthetővé, értékelje ki-ki vérmérséklete szerint…

Bár szakmai hozzáértését senki nem kérdőjelezi meg a futball világában, sőt, arról egyetértően a legjobbakat mondja el mindenki, sokéves nyeretlensége már fenntartásokat okozott játékosaiban, valamint a szurkolókban egyaránt.

Szavazás

Melyik csapat nyeri a spanyol bajnokságot?

Írja be az itt látható számot!
Legfrissebb hírek

Európai kézilabdaligák: Ónodi-Jánoskúti három gólt lőtt, hat gólpasszt adott

Kézilabda
13 perce

Marco Rossi beszélt a vb-selejtezőről is: Örményország ellen győzni kell!

Magyar válogatott
31 perce

Hári János: A győztes meccseinken sem játszottunk igazán jól

Jégkorong
42 perce

Címlapsztori: az NB I becsült értéke csökkent, de csúcson a játékoseladásból származó bevétel

Labdarúgó NB I
1 órája

Kuttor Attila szerint jól reagált az MTK meccstervére a Kazincbarcika

Labdarúgó NB I
1 órája

Litvániában kapott ki a címvédő a férfi kosárlabda Euroligában

Kosárlabda
8 órája

NB I: csökkent a becsült érték, nőtt a játékoseladásból származó bevétel; Tóth Alex: A nyolcba kerülés is lehet a cél

E-újság
9 órája

Egy 90. percbeli fejessel gyűrte le az Osasuna odahaza a Getafét

Spanyol labdarúgás
9 órája
Ezek is érdekelhetik