Vizes vb 2025
3 órája

Egy igazi bajnok: a már mindent megnyerő Rasovszky Kristóf a könnyeivel küszködve értékelt a vizes vb-n

Olimpiai bajnok nyílt vízi úszónk saját magáért és a csapatért versenyez a hátralévő szingapúri számaiban.
2025. 07. 16.

Rasovszky Kristóf: Az utolsó körben a hőség tette be a kaput, már azért küzdöttem, hogy körbeérjek

2025. 07. 15.

Széchy Tamás magatartása miatt vizsgálóbizottságot alakított a MÚSZ

2025. 07. 14.

Kezdődik a nyílt vízi úszó-vb Szingapúrban

Szombaton teljes hajózár lesz érvényben a Duna egy szakaszán – több százan úsznak majd a folyóban

9 és 12 óra között semmilyen vízi jármű nem hajthat ki és át a szentendrei Duna-ágon a Postás Strandtól egészen Budakalászig.
Úszás
2025.07.08. 11:50

Átvette nemzetközi díját a magyar maratoni úszó

Mányoki Attila körbeúszta a Manhattan-szigetet, átúszta a La Manche-csatornát és a Catalina-csatornát – ezért kapta az elismerést.
Úszás
2025.07.06. 14:48

Vizes vb: huszonöt magyar úszó indul, Kós öt számban nevezett

Medencés viadalon 23-an állnak rajthoz, nyíltvízi úszásban hatfős a csapat.
Úszás
2025.07.04. 15:19

„Most már két őrangyalom van” – gyászol Kapás Boglárka

A tavaly visszavonult úszónő édesapja halálhírét közölte közösségi oldalán.
Úszás
2025.07.03. 15:38

Junior úszó Eb: Antal Dávid aranyérmes 200 méter pillangón

Az első hely mellett bronzérem is született a somorjai kontinenstornán.
Úszás
2025.07.02. 21:37

Kós Hubert: Nem akarok még egyszer olyat, mint Párizsban!

Az olimpiai bajnok az NS-nek elmondta, Léon Marchand nemcsak a csapattársa, a barátja is.
Úszás
2025.06.30. 08:55

Kézcsók a mamának, kézfogás az úszófenoménnak

Ma negyvenéves a 23-szoros olimpiai bajnok amerikai Michael Phelps.
Népsport
2025.06.30. 07:33

Húsz évvel ezelőtt, külföldön hunyt el az olimpiai bajnok úszónő

Novák Éva volt az első magyar nő, aki világcsúcsot úszott.
Úszás
2025.06.30. 07:12

Úszás: Kós Hubert nyerte a 200 hátat Indianapolisban

Csapattársait, köztük Léon Marchand-t előzte meg, 200 vegyesen aztán fordult a kocka.
Úszás
2025.06.29. 09:05

U23-as úszó Eb: két magyar arany- és egy bronzérem a záró napon

A római Hét Domb nemzetközi viadalon három harmadik hely jutott a magyar különítménynek
Úszás
2025.06.28. 21:17

A fél táv is betelt, minden rekordot megdöntve csaknem 13 ezer nevező a Balaton-átúszáson

A Balaton-átúszás 45 éves múltra tekint vissza, és mára nemcsak Magyarország egyik legrégebbi szabadidősport-eseménye, hanem Európa legnagyobb nyílt vízi úszóeseménye is.
Úszás
2025.06.28. 12:49

Kós Hubert 100 háton és 200 pillangón is nyert

A magyar úszó 1:56.49-cel megjavította saját egyéni csúcsát az utóbbi versenyszámban.
Úszás
2025.06.28. 08:35

Zombori Gábor nyerte a 400 vegyest Rómában

Virth Balázs tanítványa megelőzte a szám 2022-es Európa-bajnokát, az olasz Alberto Razzettit, valamint a táv 2024-es vb-ezüstérmesét, a brit Max Litchfieldet.
Úszás
2025.06.27. 20:43

Úszás: Kós második 100 pillangón Indianapolisban

Shaine Casas verte meg az olimpiai bajnokot.
Úszás
2025.06.27. 09:35

Pádár Nikolett és Ábrahám Minna századra azonos idővel aranyérmes a somorjai U23-as Eb-n!

Két úszónk ráadásul óriási, több mint két másodperces fölénnyel diadalmaskodott.
Úszás
2025.06.26. 21:09

Még több úszás

Vizes vb: nyílt vízi úszás – adatbank

Vizes vb: műugrás és szupertoronyugrás – adatbank

Július 12-én dunai úszás lesz Szentendre és Budakalász között

Részvételi rekordot döntött a 3. MOL Campus Öbölúszás

Népszerű cikkek

Cseh László is vízbe ugrik szombaton a harmadik MOL Campus Öbölúszáson

Milák Kristóf nem indul a szingapúri világbajnokságon, és ebben a döntésében támogatom – Szabó Álmos

Nyílt vízi úszó-vk: Betlehem Dávid győzött három kilométeren

Még több sport

Úszás

Nyílt vízi úszás: minden magyar az első tízben Setúbalban

Úszás

Több mint másfél ezren vettek részt az Öbölátúszáson

Úszás

Summer McIntosh újabb világcsúcsot úszott

Még több sport

Summer McIntosh minden idők második legjobbját úszta 200 pillangón

Summer McIntosh megdöntötte Hosszú Katinka tízéves világcsúcsát

Úszás
2011.07.28. 16:58

Videó: íme, Cseh László fantasztikus bronzérme és az első világcsúcs!

A Sanghajban zajló úszó-világbajnokság 200 méteres vegyes úszó döntőjében Ryan Lochte 1:54.00-val nyert, új világrekordot állítva fel. Az amerikai úszó honfitársát, Michael Phelpset és Cseh Lászlót előzte meg. A magyar versenyző bronzérme nagy bravúr, hiszen az utolsó ötven méterre fordulva még csak hatodik volt, ám az utolsó hosszon parádés gyorsúszást bemutatva felért a dobogóra.
Úszás
2011.07.28. 16:18

Vizes vb: az olaszok a döntőben, a horvátokkal játszunk a bronzért

Olaszország 9–8-ra legyőzte a horvát férfi vízilabda-válogatottat a sanghaji vizes vb elődöntőjében, így a végjátékban Szerbiával mérkőzhet meg az aranyéremért. A szintén szombaton rendezendő bronzmeccset Magyarország Horvátországgal játssza.
Úszás
2011.07.28. 14:00

Vizes vb: a 4x200 méteres női gyorsváltónk 5. lett, amerikai győzelem

A Mutina Ágnes, Verrasztó Evelyn, Hosszú Katinka, Jakabos Zsuzsanna összetételű magyar csapat az ötödik helyen végzett a női 4x200 méteres gyorsváltók döntőjében a sanghaji vizes vb-n. Az amerikai váltó viszonylag nagy előnnyel nyerte meg a versenyt, második Ausztrália, harmadik a házigazda Kína lett.
Úszás
2011.07.28. 13:43

Kemény Dénes: A hosszabbítást nem kommentálom

Kiss: Más csapat talán megtört volna, de a szerb nem ilyen • Szivós: Van néhány görög, akit nagyon nem szeretek.
Úszás
2011.07.28. 13:40

Vizes vb: Örülök, hogy Kitadzsima mellett úszom a döntőben - Gyurta

Mint korábban beszámoltunk róla, a címvédő Gyurta Dániel magabiztos teljesítménnyel bejutott a 200 m mell fináléjába a sanghaji vizes világbajnokság úszóversenyeinek csütörtöki napján. Gyurta örül, hogy a nagy rivális Kitadzsima mellett úszhat majd a döntőben.
Úszás
2011.07.28. 13:40

Vizes vb: Bernek nem jutott döntőbe férfi 200 m hátúszásban

Bernek Péter 1:58.14 perces idővel a tizedik lett a férfi 200 m hátúszás elődöntőjében a sanghaji vizes-vb-n, így nem jutott fináléba. A magyar úszó 14 századdal maradt le a döntőről.
Úszás
2011.07.28. 13:30

Vizes vb: az orosz Zujeva nyerte meg a női 50 méteres hátúszást

Az orosz Anasztaszija Zujeva nyerte meg a női 50 m hátúszás döntőjét a sanghaji vizes-vb-n. A dobogóra a japán Terakava Aja és az amerikai Melissa Franklin állhat még fel.
Úszás
2011.07.28. 13:28

Vizes vb: Más csapat talán megtört volna, de a szerb nem ilyen - Kiss

A magyar férfi vízilabda-válogatott túlórás mérkőzésen egygólos vereséget (15–14) szenvedett Szerbiától a sanghaji világbajnokság elődöntőjében. A rutinos Kiss Gergő szerint már osztálykülönbség is volt a két csapat között, amikor a szerbek vérszemet kaptak.
Úszás
2011.07.28. 13:22

Vizes vb: Nem bírtuk elviselni a sok hátrányt - Madaras Norbert

A magyar férfi vízilabda-válogatott túlórás mérkőzésen egygólos vereséget (15–14) szenvedett Szerbiától a sanghaji világbajnokság elődöntőjében. A mérkőzés legeredményesebb játékosának a négy gólt szerző Madaras Norbert bizonyult, aki szerint nyerhető volt az elődöntő.
Úszás
2011.07.28. 13:16

Vizes vb: Van néhány görög, akit nagyon nem szeretek - Szivós

A magyar férfi vízilabda-válogatott túlórás mérkőzésen egygólos vereséget (15–14) szenvedett Szerbiától a sanghaji világbajnokság elődöntőjében. Szivós Márton szerint néhány hibánk megbosszulta önmagát, és bizony a játékvezetéssel szemben is adódtak kifogásai.
Úszás
2011.07.28. 13:15

Vizes vb: Gyurta 2. idővel döntős 200 m mellen, Molnár nem jutott tovább

Gyurta Dániel a második legjobb idővel (2:08.92) jutott döntőbe férfi 200 m mellúszásban a Sanghajban zajló vizes világbajnokságon. Ugyanebben a számban Molnár Ákos a 13. lett az elődöntő során, így ő nem jutott be a fináléba.
Úszás
2011.07.28. 13:13

Vizes vb: Túl sok ajándékot adtunk az ellenfélnek - Kemény Dénes

A magyar férfi vízilabda-válogatott túlórás mérkőzésen egygólos vereséget (15–14) szenvedett Szerbiától a sanghaji világbajnokság elődöntőjében. Kemény Dénes szövetségi kapitány a Nemzeti Sport helyszíni tudósítójának nyilatkozva elmondta: a mérkőzés nagyobb részében kiválóan játszottunk, ám azt követően túl sok ajándékot adtunk az ellenfélnek. A szakember a hosszabbításban történteket nem kommentálta.
Úszás
2011.07.28. 13:02

Vizes vb: Jakabosnak hatodik helyet ért egyéni csúcsa 200 m pillangón

Jakabos Zsuzsanna 2:06.35-ös idővel egyéni csúcsot döntött a női 200 méteres pillangóúszás döntőjében a sanghaji vizes-vb-n, ezzel a hatodik helyet szerezte meg. A számot a kínai Csiao Liu-jang nyerte meg 2:05.55-tel.
Úszás
2011.07.28. 12:52

Vizes vb: Az egyéni legjobbammal sem végeztem volna előrébb - Cseh

Mint korábban beszámoltunk róla, Cseh László bronzérmet szerzett 200 méter vegyesen a sanghaji vizes világbajnokság úszóversenyeinek csütörtöki napján. A magyar úszó a vegyes zónában elmondta, minden tőle telhetőt megtett és egyéni legjobbjával sem végzett volna előrébb.
Úszás
2011.07.28. 12:47

Cseh László bronzérmes 200 m vegyesen

Lochte világcsúccsal nyert, Jakabos 6. lett 200 m pillangón, Gyurta 2. idővel döntős 200 m mellen.
Úszás
2011.07.28. 12:43

Vizes vb: ausztrál aranyérem férfi 100 m gyorson, Filho csak negyedik

Az ausztrál James Magnussen nyerte meg a férfi 100 méteres gyorsúszás döntőjét a sanghaji vizes vb-n. A címvédő brazil César Cielo Filho csak negyedikként ért célba.

379

/

429