Több mint másfél ezren vettek részt az Öbölátúszáson

Vágólapra másolva!
2025.06.14. 14:53
null
Erdei Zsolt is úszott (Fotó: Kovács Tibor/Allianz Öböl-átúszás)
Több mint másfél ezren, 1521-en vágtak neki szombaton, hogy úszva vagy SUP-on teljesítsék az Allianz Öbölátúszás három kilométeres távját Tihany és Balatonfüred között.


A szervezők tájékoztatása szerint kétséges volt, hogy a tervezett időpontban a víz felmelegszik a biztonságos 22 fok fölé, ám az esemény napján tökéletes feltételek, 23.3 fokos átlag vízhőmérséklet, napsütés és gyenge szellő fogadta az indulókat.

„A kultikus tihanyi öböl páratlan szépségét testközelből tapasztalhatta meg mindenki, aki részt vett a legszebb táv megtételében – mondta Fodor Szabolcs főszervező. – Sok év után az Allianz közreműködésével, csaknem 200 fős stábbal valósítottuk meg a kitűzött célt. Aki ott volt, izgalmas élménnyel gazdagodott, amelyben egyszerre volt jelentősége a mozgásnak és a természet iránti tiszteletnek. Nem volt ez igazán verseny, de persze sokan nagyon komolyan vették a kihívást, voltak, akik hetek óta készültek rá. A biztonságot csaknem 70 kísérőhajó biztosította, szerencsére nem került sor olyan eseményre, ami miatt közbe kellett volna avatkoznunk.”

 

Legfrissebb hírek

Sós Csaba: Nem akarok elkiabálni semmit, de a következő három év Betlehem Dávidról fog szólni

Úszás
21 órája

Betlehem Dávid az ob-címei után: A triplázás meggyőzött

Úszás
2025.11.08. 20:16

Rövid pályás felnőtt úszó ob: Zámbori Hanna meglepetésaranya

Utánpótlássport
2025.11.07. 20:13

Komoróczy Lora „durrantott” 50 pillangón

Úszás
2025.11.07. 19:48

Oroszország pályázik a 2031-es vizes világbajnokságra

Úszás
2025.11.07. 14:31

Senánszky Petra: magyar csúcs 50 gyorson!

Úszás
2025.11.06. 19:22

Úszás: tovább gondozzák a tehetségeket

Utánpótlássport
2025.11.06. 17:19

Betlehem Dávid a világ idei legjobb idejével győzött 1500-on Debrecenben

Úszás
2025.11.05. 20:15
Ezek is érdekelhetik