„A felnőtt gárda példakép a fiatalok előtt, idén hárman is felkerültek a nagy csapatba, összesen pedig hét debreceni kötődésű játékossal büszkélkedhet az együttes.”
Todd Bertuzzi hátulról rátámadt a coloradói Steve Moore-ra, előbb tiszta erőből bemosott neki egyet, majd az eszméletét már ekkor elvesztő hokis fejét még jól bele is döngölte a jégbe.
A hazai évad megkoronázása, a döntő sorozat, annak is a várva várt első mérkőzése. A kezdőkörben a Borsodi Bivaly, no meg a két korongért küzdő center, Ocskay Gábor és Ladányi Balázs. Ki tudja, hányadszor néznek már egymással farkasszemet az idény során. Mindkét csapat ismeri a rivális összes akcióját, trükkjét.
A két győzelemig folytatott párharc második állomására a Ferencváros 72-es diadala után látogatott az Újpest otthonába. A gólcsend a 14. percig tartott.
Mark Messier, a New York Rangers legendás jégkorongozója azon töpreng, hogy az ősszel érdemes-e nekivágni pályafutása 26. idényének. Jelen állás szerint úgy érzi, nincs igazán, mert más csapathoz nem akar igazolni, a Rangersszel meg semmire sem jut.