Az osztrák ligában folytatja a Fehérvár Enthroners

Vágólapra másolva!
2025.09.09. 16:19
null
Az ELF helyett az osztrák ligában szerepel a Fehérvár Enthroners (Fotó: Fehérvár Enthroners/Fb)
Három év után ligát vált a Fehérvár Enthroners amerikaifutball csapata, amely az európai klubokat tömörítő ELF helyett az osztrák bajnokságban (AFL) szerepel a következő szezonban.

A székesfehérvári klub hétfői közleménye szerint az elmúlt három évben a játékosok sokat fejlődtek egyénileg és csapatként is, de minden erőfeszítésük ellenére az Enthroners nem tudott teljes mértékben versenyben lenni Európa élcsapataival.

Hangsúlyozták, ennek ellenére nem bánták meg a szereplést, hiszen hitük szerint Magyarországnak – amennyiben módja van rá – képviseltetnie kell magát a legmagasabb szinten.

A váltásban szerepet játszott, hogy az előző idény végére az ELF korábbi egysége megbomlott, klubok mentek csődbe, csapatok váltak ki, kettészakadt a liga, és az egyik alapító-tulajdonos is kiszállt a szervezetből, ám a fehérváriak nem zárták ki a lehetőségét, hogy egyszer majd visszatérnek egy összeurópai bajnokságba. Ausztria legmagasabb osztályában, az AFL-ben korábban nem szerepelt magyar csapat. Az Enthroners célja, hogy szisztematikus munkával újra bajnokcsapatottá váljon.

 

Legfrissebb hírek

Amerikából jöttem: széteshet a Chiefs? AFC-szezonfelvezető Kovács Bálinttal

Amerikai sportok
2025.09.06. 12:53

Amerikából jöttem: Ki taszíthatja le az Eaglest a trónról? – NFC-erősorrend Buday Zoltánnal

Amerikai sportok
2025.05.29. 20:12

Chase rekordösszegért hosszabbított, Higgins is rengeteg pénzért marad a Bengalsnál

Amerikai sportok
2025.03.17. 19:17

Az NFL-t 2029-ig a Network4 adja, exkluzív közvetítéssel érkezik az 59. Super Bowl

Amerikai sportok
2025.02.04. 15:24

Amerikából jöttem: a védelem nyer Super Bowlt? Felvezető Kovács Sándor „Sankóval”

Amerikai sportok
2025.01.31. 16:18

A Chiefs újabb drámai meccsen nyert a Bills ellen – triplázás kapujában a Kansas City!

Amerikai sportok
2025.01.27. 05:28

Új éra a Chicago Bearsnél: a csoportriválistól érkezik a támadóguru vezetőedzőnek

Amerikai sportok
2025.01.20. 23:25

Kilencven éve született Elvis Presley, a tojáslabdás bálvány

Amerikai sportok
2025.01.08. 07:32
Ezek is érdekelhetik