A San Francisco hosszabbításban nyerte meg a Rams elleni csoportrangadót

B. A. P.B. A. P.
Vágólapra másolva!
2025.10.03. 06:35
null
A San Francisco 49ers Los Angelesben gyűrte le a Ramst (Fotó: Getty Images)
Az NFL alapszakaszának nyitányán a San Francisco 49ers hosszabbításban 26–23-ra nyert a csoportrivális Los Angeles Rams otthonában.

A NFC Nyugati csoportjának két éllovasa, az egyaránt 3–1-es mérleggel álló San Francisco 49ers és a Los Angeles Rams találkozott. A több sérüléssel küzdő 49ers remekül kezdett, a csereirányító Mac Jones az első két támadássorozat végén előbb Jake Tongesnak, majd Christian McCaffrey-nek is kiosztott egy TD-passzt. Ezt követően ébredezett a Rams, amely előbb még egy fumblet vétett, majd a félidő végén Kyren Williams elkapott hatpontosával szépített.

A második félidőben már nem tudott haladni a San Francisco, Mac Jonesék az első negyedben több yardot (139) szereztek, mint a második félidőben (137), különösen a CMC vezette futójáték volt borzasztó. Két vendég mezőnygólra két TD-vel válaszolt a Rams. 23–20-as 49ers vezetésnél Williams elhagyta a labdát három yardra a San Francisco-i célterülettől, de a vendégek nem tudták lezárni a meccset. A Rams kapott egy újabb esélyt az egyenlítésre, ezzel pedig élt, Joshua Karty 48 yardos mezőnygólja után jöhetett a hosszabbítás. A 49ers kezdett, és nyolc játék alatt mezőnygóltávolságig jutott, Eddy Pineiro (aki korábban 59 yardról se hibázott) magabiztosan berúgta 41-ről. A Rams eljutott ismét a vörös zónába, de nem rúgott az egyenlítésért, negyedik és 1-re pedig a 49ers védelme megállította Williamset, ez pedig győzelmet ért a vendégeknek.

Mindkét irányító elérte a 30 sikeres passzt, Matthew Stafford 389 yardig és három passzolt TD-ig jutott, míg Mac Jones két touchdownt passzolt 342 yard mellett. A hazaiak legjobbja a földön 65 yardot, a levegőben 66 yardot és két hatpontost szerző Kyren Williams volt, de Tutu Atwell (két elkapás, 72 yard), Puka Nacua (tíz elkapás, 85 yard, TD) és Davante Adams (öt elkapás 88 yard) is szép számokat hozott. A 49ers legjobbja a tíz elkapásból 142 yardot hozó Kendrick Bourne volt, Christian McCaffrey 52 futott és 82 elkapott yarddal zárt.

NFL
5. FORDULÓ
Péntek
Los Angeles Rams–San Francisco 49ers 23–26 (0–7, 7–10, 7–3, 9–3, 0–3) – hosszabbítás után
Vasárnap
15.30: Cleveland Browns–Minnesota Vikings, London (Tv: Arena4)
19.00: Indianapolis Colts–Las Vegas Raiders
19.00: New Orleans Saints–New York Giants
19.00: New York Jets–Dallas Cowboys
19.00: Philadelphia Eagles–Denver Broncos
19.00: Carolina Panthers–Miami Dolphins
19.00: Baltimore Ravens–Houston Texans
22.05: Arizona Cardinals–Tennessee Titans
22.05: Seattle Seahawks–Tampa Bay Buccaneers
22.25: Cincinnati Bengals–Detroit Lions
22.25: Los Angeles Chargers–Washington Commanders
Hétfő
2.20: Buffalo Bills–New England Patriots (Tv: Arena4)
Kedd
2. 15: Jacksonville Jaguars–Kansas City Chiefs (Tv: Arena4)
Szabadnapos: Atlanta Falcons, Chicago Bears, Green Bay Packers, Pittsburgh Steelers

 
AFC KeletGy-V-D%SZ–KPK
1. Buffalo Bills4 – 0 – 01.000133–90+43
2. New England Patriots2 – 2 – 00.500102–81+21
3. Miami Dolphins1 – 3 – 00.25083–118–35
4. New York Jets0 – 4 – 00.00090–120–30

 

 

 

 

 
AFC ÉszakGy-V-D%SZ–KPK
1. Pittsburgh Steelers3 – 1 – 00.75096–98–2
2. Cincinnati Bengals2 – 2 – 00.50061–119–58
3. Baltimore Ravens1 – 3 – 00.250131–133–2
4. Cleveland Browns1 – 3 – 00.25056–102–46

 

 

 

 

 
AFC DélGy-V-D%SZ–KPK
1. Jacksonville Jaguars3 – 1 – 00.75096–72+24
1. Indianapolis Colts3 – 1 – 00.750123–83+40
3. Houston Texans1 – 3 – 00.25064–51+13
4. Tennessee Titans0 – 4 – 00.00051–120–69

 

 

 

 

 
AFC NyugatGy-V-D%SZ–KPK
1. Los Angeles Chargers3 – 1 – 00.75088–71+17
2. Kansas City Chiefs2 – 2 – 00.50097–76+21
2. Denver Broncos2 – 2 – 00.50096–67+29
4. Las Vegas Raiders1 – 3 – 00.25077–99–22

 

 

 

 

 
NFC KeletGy-V-D%SZ–KPK
1. Philadelphia Eagles4 – 0 – 01.000108–88+20
2. Washington Commanders2 – 2 – 00.500107–91+16
3. Dallas Cowboys1 – 2 – 10.375114–132–18
4. New York Giants1 – 3 – 00.25073–101–28

 

 

 

 

 
NFC ÉszakGy-V-D%SZ–KPK
1. Detroit Lions3 – 1 – 00.750137–88+49
2. Green Bay Packers2 – 1 – 10.625104–84+20
3. Minnesota Vikings2 – 2 – 00.500102–80+22
4. Chicago Bears2 – 2 – 00.500101–117–16

 

 

 

 

 
NFC DélGy-V-D%SZ–KPK
1. Tampa Bay Buccaneers3 – 1 – 00.75097–970
2. Atlanta Falcons2 – 2 – 00.50076–86–10
3. Carolina Panthers1 – 3 – 00.25075–95–20
4. New Orleans Saints0 – 4 – 00.00066–121–55

 

 

 

 

 
NFC NyugatGy-V-D%SZ–KPK
1. San Francisco 49ers4 – 1 – 00.800106–98+8
2. Seattle Seahawks3 – 1 – 00.750111–67+44
3. Los Angeles Rams3 – 2 – 00.600123–107+16
4. Arizona Cardinals2 – 2 – 00.50082–74+8

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 
AFCGy-V-D%SZ–KPK
1. Buffalo Bills4 – 0 – 01.000133–90+43
2. Los Angeles Chargers3 – 1 – 00.75088–71+17
2. Jacksonville Jaguars3 – 1 – 00.75096–72+24
2. Pittsburgh Steelers3 – 1 – 00.75096–98–2
5. Indianapolis Colts3 – 1 – 00.750123–83+40
6. Kansas City Chiefs2 – 2 – 00.50097–76+21
6. Denver Broncos2 – 2 – 00.50096–67+29
6. Cincinnati Bengals2 – 2 – 00.50061–119–58
6. New England Patriots2 – 2 – 00.500102–81+21
10. Las Vegas Raiders1 – 3 – 00.25077–99–22
10. Houston Texans1 – 3 – 00.25064–51+13
10. Cleveland Browns1 – 3 – 00.25056–102–46
10. Baltimore Ravens1 – 3 – 00.250131–133–2
10. Miami Dolphins1 – 3 – 00.25083–118–35
15. Tennessee Titans0 – 4 – 00.00051–120–69
15. New York Jets0 – 4 – 00.00090–120–30

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 
NFCGy-V-D%SZ–KPK
1. Philadelphia Eagles4 – 0 – 01.000108–88+20
2. San Francisco 49ers4 – 1 – 00.800106–98+8
3. Tampa Bay Buccaneers3 – 1 – 00.75097–970
3. Detroit Lions3 – 1 – 00.750137–88+49
5. Seattle Seahawks3 – 1 – 00.750111–67+44
6. Green Bay Packers2 – 1 – 10.625104–84+20
7. Los Angeles Rams3 – 2 – 00.600123–107+16
8. Arizona Cardinals2 – 2 – 00.50082–74+8
8. Atlanta Falcons2 – 2 – 00.50076–86–10
8. Minnesota Vikings2 – 2 – 00.500102–80+22
8. Chicago Bears2 – 2 – 00.500101–117–16
8. Washington Commanders2 – 2 – 00.500107–91+16
13. Dallas Cowboys1 – 2 – 10.375114–132–18
14. Carolina Panthers1 – 3 – 00.25075–95–20
14. New York Giants1 – 3 – 00.25073–101–28
16. New Orleans Saints0 – 4 – 00.00066–121–55

 

 

Legfrissebb hírek

Zach Thomas, a Dolphins NFL-legendája: Lenne-e kedvem a Miamiban játszani?! Yes, Sir!

Amerikai sportok
Tegnap, 15:34

Maye és Vrabel döntögeti Brady és Belichick New England-i rekordjait

Amerikai sportok
2025.10.21. 15:26

NFL: Gibbs szenzációs meccsével a Lions simán megverte a Buccaneerst a hétfő esti rangadón

Amerikai sportok
2025.10.21. 10:34

NFL: újabb játékos hunyt el a Tampa Bay tíz évvel ezelőtti csapatából

Amerikai sportok
2025.10.20. 12:49

Az utolsó negyedben 33 pontot szerezve, utolsó másodperces mezőnygóllal nyert a Broncos – videók

Amerikai sportok
2025.10.20. 05:12

A Rams kiütéssel nyert Londonban, míg a Chiefs lenullázta a Raiderst – videók

Amerikai sportok
2025.10.19. 22:25

Amerikából jöttem: újra a Kansas City Chiefs lesz a legfélelmetesebb csapat az NFL-ben?

Amerikai sportok
2025.10.17. 14:43

Joe Flacco és a Bengals legyőzte az Aaron Rodgers vezette Steelerst a veterán irányítók csatáján – videók

Amerikai sportok
2025.10.17. 09:42
Ezek is érdekelhetik