A kapitány szeretné, ha játékosai megmutatnák a bennük rejlő potenciált a férfiak röplabda Európa-ligájában

Vágólapra másolva!
2025.06.05. 19:13
null
A magyar röplabda-válogatott 2024-ben Törökország ellen (Fotó: Getty Images)
Ifj. Nagy Péter szövetségi kapitány bízik abban, hogy a magyar válogatott játékosai megmutatják a bennük rejlő potenciált a férfi röplabda Európa-liga jövő héten rajtoló alapszakaszában.

A tréner az M4 Sportnak arról beszélt, hogy az elmúlt hetek alapján van benne egy elképzelés arra vonatkozóan, mik azok a sarkalatos pontok, amiben még csiszolódniuk kell, ezekre igyekeznek majd hangsúlyt fektetni a csütörtöki és pénteki, szerb U22-es válogatott elleni kötetlen, mindenképpen ötszettes edzőmérkőzések után. „Azt látom a srácokon, hogy az akarat megvan, szeretnék megmutatni, mire képesek. Mindenki hosszú szezon után érkezett, de van, aki többhetes kihagyást követően állt bele újra a munkába, így vannak formabeli különbségek, ugyanakkor a jövő heti nyitányra összeérik majd a társaság, és fizikálisan, illetve mentálisan is jó formában lesz” – jelentette ki a tréner.

Nagy Péter szerint az első heti Európa-ligás ellenfelek – a házigazda azeri és a luxemburgi válogatott – a magyar csapathoz hasonló játékerőt képviselnek, de bízik abban, hogy sokra hivatott játékosai szeretnék megmutatni a bennük rejlő potenciált már most, és a cél, hogy bejussanak az oda-visszavágós döntőbe. Horváth Kristóf csapatkapitány kiemelte, három hete kezdték a felkészülést, és meglátása szerint jót tett a csapatnak, hogy hosszú évek után ezúttal nem Budapesten, hanem Balatonbogláron van az edzőtábor.

Úgy érzem, mindenki motivált, és remélem, mindenki meg fogja találni a saját szerepét a csapatban” – mondta az ütőjátékos, aki Bulgáriából Görögországban szerződött a közelmúltban. A 25 éves röplabdázó az edzőmérkőzéssekkel kapcsolatban úgy fogalmazott, remekül felmérhetik majd, melyik játékelemekben kell még előre lépniük és mik azok, amikben jól állnak. Az Európa-liga – magyarok számára – jövő hétvégén rajtoló ezüst divíziójával kapcsolatban nem akart esélylatolgatásokba bocsátkozni, azt ugyanakkor leszögezte, a csapat nincs annyira rutinos, hogy megengedhesse magának, hogy bármelyik ellenféllel szemben ne százszázalékos felkészültséggel álljon ki, minden találkozón mindent bele kell adniuk a siker érdekében.

A magyarok az alapszakaszban a bakui nyitány után, két hét múlva hazai pályán fogadják Izlandot és Georgiát, majd a zárókörben, június 28-29-én Ausztriában a svédek, majd a házigazdák ellen lépnek pályára. A fináléba az alapszakasz két legjobb mérleggel záró együttese kerül.

 

Legfrissebb hírek

Megvan a következő két női és férfi röplabda-vb helyszíne

Röplabda
15 órája

A címvédő az első elődöntős a röplabda vb-n

Röplabda
2025.09.24. 11:21

Férfi röplabda-vb: negyeddöntőbe jutottak az olaszok

Röplabda
2025.09.21. 11:14

Férfi röplabda-vb: a törökök és a lengyelek is a nyolc között

Röplabda
2025.09.20. 16:25

Röplabda: Brazília bronzérmes lett a női világbajnokságon

Röplabda
2025.09.07. 13:52

Történelmet írtak a törökök a női röplabda-világbajnokságon

Röplabda
2025.09.06. 12:36

Hat magyar páros maradt versenyben a Pro Tour strandröplabda-tornán

Röplabda
2025.09.05. 19:12

A japánok és az olaszok is a négy között a női röplabda-vb-n

Röplabda
2025.09.03. 17:19
Ezek is érdekelhetik