Sportrádió: rutinos szakértő a röplabdaszövetség új elnöke

R. P.R. P.
Vágólapra másolva!
2022.09.28. 21:24
null
Kersch Ferenc (Fotó: Jani Martin/hunvolley.hu)
Ludvig Zsolt, a Magyar Röplabdaszövetség főtitkára a Sportrádiónak elmondta, hogy miért Kersch Ferenc lett a szövetség új elnöke.


„Feri a kézilabdából került hozzánk, hat éve csatlakozott a csapathoz – mondta Ludvig Zsolt a Sportrádiónak. – Jogászként, majd sportigazgatóként dolgozott nálunk. A stabilitást képviseli a röplabdaszövetségben, és most erre van szükség az operatív működéshez. Az elnökség, a tagság olyan szakérőt akart felkérni, aki átmeneti megoldásként megfelelően kormányozza a hajót, előremutatóan, fejlesztésekkel.”

„Kersch Ferenc is elmondta, hogy nem szakad meg az a folyamat, amely a végleges elnök keresésére irányul. Addig látja el a feladatát, amíg megfelelő potenciállal rendelkező személyt nem találunk az elnöki posztra. Ha ez megtörténik, akkor örömmel adja át a helyét.”

„Most nehezebb időszak jön, ezért is volt szükségünk szakértőre, és Kersch Ferenc már egy másik sportágban is letette a névjegyét. Azzal a szakmai elnökséggel és jól működő operatív háttérrel, amit a MRSZ biztosít, átvészeljük a nehézségeket. Készen állunk megfelelni a kihívásoknak. Nem lesz könnyű, de a szisztematikus munkának köszönhetően a hosszú évek alatt felküzdöttük magunkat, és most már kiváló körülményeket tudunk biztosítani a válogatottjainknak.”

Legfrissebb hírek

A Tatabánya új edzője hisz a bennmaradásban

Labdarúgó NB II
2025.03.02. 15:20

Nem lenne meglepő, ha Kirsty Coventry lenne a NOB elnöke – Fábián László

Egyéb egyéni
2025.02.25. 20:33

Schmitt Pál: Ha fenntartható olimpia a cél, kevés új beruházással, abban szinte mi élen járunk

Egyéb egyéni
2025.02.19. 08:12

Kizárták a bajnokságból a Gödöllő nagy múltú felnőtt női röplabdacsapatát

Röplabda
2025.02.04. 16:07

Videó: ütős lett a röpisek karácsonyi kisfilmje

Röplabda
2024.12.24. 15:02

„Bennem van, hogy nem nyertünk az olimpián, és nem tudom, hogy el fog-e múlni” – Szatmári András a Sportrádióban

Egyéb egyéni
2024.12.22. 13:59

Továbbra is Vatai Gabriella az MRSZ elnöke

Röplabda
2024.12.16. 21:23

Röplabda tisztújító küldöttgyűlés: három a magyar igazság?

Röplabda
2024.12.16. 13:59
Ezek is érdekelhetik