A hétvégi verseny jó visszaigazolás volt Bőhm Csabának

H. Á.H. Á.
Vágólapra másolva!
2025.03.25. 12:34
Bőhm Csaba (balra) és edzője Geleta Balázs (Fotó: NSR)
Az elmúlt hétvégén rendezték a Ludovika Arénában fedett pályás nemzetközi öttusaversenyt rendeztek, ahol az új szabályok értelmében már akadályverseny szerepelt a sportágak között a lovaglás helyett. A verseny tapasztalatairól a férfiak között második helyen záró Bőhm Csaba és edzője Geleta Balázs beszéltek a Nemzeti Sportrádióban.

„Kicsit mélyvíz volt számomra ez az új, akadályversennyel bővített öttusaviadal, az olimpia óta nem is nagyon versenyeztem. Én mindig is lovagláspárti voltam, de nem érzem azt, hogy öttusázóként most kevesebb lettem. Hiányzik a lovaglás, hiszen szívvel lélekkel csináltam tíz éven át, de most már elfogadtam, előre tekintek és megpróbálok ebben az új öttusában minél sikeresebb lenni. Az olimpia után volt egy nehezebb időszak, nem tudtam, hogy van-e ebben jövőm, van-e jövőm az öttusában, akarom-e ezt. De egy hónap teljes eltűnés után lementem edzeni, rájöttem, hogy ugyanúgy szeretem ezt az öttusát, és ezt akarom csinálni. A hétvégi verseny egy jó visszaigazolás volt arra, hogy nem dőlt össze a világ. Az akadálysport szabályaival még én sem vagyok teljesen tisztában. Amikor felálltam az első versenykörülmények között rendezett akadálypályára, és a csúszás miatt a tenyeremre tettem egy kis földet, figyelmeztettek, hogy ha ez még egyszer megtörténik, az tíz pont büntetéssel jár” – mondta Bőhm Csaba.

„Az olimpia után Csaba pihenőt kapott, így november elején kezdtük el a felkészülést egy erőnléti edzővel. Az öttusázók mindig is híresek voltak az alkalmazkodásról, öt számot az elmúlt 12 évben is rengeteg szabályváltoztatás érintette. Úgy gondolom, a sikeres öttusázók ebben az új sportágban is megtalálják a számításukat. A sportág érdeke, hogy benne maradjon az olimpiai programban, így mindenki beállt sorba. Az nehézséget jelentett, hogy a felnőtteknek nem hagytak átmenetet, az olimpia után rögtön kezdődött a versenyszezon egy új számmal. Úgy érzem, hogy egy idő után be fog sűrűsödni a mezőny az akadálysportban is” – árulta el Geleta Balázs, Bőhm edzője.

A TELJES BESZÉLGETÉS ITT HALLGATHATÓ MEG

 

Legfrissebb hírek

Schmidt Ádám: Mindig keressük a megoldásokat a hozzánk eljutott problémákra

Egyéb egyéni
9 órája

Öttusa: Gáll András 6., Koleszár Mihály 8. az alexandriai világkupadöntőn

Egyéb egyéni
Tegnap, 17:54

Öttusa: Guzi Blanka bronzérmes az alexandriai világkupadöntőn, Halil ismét győzött

Egyéb egyéni
Tegnap, 10:25

Gáll András és Koleszár Mihály is magabiztosan döntős

Egyéb egyéni
2025.07.05. 22:04

Női kézilabda: a Nemzeti Sportrádió szakértője lett a Békéscsaba vezetőedzője

Kézilabda
2025.07.05. 16:32

Bauer Blanka és Guzi Blanka is készülhet az öttusa vk-döntő fináléjára

Egyéb egyéni
2025.07.04. 20:03

Gyász: elhunyt Horváth László olimpiai ezüstérmes öttusázó

Egyéb egyéni
2025.07.04. 13:42

Önkéntes behódolás a szovjet akaratnak? Lehetett volna másként dönteni? Az 1984-es olimpia bojkottjának története

Egyéb egyéni
2025.07.03. 23:10
Ezek is érdekelhetik