Női röpi: „Itt kevésbé kemények az edzések, mint Békéscsabán”

– Hogy érzi magát Krakkóban?
– Mivel ez az első évem légiósként, eleve minden újdonság volna, de lengyel csapatomban különösen sok mindennel kell megbarátkoznom – felelte a 24 éves Tálas Zsuzsanna, a válogatott mindig mosolygós feladója, aki a nyáron a Linamar-Békéscsabai RSE-t hagyta el a lengyel bajnokságban a 11. helyen álló Trefl Proxima Kraków kedvéért. – Szeretek a társaság középpontjában lenni, megszoktam, hogy érdekel másokat a véleményem, ráadásul Csabán nagyon jó volt a hangulat: nemcsak a pályán, azon kívül is egy csapatot alkottunk. No, itt minden más.

– Amennyiben?
– Kezdjük azzal, hogy nem akarnak angolul beszélni, én pedig még keveset tudok lengyelül, nagyon nehéz nyelv. Bemegyek például az öltözőbe, csevegnek valamiről, és eszükbe sem jut lefordítani, miről van szó, csak ha kérem. Nem vonnak bele a társalgásba, pedig nekem is volna jó történetem, ötletem, hozzászólásom. Szerintem az öltözői légkör áttevődik a pályára, márpedig az öltözői életnek így nem tudok igazán a részese lenni, holott a parketten a posztomból fakadóan is irányító szerepem van. Először szerepel az első osztályban a klub, korábban szinte nem is voltak légiósai, ilyen értelemben amatőrök a játékosok, és talán nem tudják, hogyan kell bánni a külföldiekkel.

– És mi a helyzet az edzővel, az edzésekkel?
– A trénerrel jó a viszony, azt ellenben nehéz megszokni, hogy sokkal kevésbé kemények az edzések, mint Békéscsabán. Mintha a lengyelek féltenék magukat, nem akarnák feszegetni a határaikat a tréningeken, pedig szerintem ez kell – nekem legalábbis szükségem van rá, hogy elmenjek a falig, hiszen az elvégzett munkától kapott magabiztosság ad tartást a meccsekre. Itt viszont a délelőtti edzés visszafogottabb, nem is ugrunk. Gyakran kérem az edzőt, üssön, hajtson, fárasszon ki, de nem meri meglépni. Talán nem akarja, hogy visszatetszést keltsen a többiekben, hogy külön foglalkozik velem. Így aztán a szintén Békéscsabáról érkező Sarah Clementtel igyekszünk pluszmunkát végezni.

– Akkor viszont újra megkérdem: jól érzi magát kint, nem bánja, hogy Krakkóba igazolt?
– Dehogy, nagyon is jó döntés volt. Sokan kérdezgetik az ismerősi körömből meg a közösségi médiában, miért hagytam ott a Békéscsabát meg Szasa Nedeljkovics edzőt, de egyrészt az a csapat is átalakult, másrészt szükség van erre a tapasztalatra is. Persze nehéz, hogy egészen más a légkör és a hangulat, de nagyon jó meccseket játszunk, Bajnokok Ligájában induló csapatok ellen lépek pályára. Sokkal több edző ismer meg, mintha Magyarországon röplabdáznék, és tényleg kell ez a tapasztalat is, hogy érettebb, komplexebb játékossá váljak. Hosszú távon mindez jobb ajánlólevél nekem.

– Nyilván egyértelmű a magyar és a lengyel bajnokság közötti különbség, mégis miként kezeli, hogy a mindent megnyerő csapat kulcsemberéből kiesés ellen küzdő együttes feladója lett?
– Teljesen új az együttes, hárman-négyen maradtak a tavalyiak közül, ráadásul újonc az élvonalban, és valóban végtelenül furcsa olyan csapatban játszani, amelynek az a siker, ha olykor nyer. Nehezen kezelem, ám igyekszem minden edzés és mérkőzés előtt apró egyéni célokat találni. Egyébként sokszor mondják nekem a csapattársak, hogy ne lógassam az orromat, miért búslakodom egy-egy vereség után. De hát én nem ehhez vagyok szokva! Ráadásul az enyém nem az a poszt, amelyen játszva pontokkal segíthetném a csapatot.

– Mik a nagyobb célok a Krakówval?
– Jó kérdés, mert a vezetők nem fogalmaztak meg ilyesmit. Mindenesetre a tizennégy csapatból az utolsó kettő kiesik, a tizenkettedik pedig az első osztályban maradásért játszik. Szeretném, hogy gond nélkül maradjunk bent a legjobbak között.

– És akkor jövő ősszel újra a Trefllel, a lengyel élvonalban?
– Igazából még az idény felénél sem járunk, alig három hónap telt el azóta, hogy megérkeztem. Még nem gondolkodtam a folytatáson. Ha kapnék jobb ajánlatot, váltanék, akár más országba is, de itt is sokat tanulok.