Női röplabda: elhagyja Békéscsabát a válogatott feladó

– Hiányoztak Szasa Nedeljkovics kemény edzései?
– Egyértelműen igen – válaszolta komolyan Tálas Zsuzsanna, a magyar női röplabda-válogatott 25 éves feladója, aki a következő idényben az 1. MCM-Diamant Kaposvári Egyetem, így a vele korábban Békéscsabán is dolgozó és két bajnoki címet nyerő szerb tréner játékosa lesz.

– Ezért igazolt Kaposvárra?
– Fontos szempont volt az edző személye, de nagyon sok olyan dolog történt velem az idény közben, amely miatt mérlegelnem kellett, hol folytatom az életemet. Magánéleti eseményekre is gondolok, amelyek miatt úgy éreztem, jó, ha kicsit közelebb vagyok a családomhoz és Székesfehérvárhoz. Szakmailag mindig is nagyon szerettem a békéscsabai légkört, amely sokat segített a fejlődésemben, ám úgy érzem, megértem arra, hogy megteremtsem a saját légkörömet. Az ezt megelőző idényben, Lengyelországban és most itthon sem volt jó szezonom, érzem, hogy sokkal több van bennem, és azt is, hogy képes vagyok mindezt kihozni magamból.

– Ha jól érzékelem, másként nem volt jó a két idény. Ön hogy látja?
– Lengyelország után elsősorban mentálisan kellett nagyon mélyről visszajönnöm. Nagyon hálás vagyok az edzőknek, Kormos Misinek, Leiszt Máténak, Bogdan Paulnak vagy éppen a klubvezető Baran Ádámnak, mert rengeteget segítettek. Ha a csabai idény nem is volt olyan sikeres, mint szerettük volna, nagyon sokat fejlődtem, például először voltam csapatkapitány klubban, és ez olyan megpróbáltatások elé állított, amelyekből tanultam.

– A hírek szerint az idén korántsem volt olyan egységes a csapat, mint korábban, amely betudható a szerb-montenegrói légiónak. Ezt hogyan tudta kezelni?
– Nem volt könnyű, de sokkal nagyobb problémát okoztak a sérülések.

– Az járt a fejükben, vajon ki dől ki legközelebb?
– Talán néha eszünkbe jutott, igen. Kszenija Ivanovics elhúzódó sérülése, Pekárik Eszti problémája is rosszul érintett mindenkit, nekem is volt bajom – mindez tanulság lehet a vezetőknek, hogy ilyen sok meccset nem lehet egészségesen bírni. Rosszul hatott ránk, hogy míg a CEV-kupában az elődöntőig meneteltünk, a többi fronton nem jöttek az eredmények. A mai napig azt gondolom, hogy mi voltunk a legjobban a bajnokságban, igaz, persze ezt a pályán kellett volna bizonyítani.

– Hogy van most?
– Nagyon jól érzem magamat a válogatottban, egyre jobban kinyílok, és nemcsak én, hanem a többi, Békéscsabáról érkező társam is. A többiek is mondják, napról napra látszik, mennyivel komfortosabban mozgok a pályán. Az edzők mindent megtesznek azért, hogy ne legyen hiányérzetünk, nem túlzok, Tóth Gábor, ha kell, tízezret nyit egy edzésen, ha igény van rá, Jókay Zoltán is külön foglalkozik a feladókkal. Napról napra összekovácsolódunk, és az is jó, hogy nincs eredménykényszer az Európa-ligában, minden sokkal nyugodtabb.

– Visszatérve Kaposvárra: erős, éremesélyes csapat formálódik, milyen célokat fogalmaz meg a következő idényre?
– Mielőtt leültünk egyeztetni, fontos szempont volt, hogy erős együttes alakuljon, szeretnénk a legjobb négy között végezni. Kezdetben biztosan nem lesz könnyű, hiszen sok játékos valamilyen válogatottból érkezik meg. Egyénileg tudom, hogy pontosan arra a munkára van szükségem, amelyet Szasa végeztet. Háromszor annyit kell dolgoznom, mint másnak, hogy jól teljesítsek, de nem érzem magam olyan idősnek, hogy ne tudjak fejlődni, vagy belenyugodjak egy-egy helyzetbe. Továbbra sem tartom kizártnak, hogy egyszer külföldön játsszak, ám ahhoz sok munka kell. Ebben Szasa partner, tapasztaltam a munkáját, és tudom, hogy bírom majd. Mentálisan is ezerszer erősebben térek majd vissza.