Egy veronai kiruccanás

168774 168774168774 168774
Vágólapra másolva!
2015.03.07. 03:03
Címkék
Lezajlottak Olaszországban a kupaelődöntők első mérkőzései, sajnos a Roma nélkül. Így folytatódhat a bajnokság, melynek 26. fordulóját rendezik...

Lezajlottak Olaszországban a kupaelődöntők első mérkőzései, sajnos a Roma nélkül. Így folytatódhat a bajnokság, melynek 26. fordulóját rendezik majd a hétvégén. Klasszikus olasz időpontban, vasárnap 15 órától vendégeskedik az AS Roma Veronában, ahol a Chievo lesz most az ellenfél. Ez már az első lépés a Firenze felé vezető úton. Bár ezt csak képletesen mondom, hiszen nem tudom, milyen módon tervezik a csapat vezetői a csütörtöki EL mérkőzés megközelítését.

Szóval, a Chievo bár az elmúlt években mutatott „acélos kiscsapat” álarcát „kiesés ellen küzdő” még kisebb csapatéra cserélte, de senkinek ne legyenek hiú ábrándjai, 2015-ben szinte minden valamire való olasz csapat megfordult már a Bentegodiban, és igen meg is izzadt mind. (szűken tudott nyerni a Fio és a Napoli, de verték a Sampot, és pontokat raboltak a Milan és a Torino ellenében, szép!) Viszont minket talán ez már nem érdekel annyira, hiszen a bajnokság hátralévő részére nem maradt már, mintsem a Napolival szemben kialakult távolság tartása.

Bevezetőmben azért hoztam szóba a kupaelődöntőt, mert a soros EL ellenfelünk történetesen az a Fiorentina, aki idegenben fektette két vállra a hiper-szuper Juventust. Külön gratulálok innen is Montella kománknak, de azért ennek annyira nem örülünk. Ahogy a kommentekben vitattuk, a Fiorentina kidurranását vártuk, ezzel szemben szépen veszik az akadályokat. Hogy hogy jön ez ide? Nagyjából úgy, hogy a bajnoki forduló szinte érdektelenné válik a csütörtöki erőpróba előtt.

Foglalkozzunk mégis kicsit a vasárnapi jelenéssel. Arra mindenképpen jó lehet az a találkozó, hogy a betömörült védelem elleni impotenciánkat valami módon próbáljuk javítani. Hiszen hosszú-hosszú ideje képtelen a csapat megbirkózni ezzel a feladattal. Amennyiben az ellenfél úgy dönt, hogy berendezkedik a saját térfelére, és 11 emberrel a védekezésre koncentrál, Garcia mester rendre csődöt mond. Persze nem a franciának kellene a gólokat rúgni, hogy egy ordas közhellyel éljek, valahogy mégis az edző feladata kitalálni a hónapok óta tartó probléma ellenszerét.

Sajnos semmi másra nem számítok a Chievo ellenében sem. Keményen fognak védekezni a házigazdák, minden idegszállukkal a bent maradást szem előtt tartva. A labda a Rómánál lesz, passzban, lefutott mérföldekben is bőven a hazaiak előtt leszünk majd, de az eredményre kötve hiszem, hogy lesz hatása mindennek. Sőt, egy ügyesebb kontrával még a három pont sorsáról is dönthetnek majd a hazaiak. Ne legyen igazam.

A csapat körül keringő keselyűk, rossz ízű hírek szerint Nainggolan szerződésének ügyes-bajos dolgai miatt nem került kezdőbe már hetek óta. Itt egy jó alkalom arra, hogy a vezetők minden ilyen pletykát eloszlassanak, és a belga mindenképpen a kezdőbe kerüljön. Aztán Keita hosszabbítása is a sportújságok hasábjain szerepel. Ok, hosszabbítsunk egy matuzsálemmel, aki elfogadhatóan teljesít. Nyilván a sérültek jelentős része még vergődik, azok, aki már majdnem meggyógyultak szintén ne egy ilyen bajnoki kapjanak lehetőséget, gyógyulgassanak még csütörtökig.

Véleményem szerint elöl Garcia szerelme mellett, Totti és Iturbe kaphat lehetőséget. Középen a belga párja DDR lehet és némi váratlan megoldás, Paredes személyében. Hátul pedig a szokásos recept, véletlenül sem az elmúlt mérkőzésen játszó védők. Szóval várom a tippeket.

Az elmúlt tíz fellépésünkből mindössze négyet tudtunk megnyerni az Antonio Bentegodiról elnevezett stadionban. Bár utolsó bajnokinkat szintén idegenben nyertük, de ettől én még egy unalmas döntetlenre számítok. Aztán remélem rám cáfolnak majd a srácok, és az esetleges szerephez jutó perememberek megnyerik a mérkőzést, ahogy történt ez Szardínia szigetén. Hátha!

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik