Serie A: a meccset és egyik legjobbját is elveszítette a Sassuolo Veronában

DOMONKOS BÁLINTDOMONKOS BÁLINT
Vágólapra másolva!
2024.03.03. 14:27
A Sassuolo ellen tört meg a Verona nyeretlenségi sorozata (Fotó: Getty Images)
Az edzőváltás sem segített, és a kevés helyzetet hozó mérkőzésen nemcsak egyik legjobbját, Domenico Berardit, hanem a találkozót is elbukta a Verona vendégeként a Sassuolo az olasz élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Serie A) 27. fordulójának vasárnapi nyitó mérkőzésén, ezzel pedig megtört a hazaiak hat meccse tartó nyeretlenségi sorozata.

A házigazdák legutóbbi hat meccsükön három pontot gyűjtöttek (három döntetlen, három vereség), de náluk is rosszabb helyzetben voltak a vendégek, akik pedig csak egy pontot tudtak szerezni legutóbbi hat meccsükön.

A bentmaradásért harcoló két csapat csatája nem hozott öldöklő iramot, az első félidőben a Verona valamivel veszélyesebben játszott, de a góltól mindkét csapat távol állt.

A Sassuolo dolgát nem könnyítette meg, hogy a második félidőben egy teljesen ártalmatlan szituáció közben súlyosnak tűnő sérülést szenvedett a csapat egyik legjobbja, Domenico Berardi. 

A Sassuolo gondjait pedig csak tetézte, hogy a hajrára fordulva sikeres kontrát tudott vezetni a Verona, amely a lengyel Karol Swiderski góljával nemcsak a vezetést, hanem a győzelmet is megszerezte – megtörve ezzel hatmeccses nyeretlenségi sorozatát, míg a Sassuolo hasonló szériája hétmeccsesre duzzadt, s Davide Ballardini vereséggel mutatkozott be új csapata kispadján.

OLASZ SERIE A
27. FORDULÓ
Verona–Sassuolo 1–0 (Swiederski 79.)

PÉNTEKEN JÁTSZOTTÁK
Lazio–Milan 0–1 (Okafor 88.)
Kiállítva: L. Pellegrini (57.), Marusics (90+4.), Guendouzi (90+6.) 
SZOMBATON JÁTSZOTTÁK
Udinese–Salernitana 1–1 (H. Kamara 45+3., ill. Tchaouna 10.)
Kiállítva: Ebosele (64.)
Monza–Roma 1–4 (Carboni 87., ill. Pellegrini 38., Lukaku 42., Dybala 63., Paredes 82. – 11-esből)
Torino–Fiorentina 0–0
Kiállítva: Ricci (45+7.)

KÉSŐBB
15.00: Empoli–Cagliari
15.00: Frosinone–Lecce
18.00: Atalanta–Bologna (Tv: Sport1)
20.45: Napoli–Juventus

A HÉTFŐI PROGRAM
20.45: Inter–Genoa (Tv: Sport1)

A SERIE A ÁLLÁSAMGYDVLG–KGGKP
1. Internazionale26223167–12+55 69 
2. Juventus26176341–19+22 57 
3. Milan27175551–32+19 56 
4. Bologna26139439–23+16 48 
5. Roma27145852–33+19 47 
6. Atalanta26144848–28+20 46 
7. Fiorentina27126939–30+9 42 
8. Napoli26117840–30+10 40 
9. Lazio271241132–29+3 40 
10. Torino27910825–2537 
11. Monza2799928–34–6 36 
12. Genoa2689928–31–3 33 
13. Empoli26671322–40–18 25 
14. Udinese27315926–41–15 24 
15. Lecce26591224–43–19 24 
16. Verona27581424–36–12 23 
17. Frosinone26651534–55–21 23 
18. Sassuolo27551732–55–23 20 
19. Cagliari26481424–47–23 20 
20. Salernitana27281721–54–33 14 

 

 

Legfrissebb hírek

Szoboszlai remek gólt szerzett, a Liverpool két góllal kikapott az AC Milantól Hongkongban

Angol labdarúgás
1 órája

Calhanoglu kibékült Lautaro Martínezzel, marad az Interben

Olasz labdarúgás
2025.07.23. 15:01

Olasz izgalmak – Cselőtei Márk publicisztikája

Olasz labdarúgás
2025.07.20. 22:41

Visszatért Olaszországba az Európa-bajnok támadó – hivatalos

Olasz labdarúgás
2025.07.19. 19:20

Modric az AC Milanhoz szerződött – hivatalos

Olasz labdarúgás
2025.07.14. 18:08

Visszatért korábbi klubjához Stefano Pioli – hivatalos

Olasz labdarúgás
2025.07.12. 14:36

Ausztráliában rendeznének olasz bajnoki mérkőzést

Olasz labdarúgás
2025.07.11. 08:29

Szaúd-Arábiába szerződött a vb-ezüstérmes védő – hivatalos

Minden más foci
2025.07.10. 18:11
Ezek is érdekelhetik