Serie A: zsinórban ötödször is győzött, félelmetes formában a Bologna

MIKE BARNABÁSMIKE BARNABÁS
Vágólapra másolva!
2024.02.23. 22:48
Megérdemelt bolognai öröm (Fotó: Getty Images)
A Bologna 2–0-s győzelmet aratott a kiesés elől menekülő Verona ellen az olasz élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Serie A) 26. fordulójának nyitányán.

 

Sajnálatos közjátékot hozott a bolognai összecsapás 8. perce: a meccs játékvezetője, Rosario Abisso megsérült, így a negyedik játékvezető, Giacomo Camplone váltotta a pályán. A félidő derekán megingott az addig szervezetten védekező Verona: egy szöglet után a vendégkaput védő Montipo nem tudta megfogni a labdát, a közelben ólálkodó Orsolini pedig gólt rúgatott Giovanni Fabbiannal (VIDEÓ ITT).

A fordulás után is a Thiago Motta vezette hazaiak uralták a játékot (eltekintve néhány veronai fellángolástól), s a 65. percben újabb gólt szereztek: az első találatot jegyző Fabbian a hazai egyérintős passzokba belelépő Serdartól kapta meg a labdát, majd középre emelt, ahonnan a berobbanó Remo Freuler megszerezte első bajnoki gólját a Bologna színeiben (VIDEÓ ITT).

A hátralevő időben több gól nem született (Skorupski óriásit védett az utolsó percekben), így a kiváló formának örvendő piros-kékek sorozatban az ötödik győzelmüket (az elmúlt hetekben többek között a Laziót és a Fiorentinát is két vállra fektették) könyvelhették el. Az összességében hat meccs óta veretlen Bologna így biztosan a BL-szereplést jelentő negyedik helyen zárja ezt a fordulót, mivel az egymás elleni eredmények tekintetében jobban áll a közvetlen üldöző Atalantánál.

OLASZ SERIE A
26. FORDULÓ
Bologna–Verona 2–0 (Fabbian 27., Freuler 65.)

SZOMBATI PROGRAM
15.00: Sassuolo–Empoli (Tv: Sport1)
18.00: Salernitana–Monza (Tv: Sport1)
20.45: Genoa–Udinese (Tv: Sport1)
VASÁRNAPI PROGRAM
12.30: Juventus–Frosinone (Tv: Sport1)
15.00: Cagliari–Napoli (Tv: Sport1)
18.00: Lecce–Internazionale (Tv: Sport1)
20.45: Milan–Atalanta (Tv: Sport1)
HÉTFŐI PROGRAM
18.30: Roma–Torino (Tv: Sport1)
20.45: Fiorentina–Lazio (Tv: Sport1)

A SERIE A ÁLLÁSAMGYDVLG–KGGKP
1. Internazionale24203159–12+4763
2. Juventus25166338–17+2154
3. Milan25164549–31+1852
4. Bologna26139439–23+1648
5. Atalanta24143747–23+2445
6. Roma25125845–30+1541
7. Lazio25124931–26+540
8. Fiorentina25115937–29+838
9. Napoli24106833–28+536
10. Torino2599723–22+136
11. Monza2589825–30–533
12. Genoa2579926–31–530
13. Lecce25591124–39–1524
14. Udinese25314825–38–1323
15. Frosinone25651432–52–2023
16. Empoli25571319–38–1922
17. Verona26481423–36–1320
18. Sassuolo24551429–45–1620
19. Cagliari25471423–46–2319
20. Salernitana25271620–51–3113

 

 

Legfrissebb hírek

Calhanoglu kibékült Lautaro Martínezzel, marad az Interben

Olasz labdarúgás
2025.07.23. 15:01

Olasz izgalmak – Cselőtei Márk publicisztikája

Olasz labdarúgás
2025.07.20. 22:41

Visszatért Olaszországba az Európa-bajnok támadó – hivatalos

Olasz labdarúgás
2025.07.19. 19:20

Modric az AC Milanhoz szerződött – hivatalos

Olasz labdarúgás
2025.07.14. 18:08

Visszatért korábbi klubjához Stefano Pioli – hivatalos

Olasz labdarúgás
2025.07.12. 14:36

Ausztráliában rendeznének olasz bajnoki mérkőzést

Olasz labdarúgás
2025.07.11. 08:29

Szaúd-Arábiába szerződött a vb-ezüstérmes védő – hivatalos

Minden más foci
2025.07.10. 18:11

39 évesen tért vissza az olasz élvonalba Edin Dzeko – hivatalos

Olasz labdarúgás
2025.07.10. 15:02
Ezek is érdekelhetik