Rio 2016: nem használják az ajándék csúcsmobilt – „Nekünk sokkal jobb van”

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.08.20. 01:17
Mint minden más nemzet képviselőinek, Észak-Korea sportolóinak is felajánlottak egy-egy csúcsmobilt a riói olimpián, ám a versenyzők nem kapták meg őket.

Az egyik neves mobiltelefon-gyártó minden riói küldöttségnek felajánlott néhány csúcskategóriás okostelefont. Így tettek az észak-koreaiakkal is. Bár azok átvették a csomagot, minden jel arra mutat, hogy nem osztották ki a versenyzőknek – írta a brit Express.

A dél-koreai gyártó megerősítette, hogy egy észak-koreai hivatalnok, Jun Szung Bum átvette a mobilokat, de arról már nincs hír, hogy szét is osztotta-e őket.

Amikor egy ázsiai rádió megkérdezte az egyik észak-koreai versenyzőt, Kim Szongot, hogy kapott-e mobilt, nem mondott semmit, egyszerűen csak megrázta a fejét.

Kju Szang Le, a Radio Free Asia újságírója, aki közel két évtizede követi az észak-koreaiakkal kapcsolatos híreket, magyarázattal szolgált: „Ebbe a mobilba rengeteg technológiát tettek bele, például GPS-t is. Márpedig Észak-Koreában tilos ilyet használni.”

Mivel a versenyzőkkel nem jártak sikerrel, megkérdeztek egy észak-koreai hivatalnokot, aki névtelenül válaszolt: „Nekünk is vannak mobiljaink, amelyek sokkal jobbak. Ebben is jók vagyunk.”

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik