Nem bírt egymással Japán és Ausztrália a csúcsrangadón; Irán Azmun vezérletével gázolt át Kataron

Vágólapra másolva!
2024.10.15. 22:30
Kenta HaradaA japán egyenlítés pillanata, a földön a gólszerző Burgess (Fotó: Getty Images)
Az ázsiai vb-selejtezők harmadik szakaszának 4. fordulójában a C-csoportban az éllovas Japán a második Ausztráliát fogadva játszott 1–1-es döntetlent, a meccsen mindkét csapat a saját kapuját vette be. Dél-Korea a B-csoport rangadóján izgalmas hajrá végén győzte le Irakot 3–2-re. Irán hátrányból fordítva gázolt át Kataron, míg az Ázsia-kupa-döntős Jordánia az ománi csapatot lépte le.

Miközben Európában kedden véget érnek a Nemzetek Ligája 4. fordulójának küzdelmei, Ázsiában megkezdődött a 2026-os vb-selejtezők harmadik szakaszának 4. fordulója.

A nap első mérkőzése máris szokatlan találkozót hozott, hiszen a C-csoport két éllovasa Japán és Ausztrália sem talált be az ellenfele kapujába, ellenben mindkét csapat egy játékosa a saját kapuját vette be, így alakult ki az 1–1-es végeredmény. A gól nélküli első félidő után alig több mint tíz perc telt el a második felvonásból, amikor egy jobbról érkező beadást Tanigocsi Sogo védhetetlen mozdulattal helyezett el saját kapuja jobb felső sarkában. Negyedórával a vége előtt aztán jött a végig aktívabb japánok egyenlítése: Nakamura Keito nagy szólója után lapos centerezéssel lövetett öngólt a kapu előtt helyezkedő Cameron Burgesszel. Ezzel Japán őrzi öt pont előnyét a már kétszer is ikszelő ausztrálok előtt a csoport élén, és szinte páholyban érezheti magát a 2026-os vb-részvételt illetően.

A csoport második meccsén a pont nélküli Kína az első félidő közepén megszerezte a vezetést Abduweli Behram góljával, majd a szünet előtti percben megduplázta előnyét Csang Ju-ningnak köszönhetően. A második felvonásban Indonézia cserékkel próbálta frissíteni játékát, de csak a hajrában jött össze neki a szépítés Thom Haye megpattanó lövésével. 2–1

A hatos utolsó összecsapásán a papíron esélyesebb Szaúd-Arábia gyakorlatilag a mérkőzés elejétől a végéig nyomás alatt tartotta Bahrein kapuját, de Ebrahim Lutfalla mindent – többek között Al-Davszari tizenegyesét is – védett, így a bahreiniek ponttal távoztak Dzsiddából. 0–0


A B-csoportban is a két éllovas vívta az első meccset, itt Dél-Korea fogadta Irakot, és az első félidő végén megszerezte a vezetést O Sze Hun révén. Az irakiak a második félidő elején Ajman Husszein révén gyorsan egyenlítettek, de az utolsó negyedórában Dél-Korea két újabb góllal eldöntötte a három pont sorsát. S ez még úgy is igaz, hogy a hatperces ráadás ötödik percében Irak egy szöglet után Rebin Szulaka fejesével még szépített, ám az egyenlítésre már nem maradt idő. Dél-Korea – Japánhoz hasonlóan – 10 ponttal áll a csoport élén, és szintén kényelmes fórral várja a továbbiakat. 3–2

A csoport utolsó két mérkőzésén négy-négy gólt láthattunk, Jordánia Jazan Al-Najmat és Ali Olvan duplájával páholta el az ománi válogatottat (4–0), míg a második félidőben megfogyatkozó palesztinok kétszer is hátrányba kerültek Kuvait ellen, de mindkétszer (másodszor a ráadásban) egyenlíteni tudtak, így egy pontot otthon tartottak. 2–2


Az A-csoport első két mérkőzésén Kirgizisztán megszerezte első győzelmét a hatosban, miután odahaza legyűrte Észak-Koreát (1–0), míg Üzbegisztán az Arab Emírségeket két vállra fektetve nyújtotta tovább veretlenségi sorozatát (1–0).

A csoport rangadóján az idei (nevében 2023-as) Ázsia-kupa elődöntőjének rendezték meg a „visszavágóját”, s Katar bő negyedóra játék után került előnybe Almoez Ali révén. A kapott gól felrázta az irániakat, s a korábban Rómában és Leverkusenben is légióskodó (jelenleg az Arab Emírségekben játszó) Szardar Azmun két gólt, illetve egy gólpasszt jegyezve vezette győzelemre társait, akik meg sem álltak négy rúgott gólig. Irán ezzel a sikerrel (jobb gólkülönbségének köszönhetően) az A-csoport élére állt, megelőzve Üzbegisztánt. 4–1

ÁZSIAI VB-SELEJTEZŐ
3. KÖR, 4. FORDULÓ
A-CSOPORT
Kirgizisztán–Észak-Korea 1–0 (Brauzman 11.)
Üzbegisztán–Arab Emírségek 1–0 (Shukurov 76. – 11-esből)
Kiállítva: Menhali (Arab Emírségek, 65.)
Irán–Katar 4–1 (Azmun 42., 48., Mohebi 65., 90+8., ill. A. Ali 17.)
B-CSOPORT
Dél-Korea–Irak 3–2 (O Sze Hun 41., O Hjon Gju 75., Li Dzse Szung 85., ill. A. Husszein 51., Szulaka 90+5.)
Jordánia–Omán 4–0 (Al-Najmat 26., 54., Olvan 49., 87.)
Palesztina–Kuvait 2–2 (V. A. Ali 41. – 11-esből, Kunbar 90+3., ill. Nasszer 31., 80. – az elsőt 11-esből)
Kiállítva: Saldana (Palesztina, 55.)
C-CSOPORT
Japán–Ausztrália 1–1 (Burgess 76. – öngól, ill. Tanigocsi 58. – öngól)
Kína–Indonézia 2–1 (Behram 21., Cseng Ju-jing 44., ill. Haye 87.)
Szaúd-Arábia–Bahrein 0–0

1. Irán

4

3

1

6–1

+5

10

2. Üzbegisztán

4

3

1

5–2

+3

10

3. Arab Emírségek

4

1

1

2

4–4

0

4

4. Katar

4

1

1

1

7–10

–3

4

5. Kirgizisztán

4

1

3

4–7

–3

3

6. Észak-Korea

4

2

2

3–5

–2

2

A-CSOPORT

 

1. Dél-Korea

4

3

1

8–3

+5

10

2. Jordánia

4

2

1

1

8–4

+4

7

3. Irak

4

2

1

1

4–3

+1

7

4. Omán

4

1

3

5–8

–3

3

5. Kuvait

4

3

1

3–7

–4

3

6. Palesztina

4

2

2

3–6

–3

2

B-CSOPORT

 

1. Japán

4

3

1

15–1

+14

10

2. Ausztrália

4

1

2

1

4–3

+1

5

3. Szaúd-Arábia

4

1

2

1

3–4

–1

5

4. Bahrein

4

1

2

1

3–7

–4

5

5. Indonézia

4

3

1

4–5

–1

3

6. Kína

4

1

3

4–13

–9

3

C-CSOPORT

A három hatos csoportban oda-vissza körmérkőzést vívnak a csapatok, a csoportok első két helyezettje (hat csapat) kijut a világbajnokságra. A csoportok harmadik és negyedik helyezettjei a vigaszágon folytatják.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik