Rio 2016: kajak-kenuban második hely az éremtáblán
A német kenusok és férfi kajakosok két-két győzelmet arattak – utóbbiaké a bronzérem –, míg női kajakosaik két ezüstéremmel végeztek.
A sportág honi erejéhez mérve a szakvezetés riói célkitűzése öt érem megszerzése volt, és az, hogy minden hajónk jusson be az A-döntőbe. A kettő közül utóbbi tűnt a merészebb vállalásnak.
Az öt éremből három lett, de az legalább arany. Igaz, mindegyiket a női kajakosok hozták, a két férfiszakág érem (!) nélkül zárt.
A tizenkét gyorsasági versenyszámból végül hatból jutottunk be az A-döntőbe. A nők négy száma közül csak egyből hiányoztunk (K–1 200 m), a többiben viszont nyertünk. A férfi kajakosoknál az ötből csak két A-döntőben volt magyar egység. A K–2 200 m-es páros hozta az egyetlen pontszerző helyünket. Vb-címvédőként. A három kenus számból egyben voltunk A-döntősök, ott egy szintén vb-aranyérmes hajónk lett negyedik.
Londonban hat érmünk volt, három arannyal. A kajakosok közül a nők mind a négy számban dobogóra állhattak, a férfiak kettőben. Viszont mindkét nemnél összejött a győzelem.
| Ország | Aranyérem | Ezüstérem | Bronzérem |
| Németország | 4 | 2 | 1 |
| MAGYARORSZÁG | 3 | – | – |
| Spanyolország | 2 | – | 1 |
| Nagy-Britannia | 1 | 1 | – |
| Ukrajna | 1 | – | 1 |
| Új-Zéland | 1 | – | 1 |
| Brazília | – | 2 | 1 |
| Azerbajdzsán | – | 1 | 1 |
| Csehország | – | 1 | 1 |
| Lengyelország | – | 1 | 1 |
| Dánia | – | 1 | – |
| Franciaország | – | 1 | – |
| Szerbia | – | 1 | – |
| Szlovákia | – | 1 | – |
| Ausztrália | – | – | 1 |
| Fehéroroszország | – | – | 1 |
| Litvánia | – | – | 1 |
| Moldova | – | – | 1 |
| Oroszország | – | – | 1 |
| Szakág | 1. | 2. | 3. | 4. | 5. | 6. | 7. | 8. | egyéb |
| férfi kajak | – | – | – | 1 | – | – | 1 | – | 3 |
| férfi kenu | – | – | – | 1 | – | – | – | – | 2 |
| női kajak | 3 | – | – | – | – | – | – | – | 1 |
| K–1 1000 M | |
| Kopasz Bálint | 10. (a B-döntőben 2.) |
| K–1 200 M | |
| Molnár Péter | 15. (a B-döntőben 7.) |
| K–2 1000 M | |
| Hufnágel Tibor, Ceiner Benjámin | 7. |
| K–2 200 M | |
| Tótka Sándor, Molnár Péter | 4. |
| K–4 1000 M | |
| Hufnágel Tibor, Ceiner Benjámin, Kugler Attila, Somorácz Tamás | 11. (a B-döntőben 3.) |
| C–1 1000 M | |
| Vasbányai Henrik | helyezetlen (kizárták) |
| C–1 200 M | |
| Hajdu Jonatán | 10. (a B-döntőben 2.) |
| C–2 1000 M | |
| Vasbányai Henrik, Mike Róbert | 4. |
| NŐK | |
| K–1 500 M | |
| Kozák Danuta | 1. |
| K–1 200 M | |
| Douchev-Janics Natasa | 9. (a B-döntőben 1.) |
| K–2 500 M | |
| Kozák Danuta, Szabó Gabriella | 1. |
| K–4 500 M | |
| Szabó Gabriella, Kozák Danuta, Csipes Tamara, Fazekas-Zur Krisztina | 1. |

Három napon túli csodák – Ballai Attila publicisztikája






