Rio 2016: A riói szereplésen nem múlik a 2024-es magyar pályázat sikere – Borkai

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2016.08.18. 19:27
Borkai Zsolt szerint mérföldkő az 500. magyar érem az olimpiák történetében, amely Kozák Danuta csütörtöki sikerével született meg.

„Bíztunk benne, hogy eljutunk idáig, s az, hogy ráadásul egy aranyéremmel sikerült, még inkább emeli ennek a fényét” – nyilatkozott az MTI-nek a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) elnöke.

„Ez a kis ország fantasztikus eredményt ér el most már hosszú-hosszú évek óta az olimpiákon. Igazán büszkék lehetünk arra, hogy most is kimagasló eredmények születnek” – tette hozzá.

Borkai Zsolt hangsúlyozta, a 2024-es budapesti olimpiai pályázat szempontjából is értékes a magyar szereplés.

„Ezen az olimpián magyar szempontból már nem múlik, hogy jövőre, amikor döntenek arról, hol legyen az olimpia 2024-ben, akkor mi ne tettünk volna valami pluszt ehhez” – hangsúlyozta.

A MOB-elnök úgy fogalmazott: „Sokat toltunk azon a szekéren, ami egész keményen megindult a jövő évi döntésig, s remélem, nem fog megállni addig”.

A riói rendezésről Borkai Zsolt úgy vélekedett: „összességében rendben vagyunk”. Jelezte, az olimpia előtti hírek sokszor túloztak, ugyanakkor, amire kevésbé számítottak az emberek, az a rossz közlekedés, mivel hatalmas dugók alakulnak ki.

„De a versenyzők nem panaszkodnak. Nem érzékelik, hogy annyira más lenne ez az olimpia, mint a korábbiak voltak” – mondta Borkai Zsolt.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik