Pars: Amikor én voltam jó, miért nem lehetett ilyen eredménnyel nyerni?

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.08.20. 07:03
null
Pars Krisztiánnak hiányérzete van és bizonytalan a jövőt illetően (Fotó: Szabó Miklós)
Az olimpiai címvédő Pars Krisztián úgy állt a kalapácsvetés döntőjéhez, hogy apait-anyait belead, ám a dereka „másképp gondolkodott” – London aranyérmese a hetedik helyet szerezte meg a fináléban, ami a Rio előtti hányattatások után reális eredmény. Az aranyérmet a tádzsik Dilsod Nazarov nyerte meg 78.68 méteres dobással – Parsnak Londonban ennél a selejtezős dobása is jobb volt.


Pars Krisztián egy kicsit még megállt a vegyes zónában, megnézni Usain Bolt és a jamaicai váltó 4x100-as győzelmét – mellette a jamaicai női staféta tagjai szurkoltak sikoltozva –, aztán értékelte saját versenyét.

„Szerettem volna nagyobbat dobni, de nem tudtam úgy megmozdulni, ahogy akartam. A derekam… Megmondom őszintén, ahhoz képest, ami ebben az évben történt velem, ez most jó eredmény – azt sajnálom, hogy nem tudtam az első hatba bekerülni, mert bennem volt a 77 méteres teljesítmény. Nem tudtam összerakni az elejét. Ez van most, ezen nem kell csodálkozni. Egyetlenegyet sajnálok. Amikor én voltam jó, akkor miért nem lehetett ilyen eredménnyel nyerni?! Borzasztó, 79-cel olimpiát lehetett nyerni…”

Két olimpiával ezelőtt, Pekingben a riói győztes dobás a 8. helyhez lett volna elég, 80 méter alatti dobással legutóbb 1984-ben lehetett nyerni ötkarikás játékokon.

A közeljövőben döntést kell hozni, mi legyen a fájós testrésszel: kell-e műtét a derékproblémák miatt, vagy lehet így is készülni és folytatni? 2017 augusztusában London várja a versenyzőket a világbajnokságra.

„A következő két hétben kiderül, konzultálunk az orvosokkal, hogy mit tegyünk, hiszen Londonban lesz a vb, amely nagyon emlékezetes helyszín számomra. Meg kell beszélnünk, hogy elbírja-e a derekam a terhelést, vagy csináltassuk meg most – azzal meg az a baj, hogy a regeneráció nagyon sok időt venne igénybe, legalább öt-hat hónapot. Eddig minden műtétből könnyen visszajöttem két hónap múlva, de a legutóbbiból már nem tudtam” – mondta Pars.

Rio 2016 – ATLÉTIKA
FÉRFI KALAPÁCSVETÉS, DÖNTŐ

1. Dilsod Nazarov (Tádzsikisztán) 78.68
2. Ivan Tyihon (Fehéroroszország) 77.79
3. Wojciech Nowicki (Lengyelország) 77.73
4. Diego del Real (Mexikó) 76.05
5. Marcel Lomnicky (Szlovákia) 75.97
6. Asraf Amgad el-Szeifi (Katar) 75.46
7. PARS KRISZTIÁN (MAGYARORSZÁG) 75.28
8. David Söderberg (Finnország) 74.61
9. Szjarhej Kalamojec (Fehéroroszország) 74.22
10. Serghei Marghiev (Moldova) 74.14
11. Jevhen Vinohradov (Ukrajna) 74.11
12. Wagner Domingos (Brazília) 72.28


Legfrissebb hírek

Ötven éve olimpiai kvalifikációt ért az Eb-ezüst női röplabdázóinknak

Népsport
10 órája

A NOB azt javasolja, hogy Indonézia ne rendezhessen nemzetközi sporteseményt

Egyéb egyéni
2025.10.23. 08:49

Három napon túli csodák – Ballai Attila publicisztikája

Egyéb egyéni
2025.10.18. 23:40

Elkezdődött a visszaszámlálás: 1000 nap van hátra a Los Angeles-i olimpiáig

Egyéb egyéni
2025.10.18. 08:25

Ezer nap Los Angelesig – Thury Gábor jegyzete

Egyéb egyéni
2025.10.17. 23:35

Fábián László a helyszínről: Los Angeles azonnal alkalmas az olimpia megrendezésére

Egyéb egyéni
2025.10.17. 16:41

Kaliforniai álom – Halász Bencével indul vasárnap az M4 Sport új olimpiai portrésorozata

Egyéb egyéni
2025.10.17. 12:19

LA10: tíz arany a cél Los Angelesre – portréfilmsorozat készül az esélyesekről

Egyéb egyéni
2025.10.15. 14:26
Ezek is érdekelhetik