Rio 2016: Péni és Tátrai is nyert az újvidéki GP-n

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2016.07.17. 20:15
A riói olimpiára készülő Péni István légpuskában aratott sikere után a 3x40 lövéses összetett számban is győzött a szerbiai Újvidéken rendezett nemzetközi sportlövő Grand Prix-versenyen, melyen Tátrai Miklós nyerte a szabadpisztolyosok viadalát.

Az ifjúsági olimpiai bajnok, junior Európa-bajnok Péni – a viadal honlapja szerint – az összetett számban kimagasló eredménnyel zárta az alapversenyt, 1179 körrel lett első, majd a fináléban szintén jól célzott, s 458.2 körrel diadalmaskodott.

Péni István, aki a riói játékokon légpuskában és kisöbű szabadpuska összetettben indul, Újvidéken a fekvő testhelyzetű versenyben 625 körös alaperedménnyel harmadikként került döntőbe, melyet a negyedik helyen zárt 164.7 körrel.

Ebben a számban indul az olimpián Szabián Norbert, aki hetedik lett Szerbiában (102.3 kör), az alapban viszont nagyon jól lőtt, 626.8 körrel második helyen jutott a nyolc közé.

A szintén riói olimpikon Tátrai Miklós az 50 méteres szabadpisztoly alapversenyében 548 kört ért el, amivel éppen becsúszott a nyolcas fináléba, ott viszont kiválóan szerepelt, s 198.5 körrel az első helyen végzett.

Az olimpián induló magyar sportlövők utolsó felkészülési versenyén csütörtökön és pénteken Tobai-Sike Renáta lég- és sportpisztolyban is győzött, míg Péni István légpuskában nyert. A nyolc olimpikon közül Újvidéken csak Sidi Péter nem szerepelt, aki – a magyar szövetség tájékoztatása szerint – az Egyesült Államokban edzőtáborozik.

 

Legfrissebb hírek

Csodák csodája: a magyar olimpiatörténet legnagyobb pillanatai – 2. rész, Csik Ferenc

Egyéb egyéni
2025.08.23. 17:16

Csodák csodája: a magyar olimpiatörténet legnagyobb pillanatai – 1. rész, Hajós Alfréd

Egyéb egyéni
2025.08.21. 17:03

Csodák csodája – az olimpiák legszebb pillanatai a Nemzeti Sporton és a Nemzeti Sportrádióban

Egyéb egyéni
2025.08.20. 13:41

Melyik sportágban szerezték a magyar sportolók a legtöbb aranyérmet egyetlen olimpián? Nehéz kérdések az olimpiák történetéből – 10. rész

Egyéb egyéni
2025.08.18. 12:43

Olimpiai múzeum nyílt Rio de Janeiróban

Rio 2016
2025.08.16. 13:27

Los Angeles 2028: értékesítették két helyszín névhasználati jogát

Egyéb csapat
2025.08.15. 10:24

Melyik olimpiai bajnokunk szerepel az Üvegtigris című filmben? Nehéz kérdések az olimpiák történetéből – 9. rész

Egyéb egyéni
2025.08.11. 17:39

Hány érmet szereztek a MOB elnökei? Nehéz kérdések az olimpiák történetéből – 8. rész

Egyéb egyéni
2025.08.04. 15:32
Ezek is érdekelhetik