Rio 2016: az ausztrálok is megkezdték a beköltözést

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2016.07.27. 10:15
Megkezdte a beköltözést az olimpiai faluba az ausztrál küldöttség, amely kivitelezési hiányosságokra hivatkozva vasárnap nem foglalta el a szobáit Rio de Janeiróban.

Kitty Chiller, a küldöttség vezetője a falu megnyitásának napján közölte, hogy a villanyvezetékek több helyen kilógnak a falból, a vízvezetékek szivárognak, a vécék pedig el vannak dugulva. A szervezők később beismerték, hogy problémákkal küszködnek és gyors megoldást ígértek.

Kedden a férfi gyeplabdacsapat tagjai, az íjászok, a tornászok és a sportlövők költöztek be, szerdán pedig az ökölvívók és a kajakosok, illetve kenusok követik őket az ausztrál küldöttség szóvivője szerint. Mike Tancred jelezte, hogy három szobában még mindig nem működik kifogástalanul a vízelvezetés, általánosságban pedig a takarítással van még gond. Ugyanakkor hozzátette, nagy előrelépés tapasztalható, a falu pedig nagyszerű.

Vasárnap az ausztrálok „szokatlannak" nevezték az épületüket, és úgy vélekedtek, hogy „az olimpiai falu egyszerűen még nincs készen".

„A polgármester szerdán ellátogat hozzánk, hogy üdvözöljön bennünket, és átadja az épület kulcsait" – mondta Mike Tancred.

A városvezető Eduardo Paes vasárnap úgy reagált a méltatlankodásra: kengurut állítanak az épület elé, hogy az ausztrálok jól érezzék magukat. A küldöttség erre úgy reagált, hogy nem kengurura, hanem vízvezeték-szerelőkre van szükségük.

A beköltözés elkezdésekor ugyanakkor maguk az ausztrálok helyeztek el egy kengurut és egy emut a bejáratnál, de szóvivőjük hangsúlyozta, ennek semmi köze az üzenetváltáshoz.

„A londoni épületünk előtt is állt egy kenguru és egy emu 2012-ben, most magunkkal hoztuk őket. Ezek nemzeti szimbólumaink" – tette hozzá.

Legfrissebb hírek

Több változást is hoz a Los Angeles-i olimpia a vízilabdasportban

Vízilabda
2025.07.30. 21:31

Melyik sportágban volt olimpiai bajnok az egyetlen ötkarikás aranyérmes sportoló, aki Oscar-díjat is kapott? Nehéz kérdések az olimpiák történetéből – 7. rész

Egyéb egyéni
2025.07.28. 13:30

Hány éremtől estünk el doppingvétség miatt? Nehéz kérdések az olimpiák történetéből – 6. rész

Egyéb egyéni
2025.07.22. 08:25

Az Orosz Kézilabda-szövetség csapatainak nemzetközi visszatérésére számít

Kézilabda
2025.07.20. 12:31

A magyar atlétika első olimpiai bajnoka

Népsport
2025.07.15. 09:30

Három év múlva kezdődik az olimpia Los Angelesben

Egyéb egyéni
2025.07.14. 21:18

Nehéz kérdések az olimpiák történetéből – 5. rész

Egyéb egyéni
2025.07.14. 12:20

Legbelül éreztem, hogy ezt nem tudom elengedni – Lucz Anna arról, hogy lecsúszott a párizsi olimpiáról

Párizs 2024
2025.07.09. 19:52
Ezek is érdekelhetik