Rio 2016: elhalaszthatják az olimpiát? – vizsgálódik a szakértői bizottság

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2016.06.03. 19:10
Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) főigazgatója szakértői bizottságot hívott össze annak megállapítására, hogy mekkora fenyegetést jelent az augusztusi, Rio de Janeiró-i olimpia számára Zika-járvány.

A múlt hónapban Jeanne Shaheen amerikai szenátor arra kérte a WHO főigazgatóját, Margaret Chant, hogy mérlegelje az ötkarikás játékok elhalasztását. Chan pénteki válaszlevelében arról tájékoztatta a politikust, hogy felkérte a Zika-járvánnyal foglalkozó bizottságot a téma vizsgálatára.

A főigazgató hangsúlyozta: tökéletesen megérti Shaheen aggodalmait azzal kapcsolatban, hogy az olimpia felgyorsíthatná a Zika-vírus globális terjedését. Hozzátette: a bizottság tagjai hamarosan összeülnek, a megállapításaikat pedig azonnal nyilvánosságra fogják hozni.

A szúnyogok által terjesztett – de szexuális úton is továbbadható – Zika-vírus elsősorban a terhes nőkre nézve jelent kockázatot, mert egyes esetekben kóros kisfejűséget okozhat a magzatnál, de más károsodást is kiválthat, például a felnőtteknél neurológiai bajokkal járhat, ilyen az idegeket károsító Guillain-Barré-szindróma. A megbetegedés fejfájással, lázzal, piros vagy fehér bőrkiütéssel, ritkábban izom- és ízületi fájdalommal járhat együtt.

Ezt felismerve a WHO február 1-jén globális egészségügyi vészhelyzetet hirdetett. Jelenleg Brazília a leginkább érintett ország, ott másfél millióra teszik a fertőzések számát. Több latin-amerikai országban az őszi időszak közeledtével és a moszkitók csökkenő száma miatt megcsappant ugyan az új fertőzések mennyisége, de vannak olyan országok, ahol a kór később ütötte fel a fejét – mint a Dominikai Köztársaságban vagy Guadelupe-on –, ahol éppen ellenkezőleg, egyre több a megbetegedés.

Legfrissebb hírek

A NOB azt javasolja, hogy Indonézia ne rendezhessen nemzetközi sporteseményt

Egyéb egyéni
2025.10.23. 08:49

Három napon túli csodák – Ballai Attila publicisztikája

Egyéb egyéni
2025.10.18. 23:40

Elkezdődött a visszaszámlálás: 1000 nap van hátra a Los Angeles-i olimpiáig

Egyéb egyéni
2025.10.18. 08:25

Ezer nap Los Angelesig – Thury Gábor jegyzete

Egyéb egyéni
2025.10.17. 23:35

Fábián László a helyszínről: Los Angeles azonnal alkalmas az olimpia megrendezésére

Egyéb egyéni
2025.10.17. 16:41

Kaliforniai álom – Halász Bencével indul vasárnap az M4 Sport új olimpiai portrésorozata

Egyéb egyéni
2025.10.17. 12:19

LA10: tíz arany a cél Los Angelesre – portréfilmsorozat készül az esélyesekről

Egyéb egyéni
2025.10.15. 14:26

Megvan az amerikai kosárlabda-válogatott új szövetségi kapitánya – sajtóhír

Kosárlabda
2025.10.10. 11:03
Ezek is érdekelhetik