Rio 2016: Kiss Balázs megkapja az esélyt a szereplésre

Vágólapra másolva!
2016.05.09. 14:43
A négy, olimpiai kvótát szerzett magyar kötöttfogású birkózó közül háromnak a helyét „megkérdőjelezhetetlennek” nevezte a riói csapatban Sike András szövetségi kapitány, aki ugyanakkor 98 kilogrammban Kiss Balázsnak megadja a lehetőséget a bizonyításra.

„Balázs idén egyetlen versenyen indult és azt is feladta, így nagyon meggyőző teljesítményt kellene nyújtania az országos bajnokságon és a júniusi Wladyslaw Pytlasinski-emlékversenyen ahhoz, hogy kiszorítsa a kvótát szerzett Varga Ádámot” – mondta hétfőn az MTI-nek a szakágvezető, hozzátéve, hogy a legtisztább az ő számára is az lenne, ha a két versenyző már a most hétvégi miskolci országos bajnokságon összecsapna egymással.

Kiss Balázs az elmúlt években a kategória első számú emberének számított hazai szinten, 2009-ben világbajnoki címet nyert, a 2013-as vb-n pedig harmadik lett, ugyanakkor sikerekben gazdag karrierjéből hiányzik az olimpiai szereplés.

A BVSC birkózója idén sérülésekkel bajlódott, s az április közepén kezdődött kvalifikációs versenysorozat keretében a második, ulánbátori állomáson lépett volna szőnyegre, de az újpesti Varga Ádám már a nagybecskereki első viadalon élt a lehetőséggel és kiváló birkózással megszerezte a kvótát.

A magyar kötöttfogásúak a 98 kiló mellett 66, 75 és 85 kilogrammban szereztek kvótát. Ezekben a súlycsoportokban ugyanakkor egyértelmű a helyzet: 66 kilóban az olimpiai ezüstérmes, háromszoros Európa-bajnok Lőrincz Tamás, 75 kilogrammban a vb- és kétszeres Eb-győztes Bácsi Péter, míg 85 kilogrammban a kétszeres vb-bronzérmes Lőrincz Viktor vehet majd részt az augusztusi ötkarikás játékokon.

„Azokban a súlyokban, melyekben meg kellett szereznünk a kvótát, mindben sikerült. Úgy gondolom, hogy komoly esélyeink lesznek Rióban, remélem, hogy ezeket sikerül majd beváltanunk” – vont mérleget a kapitány.

Sike András azt is hangsúlyozta, hogy a négy megszerzett kvótával egyértelműen elégedett, igaz, kis hiányérzet maradt benne.

„Nagyon sajnálom, hogy Módos Péternek nem sikerült, nagyon fog hiányozni, de sajnos az 59 kilogramm rendkívül nehéz súlycsoport” - mondta a szakvezető a Londonban bronzérmes, Eb- és vb-dobogós „Csontiról”, aki 2013-as vb-bronza óta nagyon nehéz időszakon ment keresztül. Súlyos sérülések hátráltatták, közel két évet kihagyott, ráadásul korábbi súlycsoportja, az 55 kilogramm megszűnt, s a szabályváltozások sem kedveztek az õ stílusának.

„Erőben és technikában is volt lemaradása. Most nagyon el van keseredve, de szerintem jó úton jár. Azt kértem tőle, hogy ne hagyja abba a birkózást, s van rá esély, hogy a 2018-as világbajnokság Budapesten lesz, remélem, addig mindenképpen folytatja” – tette hozzá Sike.

Az 59 kiló mellett a nehézsúlyban nem lesz magyar kötöttfogású az olimpián. Ebben a kategóriában Lám Bálint ulánbátori sérülése nehezítette a szakvezetés dolgát, az Isztambulban – múlt pénteken – 41 évesen beugró Deák Bárdos Mihály pedig hiába tett meg mindent, az elődöntőben nem bírt jóval esélyesebb grúz riválisával.

A szakvezető a riói felkészülésről szólva jelezte, hogy a most hétvégi ob után egy hét pihenőt kapnak a versenyzők, majd az azt követő héten napi egy edzéssel hangolódnak a komoly munkára, melyet május 30-án kezdenek el.

 

 

Legfrissebb hírek

Vitek Dárius: Szerintem Mirzazadehet is elkaphatom!

Birkózás
2025.09.27. 09:45

Losonczi Dávid: Erősebben fogok visszatérni

Birkózás
2025.09.26. 09:46

Lőrincz Tamás ismét bekerült a Nemzetközi Birkózószövetség sportolói bizottságába

Birkózás
2025.09.24. 12:52

Losonczi Dávid keresztszalagja elszakadt, így vállalta a vb-bronzmeccset

Birkózás
2025.09.23. 16:40

Birkózó-vb után: Európa leszakadt, mi teljesítettük a minimumelvárást

Birkózás
2025.09.23. 07:30

Losonczi Dávid kikapott a kirgiztől, ötödik helyen végzett a világbajnokságon

Birkózás
2025.09.21. 19:36

Itt aztán minden történt! Szőke Alex 5:5-ös meccsen kikapott, vb-ötödik Zágrábban

Birkózás
2025.09.20. 19:33

Losonczi óriási küzdelemben kikapott az iránitól a vb-elődöntőben, bronzmeccses

Birkózás
2025.09.20. 17:41
Ezek is érdekelhetik