A Szalay, Bunkoczi kettős vérmes reményekkel vág neki a sivatagnak

Vágólapra másolva!
2007.12.05. 18:43
A csapat négy ország versenyzőit fogja össze, két autós és két motoros egység részvételével. Magyarországról a már sokat bizonyított Szalay Balázs és Bunkoczi László autós páros, Csehországból a méltán népszerű Miroslav Zapletal-Miloslav Janacek duó szintén autóval, míg Szlovákiából a motoros Ivan Jakes, Szlovéniából pedig a szintén motoros Tomaz Merhar alkotja a csapatot. Szalayék célja az első húsz helyezés valamelyike.
Bunkoczi László (balra), Szalay Balázs: célba kell érni a legjobb húszban
Farkas József
Bunkoczi László (balra), Szalay Balázs: célba kell érni a legjobb húszban
Bunkoczi László (balra), Szalay Balázs: célba kell érni a legjobb húszban
Farkas József
Bunkoczi László (balra), Szalay Balázs: célba kell érni a legjobb húszban

A Szalay Dakar Team - első alkalommal - Old Spice Dakar Team néven készül meghódítani a sivatagot az immár külcsínben is harmonizáló piros-sárga színű Opel Antara RR tipusú versenyautójával. Ez lesz minden idők eddigi legnehezebb tereprali versenye. Több induló és nehezebb útvonal, mint tavaly.

2008. január 5-én Lisszabonból útjára indul a 30. Dakar-rali, minden idők legnehezebb tereprali versenye. Szemben a 2007-es kiírás 510 versenyzőjével, idén hatvannal többen neveztek. Az 570 induló közül 245 motoros, 205 autós, 100 kamionos és 20 quados egység jelezte részvételét.

A 9273 km hosszú táv összesen 5736 km speciális szakaszt tartogat a versenyzőknek, ami 1500 km-rel hosszabb a 2007-es, és 1000 km-rel a 2006-os . A verseny Európa után három afrikai országot átszelve jut el Dakarig. A versenyzők négy napot töltenek Marokkóban, azután nyolc nehéz etappal kell megbirkózniuk, míg elérik Szenegál fővárosát..

Az Old Spice Dakar Team Szalay Balázs vezetésével vág neki az embert próbáló viadalnak. Magyarországról a már sokat bizonyított Szalay Balázs és Bunkoczi László autós páros, Csehországból a méltán népszerű Miroslav Zapletal-Miloslav Janacek duó szintén autóval, míg Szlovákiából a motoros Ivan Jakes, Szlovéniából pedig a szintén motoros Tomaz Merhar alkotja a csapatot.

Szalay Balázs 1995-ben alapította csapatát és ő volt az első magyar, aki megpróbálkozott teljesíteni a raliversenyek királyának távját. 2008. januárjában a tizedik Dakarjának vág neki, immár félgyári csapattal..

A csapat megújult piros-sárga Opel Antara RR versenyautója vadonatúj motort kapott a GM-től, amivel olyan erős lett az autó, hogy képes lesz felvenni a versenyt a gyári csapatok autóival is. Szalay nem is titkolja célját, már nem azért megy a Dakarra, hogy végigérhessen, szeretne az első húsz versenyző között célba érni a viadalon. Navigátora, Bunkoczi László eddig négy alkalommal vett részt a csapattal a versenyen, eddig százszázalékosan teljesítve, reméljük, ő is új csúcsokat tapasztalhat meg januárban.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik