A verseny hivatalos oldala szerint az ötszörös Dakar-győztes Nasszer al-Attijah teljesítette Edouard Boulanger-vel a leggyorsabban az al-Ula és Hail közötti 428 kilométeres gyorsasági szakaszt, de a Daciával versenyző katari, francia duó tízperces büntetést kapott, mert pótkerék nélkül ért célba. Így Quinteróék egy másodperccel eléjük kerültek. Lategan és Cummings a negyedik időt érte el, az összesítésben második Jazid al-Radzsi, Timo Gottschalk szaúdi, német kettős pedig ötödik lett a Toyotájával. A harmadik leggyorsabb Mattias Ekström és Emil Bergkvist volt Forddal és a svéd duó öt szakasz után is a harmadik pozíciót foglalja el. Quinteróék összetettben a kilencedik helyen állnak.
A motorosoknál az argentin Luciano Benavides győzött KTM-mel, az összetettben vezető ausztrál Daniel Sanders pedig ezúttal csak 12. lett szintén KTM nyergében.
A kamionosok mezőnyében a Scaniával versenyző Kovács Miklós, Czeglédi Péter, Ács László trió a 12. helyen zárt a csütörtöki szakaszon, az összetettben pedig a 16. pozíciót foglalja el.
A Classic kategóriában Hamza Péter és Kalmár András kettőse az 56., Mikucza Tamás és Bakó András párosa pedig a 81. helyen végzett csütörtökön. Összetettben Hamzáék az 58., Mikuczáék pedig a 81. pozícióban állnak.
DAKAR RALI
5. szakasz, Al-Ula–Hail (428 km)
Autósok
1. Seth Quintero, Dennis Zenz (amerikai, német, Toyota) 4:32:53 óra
2. Nasszer al-Attijah, Edouard Boulanger (katari, francia, Dacia) 1 másodperc hátrány
3. Mattias Ekström, Emil Bergkvist (svéd, Ford) 8 mp h.
Összetett
1. Henk Lategan, Brett Cummings (dél-afrikai, Toyota) 28:10:11 óra
2. Jazid al-Radzsi, Timo Gottschalk (szaúdi, német, Toyota) 10:17 perc hátrány
3. Ekström, Bergkvist 20:54 p h.
Motorosok
1. Luciano Benavides (argentin, KTM) 4:53:00 óra
2. Adrien van Beveren (francia, Honda) 47 mp hátrány
3. José Ignacio Cornejo Florimo (chilei, Hero) 1:31 p h.
Az összetettben
1. Daniel Sanders (ausztrál, KTM) 30:20:15 óra
2. Tosha Scharenia (spanyol, Honda) 7:02 perc hátrány
3. Ross Branch (botswanai, Hero) 17:48 p h.
A péntek pihenőnap lesz, a Dakar-rali szombati szakaszán pedig Hail és al-Duvadimi között 604 kilométeres gyorsasági szakasz vár a mezőnyre.