A címvédő Carlos Sainz feladta a Dakar-ralit

Vágólapra másolva!
2025.01.07. 10:59
Carlos Sainz az autója sérülése miatt visszalépett a küzdelmektől (Fotó: Getty Images)
A versenyautójának sérülései miatt feladta a Szaúd-Arábiában zajló Dakar-ralit a címvédő és négyszeres győztes Carlos Sainz.

A 62 éves, raliban kétszeres világbajnok spanyol versenyző és navigátora, Lucas Cruz a vasárnap kezdődött és hétfőn véget ért, 48 órás második szakaszon felborult a Ford Raptorral, amely az eset következtében komolyabban összetört. 

A Ford a közösségi médiaoldalain hétfő este közölte, hogy a versenyautó bukóketrece súlyosabban rongálódott a borulás közben, ezért azt a döntést hozták, hogy visszaléptetik a párost a további küzdelemtől. 

Sainz és Cruz hétfőn ugyan be tudta fejezni a maratoni szakaszt, de több mint másfél órás hátránnyal, az összetettben pedig szintén majdnem másfél órával maradt el az éllovas dél-afrikai Henk Lategantól. A Ford Raptor bukóketrecén kívül mindkét ajtó megsérült, a duó pedig szélvédő nélkül volt kénytelen teljesíteni a szakasz második felét. Sainz először indult Forddal a Dakaron, eddigi négy diadalát négy különböző márkával – Volkswagennel, Peugeot-val, Minivel, Audival – aratta.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik