Mecsek-rali: baleset miatt a 10. szakaszt etapként teljesítette a mezőny

Vágólapra másolva!
2006.09.17. 14:06
Címkék
A Mecsek-rali szervezőbizottsága baleset miatt etappá minősítette a vasárnapi második - összesítésben tizedik - abaligeti gyorsasági szakaszt.

A viadal sajtóirodája úgy tájékoztatta a távirati irodát, hogy Balatonyi Árpád, az egyik előfutó egy kanyarban utolérte a felvezető kocsit, ezért elrántotta a kormányt és a nézők közé sodródott. Szűcs Zsolt sajtófőnök elmondta, súlyosabbnak tűnt a eset, mint amilyen valójában volt, végül is két könnyű sérültet láttak el.

Ezzel együtt ezt a gyorsaságit kivették a programból, így vasárnap öt mért szakaszt teljesítenek a versenyzők.

Szombaton Spitzmüller Csaba ütközött neki egy betonhídnak. A balesetben eltört az orrcsontja, valamint kisebb sérüléseket szenvedett a homlokán és az arcán. Navigátorát, Kazár Miklóst agyrázkódással kezelik.

A Mecsek-ralin a 11. gyorsasági szakasz után Benik Balázs (képünkön) állt az élen, a Ford Focus WRC-vel versenyző pilóta éppen ezen a speciálison vette át a vezetést az addig élen álló Turi Tamástól.

Mint ismeretes, a verseny a bajnoki cím sorsáról hivatott dönteni. Mivel a címvédő, az összetettben ifj. Tóth János (Peugeot 307 WRC) tegnap műszaki hiba, Spitzmüller Csaba (Mitsubishi Lancer WRC) pedig baleset miatt kiesett, Beniknek gyakorlatilag csak biztonságosan célba kell érnie ahhoz, hogy 2003 után másodszor is bajnok legyen.
Legfrissebb hírek

Gyémánt Liga: Világos Adriana győzött a svájci özönvízben

Atlétika
5 perce

Rodrygo a Manchester Citynek udvarol, az Arsenal is versenybe száll Ezéért – szerdai transzferhíradó

Minden más foci
26 perce

Az ETO elleni meccs előtt távozott a Rapid Wien egyik legjobbja – hivatalos

Francia labdarúgás
44 perce

Ausztrál győztese lett az 50. salakmotoros Debrecen Nagydíjnak

Egyéb autó-motor
48 perce

Vízilabda: csoportelső az U18-as fiúválogatott a nagyváradi Eb-n

Utánpótlássport
54 perce

Kikapott a macedónoktól a kosárlabda-válogatott

Kosárlabda
1 órája

„Budapesten mindig otthon érzem magam” – Thomas Bach a Nemzeti Sportnak

Egyéb egyéni
2 órája

„Mindent megkaptam a kézilabdától” – Faluvégi Rudolf a visszavonulásáról

Kézilabda
2 órája
Ezek is érdekelhetik