Mecsek rali: Spitzmüller Csaba is kiesett

Vágólapra másolva!
2006.09.16. 15:11
Címkék
Ifjabb Tóth János után Spitzmüller Csaba is kiesett az országos bajnokság zárófutamán, a Mecsek ralin.

A negyedik szakasz után még a harmadik helyen álló versenyző az ötödik gyorsasági szakaszon szenvedett súlyos balesetet, amelyben a pilóta meg is sérült. A balesetet követően le is állították a gyorsasági szakaszt.

Ifjabb Tóth kiesése után Spitzmüller – egy esetleges győzelemmel – még a bajnoki címre is esélyes volt, így nem csoda, hogy kockáztatott.

Így viszont már egyedül Benik kezében van a bajnoki cím sorsa. Ha a verseny tizennégy szakasza után az első négy között végez (jelenleg az első helyen áll) és nem esik ki, akkor ő a bajnok, ha nem, akkor az összetettben nyolc ponttal vezető Ifjabb Tóth János.
Legfrissebb hírek

Rodrygo a Manchester Citynek udvarol, az Arsenal is versenybe száll Ezéért – szerdai transzferhíradó

Minden más foci
15 perce

Az ETO elleni meccs előtt távozott a Rapid Wien egyik legjobbja – hivatalos

Francia labdarúgás
33 perce

Ausztrál győztese lett az 50. salakmotoros Debrecen Nagydíjnak

Egyéb autó-motor
37 perce

Vízilabda: csoportelső az U18-as fiúválogatott a nagyváradi Eb-n

Utánpótlássport
43 perce

Kikapott a macedónoktól a kosárlabda-válogatott

Kosárlabda
1 órája

„Budapesten mindig otthon érzem magam” – Thomas Bach a Nemzeti Sportnak

Egyéb egyéni
1 órája

„Mindent megkaptam a kézilabdától” – Faluvégi Rudolf a visszavonulásáról

Kézilabda
1 órája

Szektorbezárással és pénzbírsággal büntette az FTC-t az UEFA

Bajnokok Ligája
1 órája
Ezek is érdekelhetik