Sébastien Loebnek az eső sem akadály

Vágólapra másolva!
2006.08.11. 17:50
Címkék
A korábbi négyszeres győztes Sébastien Loeb magabiztosan vezet a változatos időben zajló versenyben. Őt csapattársa, Daniel Sordo követi, míg a harmadik egy négyéves tervezésű Xsara WRC-vel induló Toni Gardemeister. Marcus Grönholm és Petter Solberg többször is alaposan megküzdött az esővel, a gumiválasztást azonban csak a Kronos Citroën találta el, ők azonban mindig.

Komoly esőzések közepette vette kezdetét a 25. Német-rali a mai reggelen. A Subarunál már a verseny előtt izgulhattak - Petter Solberg a bemelegítő edzésen összetörte az autóját, és kérdéses volt, hogy rendbe tudják-e pofozni a futamig. A megállás nélküli munkának köszönhetően a csapat szerelői az Imprezában motort és váltót cseréltek, majd hajnal négyre összerakták a Subarut.

Az első szakaszon Loeb máris megmutatta, hogy nem hiába nyerte meg ő az elmúlt négy évben a német viadalt. A második helyen Solberg futott be, míg a harmadik Sordo lett az első gyorson. Az ezúttal egy tavalyi Subaruval induló Chris Atkinson autója egy visszafordítóban lefulladt, így jelentősebb időt veszített.

25. Német-rali: állás egy nap után (8 szakasz, 134,72 versenykilométer) - élcsoport:

1. Sébastien Loeb (francia, Citroën Xsara WRC) 1:20:35,0 óra
2. Daniel Sordo (spanyol, Citroën Xsara WRC) + 42,7 másodperc
3. Toni Gardemeister (finn, Citroën Xsara WRC) + 2:06,0 perc
4. Marcus Grönholm (finn, Ford Focus WRC) + 2:11,4 perc
5. Petter Solberg (norvég, Subaru Impreza WRC) + 2:23,1 perc
6. Manfred Stohl (osztrák, Peugeot 307 WRC) + 2:29,4 perc
7. Mikko Hirvonen (finn, Ford Focus WRC) + 2:48,6 perc
8. Andreas Aigner (osztrák , Skoda Fabia WRC) + 2:55,5 perc
A következő szakaszokon Sébastien Loeb és ifjú csapattársa, Daniel Sordo felváltva futották a leggyorsabb időket. A két Kronos Citroën-t az elsők között általában Solberg, Grönholm és Gardemeister követték. Utóbbi versenyző már ekkor jelezte: annak ellenére, hogy idén csak néha versenyez, és ezúttal egy négyéves Xsara WRC-vel indult el, komolyan kell számolni vele.

Az aszfalt száradni kezdett, ami a fordos Grönholmnak kedvezett. A finn pilóta esőben nem tudott tesztelni, és a csapatnak nem voltak megfelelő beállításai nedves időre.

A változékony időjárás miatt idén is fontossá vált a gumiválasztás. Loeb rendre a legjobb időket futotta, vetélytársainak azonban gondjaik akadtak. Grönholm a vizes idő miatt veszített időt, Solberg pedig a száraz aszfalton ment vízre szánt gumikkal. Mindezek miatt a hiba nélkül autózó Sordo és Gardemeister egyre följebb jöttek.

Az ötödik szakaszon újra leszakadt az ég. Loeb itt is elsőként vonult át a célvonalon, a második Sordo lett, harmadikként pedig az egyre javuló Francois Duval jött be. Hirvonen és Solberg nem bírtak az esővel, mindketten úgy írták le a gyorsaságit, hogy „rettenetes”.

A hátralévő szakaszokon az eső nem gondolta meg magát, és ismét rákezdett. Loeb már-már ijesztő pontossággal választotta ki a legmegfelelőbb abroncsokat - így problémája sem akadt. Hozzá hasonlóan Sordonak sem voltak gondjai, azonban a két Fordnak annál inkább. Grönholm és Hirvonen azt az információt kapták, hogy nem lesz több eső délután, azonban ennek pontosan az ellenkezője történt.

A két Citroën-pilótán kívül gyakorlatilag senkinek sem sikerült eltalálni a gumiválasztást. Manfred Stohl lehetetlennek írta le a körülményeket, Francois Duval pedig egy fának rohant és összetörte autóját.

Az első, változatos időjárással szolgáló nap után végül magabiztos előnnyel vezet „hazai” versenyén Sébastien Loeb, akit csapattársa, Daniel Sordo követ. A spanyol után ismét egy Xsara WRC-s következik, méghozzá Toni Gardemeister. Őt honfitársa, Marcus Grönholm követi, míg Petter Solberg az ötödik.

Holnap hét, míg vasárnap további négy gyorsaságit kell teljesítenie a pilótáknak.
Legfrissebb hírek

Vízilabda: Angyal Dániel az Olympiakoszhoz szerződött

Vízilabda
47 perce

Romano szerint Zubimendi már aláírta a szerződését az Arsenalnál – pénteki transzferhíradó

Minden más foci
1 órája

Férfi vízilabda-válogatottunk végig vezetve legyőzte az olaszokat Szicíliában

Vízilabda
1 órája

Lőw Zsolt: Én is felelős vagyok a Lipcse hetedik helyéért, de nehezített pálya volt

Német labdarúgás
1 órája

Florian Wirtz klubrekordot jelentő összegért a Liverpoolhoz igazolt – hivatalos

Angol labdarúgás
1 órája

„Idegbe jött” a játékos a klubvilágbajnokságon, amikor le akarták cserélni – videó

Klub-vb
1 órája

Női kosár Eb: a csehek újra nyertek, a svédek életben tartották esélyeiket

Kosárlabda
1 órája

Klub-vb: az időjárás miatt félbeszakadt a Benfica–Auckland mérkőzés

Klub-vb
1 órája
Ezek is érdekelhetik